61. Fejezet

4.2K 230 35
                                    

A közelében minden olyan jó, mégis bonyolult. Lehet, hogy el kellene engednem magam, ha egyszer ennek az egésznek vége lesz, csak magamat fogom okolni, hogy ezt a kicsit sem élveztem ki. Bízom Shawnban, bízom abban, hogy nem fogja összetörni a szívem.

– Kapcsold be az öved, mindjárt leszállunk. – mondta Shawn zavartan, láttam rajta, hogy nagy hatással volt rá az előző pár perc. Édes, eszméletlen aranyos, amikor így viselkedik.
– Hogyne... – kezdtem neki a feladatnak, amire megkért, miközben szüntelenül mosolyogtam. Nem tudtam leplezni, hogy mennyire jól esik a reakciója.
– Min mosolygsz ennyire, hm, Dor? – kezdte pimasz hangon. – Csak nem tetszik valami?
– Erre hadd ne mondjak semmit. – dőltem hátra nevetve. Most jön az a rész, amikor elkezd fölényeskedni, hogy elfedje a valódi érzéseit.
– Nem tudod letagadni, hogy hatással van rád ez... – mutogatott magára, mint egy eszelős. – ez a tökéletes és hibátlan test. Ekkor a nevetesém a diszkrétből hisztérikusba fordult, kénytelen voltam letörölni a könnyeim.
– Nem Shawn... – vettem egy nagy levegőt, hogy kicsit csillapodjak. Tenyeremet a sajgó hasamra helyeztem, rég nevettem ekkorát. – Azért jött rám az 5 perc, mert túl jól ismerlek...
– Valóban így gondolod? – nézett rám kacéran. – Ki a kedvenc... – gondolkozott – ... öhm, képregényhősöm?
– Nem erről van szó... Láttam, hogy zavarban vagy, aztán tudtam, hogy majd az egészet egy nagyképű mondattal fogod leplezni. És ez nem baj, mert imádom, hogy ilyen vagy.
– Én is imádom, hogy tényleg így ismersz. De tényleg ennyire látszott? – vakargatta az állát.
– Igen. – vágtam rá, hiszen a válasz egyértelmű volt. – De jó látni, hogy milyen érzéseket váltok ki belőled... – ült ki az arcomra egy elégedett mosoly.
– Erre semmilyen frappáns válaszom nincs, de ezt még megkeserülöd Dorothea Elizabeth Martin... Meg foglak leckézetetni...– húzta össze a szemét, mintha tényleg mérges lenne, de a szája körüli nevetőráncok elárulták őt. Hirtelen ötlettől vezérelve, amolyan, "na ki fog mit megkeserülni" módon megrántottam a vállam, elővettem egy élénkebb rúzst, majd gyorsan felvittem az ajkaimra, aztán, mint aki jól végezte dolgát, hátradőltem és vártam, hogy leszálljon a gép.

– Akkor este biztosan nem jössz? – nézett rám Shawn kialvatlan tekintettel. Nem csodálom, én is hulla voltam. Esküvő, lagzi, repülés és még egy csomó rajongó a reptéren. A minimális különbség az volt, hogy én mehettem aludni, Shawn pedig rohant egy megbeszélésre.
– Majd meglátom, de te is jobban tennéd, ha pihennél, nem szeretném, ha bármi bajod esne a fáradság miatt... – emeltem rá aggódó tekintetem.
– Olyan édes vagy ilyenkor... – mosolyodott el. Kaptam az alkalmon és gyors csókot leheltem arcára.
– Szia, Raul! – integettem a lakásom ajtajából. Vigyorogtam, mint egy idióta és alig bírtam elnyomni a hangos nevetésem, ami borzalmasan erőteljesen akart kitörni belőlem.
– Mi? – ráncolta a szemöldökét. – Mióta hívsz te Raulnak?
– Nem tudom, csak úgy jött... – vontam vállat.
– Mindegy, majd hívlak. Akkor szia, Elizabeth!

Na ki leckéztet meg kit? Amint beértem a lakásomba, rögvest a háló felé vettem az irányt, elterültem az ágyon én elővettem a telefonom. Beírtam Shawn nevét a keresőbe és addig frissítgettem, amíg meg nem jelent egy új cikk.

***Shawn Mendes rúzsfolttal az arcán mászkál a városban, vajon tudja, hogy ott van folt? Vagy egyáltalán kitől származik?***

Rosszabb vagyok, mint egy kisgyerek... Hogy miért csináltam? Őszintén, magam sem tudom. Kíváncsi lennék az arcára, amikor realizálja majd magában, hogy hogy is lépett utcára. Mindenek ellenére, úgy döntöttem, hogy nem megyek el este hozzá. Ha ott lennék, akkor egyikünk sem aludna, nekem dolgoznom kell, de ami fontosabb, tudom, hogy hiába mondtam neki, hogy legyen óvatos, hulla fáradtan is beülne a volán mögé, azt pedig nagyon nem szeretném, ha bármi baja lenne. Apropó baj... Arra a teljeskörű kivizsgálásra még mindig nem került sor. – hatalmas gombóc képződött a torkomban és a szemeim megteltek könnyel. – Nem lehet beteg, nem lehet semmi baja... Hiszen még csak most kerültünk egymáshoz igazán közel, ha van Isten, márpedig lennie kell, nem venné el tőlem ilyen hamar.

Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now