Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT

29. Fejezet

A cukrászdában

Amint beléptem, rögtön tudtam, hogy még így is alul vagyok öltözve. Nem kellett volna csodálkoznom, amikor megláttam a bátyám öltönyben és Line-t egy fekete ruhában...

– Jó reggelt! Miben segíthetek?– lépett oda hozzánk egy kedves pincérnő.
– Jó reggelt!– köszöntünk kórusban.
– Idő pontunk van kóstolásra Daniel Martin névre.– mondta a bátyám.
– Rendben, elkísérem a csapatot.– mosolygott.– Mr. Oldpaul már várja Önöket. Nem úgy volt, hogy csak hárman érkeznek?– ráncolta a szemöldökét a papírjai tanulmányozása közben.
– De igen, elnézést. Kicsit nehéz elmagyarázni, viszont a lényeg az, hogy csak hárman kóstolunk.– válaszolt. A hölgy az ajtóhoz lépett és kinyitotta nekünk.

– Kérem, akkor csak hárman fáradjanak be. Caroline Parker. Ön divattervező, ha jól tudom, tetszenek a munkái. Daniel Martin és...– kerekedett ki a szeme.– Dorothea Martin. Elnézést, de Ön nem Shawn Mendes barátnője?– lepődött meg és került teljes extázisba. 
– Igen, én vagyok Dorothea Martin, de a kapcsolatunkról nem mondhatok semmit.– mosolyogtam.
– Kérhetek egy képet?– csillogtak a szemei.
– Természetesen.– álltam mellé és mosolyogtam a kamerába, majd a selfie elkészült.  

– Nagyon köszönöm.– vigyorgott.– Imádom a stílusod. Nagyon összeilletek. itt– nyelt egy nagyot.– Elnézést, imádom a stílusát és nagyon összeillenek.–sütötte le szemeit.
– Ugyan, nem lényeg.– néztem rá kedvesen. 

– Hölgyem.– szólalt meg Jason.– Nem lehetne, hogy én is bemegyek? Én vagyok Ms. Martin testőre. – intézte szavait a lányhoz.
– Ez eseteben, semmi akadálya.– mondta kedvesen. 

– Üdvözlöm Önöket. Mr. Oldpaul vagyok, a tulajdonos és a főcukrász.– köszöntött minket.

– Jó reggelt.– köszöntünk mind. 
– Én Daniel Martin vagyok.– nyújtott kezet a testvérem.– Ő a menyasszonyom Caroline Parker, ő a húgom Dorothea Martin...
– Dorothea Martin?– esett le az álla. Nem hiszem el, mindig ez lesz? Az első még jól esett, de könyörgöm 40 perce vagyok Londonban...– Shawn Mendes Dorothea Martin-ja?
– Igen, én volnék.– sóhajtottam.
– Szóval...– köszörülte meg a bátyám a torkát– Ő pedig itt a húgom testvére és csak mi kóstolunk.– mutatott magunkra, természetesen Jason kivételével.– Esküvői tortát szeretnénk és e mellé még 10 különböző tortát és süteményt.– folytatta mondókáját.
– Először is, megbeszéljük, hogy van-e elképzelés, majd megtervezzük a főtortát, kóstolunk és választanak.– mondta a sablonos szöveget.– És Ms. Martin?– fordult felém.
– Igen?– erőltettem mosolyt az arcomra.
– A lányom nagy rajongója, ha kérhetnék majd ezek után egy képet és egy aláírást...– motyogta.
– Természetesen.– mosolyogtam továbbra is.
– Lekötelez...

– Kérem.– majd vettem nagy levegőt.– Lehetne, hogy a tárgyra térünk?– kérdeztem kedvesen.
– Akkor, kedves leendő Mrs. Martin.– nézett Caroline-re.– Van elképzelése.
– Igen, az esküvő főszíne a bordó, így szeretném, ha ez visszaköszönne esetleg szalagok formájában, illetve minimum 6 emeletre lesz szükség a sok vendég miatt, minden emeletre külön elképzelésem van. Az első legyen stilizált indákkal díszítve, a másodikon vastag csíkok legyenek, a harmadik kelhetne húzott kanapé hatást...– Line ért hozzá, divattervező, mindent pontosan elmondott, szegény cukrász győzött jegyzetelni.– És a tetején mindenképp rózsák legyenek.–körülbelül 5 percig beszélt folyamatosan.
– Rendben. Amíg elkészítem a látványtervet, addig kóstoljanak.– mutatott az asztal felé, ahol majdnem 20 különböző ízű torta sorakozott.  

  – Sorban, ugyanazokat és egyszerre kóstoljunk.– vigyorgott Line.– Kezdjük ezzel, mutatott a pisztáciásra.
– Finom.– ez volt Dan hozzáfűznivalója az összeshez. A 4. után már nem is kérdeztük, csak mi ketten elemezgettük az ízeket Line-vel.
– Szerintem két vaníliás emelet mindenképp legyen.– mondtam mire a végére értünk.– Azt mindenki szereti.– Aztán kéne csokis is, de ne legyen sima. Nekem a whisky-s csoki nagyon tetszett.– kacsintottam.
– Akkor két vanília, egy whisky-s csoki, biztos. Legyen egy pisztáciás.– gondolkozott.– Mi legyen az ötödik? Drágám?– szólt Dan-nek.
– Trüffel?– kérdezte, miközben nézegette a termet, ahol voltunk.
– Rendben. És a hatodik?– nézett rám. – Mit szeret Shawn?– húzta kaján vigyorra száját.

– Ha jól tudom a sós karamellt szereti. Legalábbis kávéban igen...– törtem a fejem, miközben furcsa grimaszokat vágtam.
– Akkor a 6. sós karamell.– írta fel a megrendelőlapra fájdalmas tökéletes betűivel. Mondjuk, az én írásomnál mindenkié szebb. Khm, orvos vagyok... –Mr. Oldpaul, végeztünk.– szólt a cukrászmesternek.
– Ezt örömmel hallom, a látvány tervek már csak Önöket várják.–mondta nyájasan.
– Ez csodálatos, pont ilyet szerettem volna!–kapta kezét szája elé Caroline.– Semmit nem szeretnék változtatni, hibátlan munkát végzett. Köszönjük.– mosolygott.
– Akkor végeztünk is.– pillantott rám.
– Azonnal.– léptem közelebb, majd aláírtam egy cetlit és készítettem egy képet a már erősen idősödő férfivel.
– Köszönöm. Szombaton visszük a tortát a The Dorchesterbe. Viszlát.– köszönt el, majd mi is távoztunk.

– Line, gyönyörű ez a szálloda.– csodálkoztam, miközben a folyosón mentünk a recepció felé. Úgy tűnt már vártak, hiszen egy öltönyös ember sietett felém.
– Üdvözöljük Önöket, óriási megtiszteltetés, hogy minket választottak!– köszöntött a kedves idegen.– Én Edward Dorchester vagyok, a tulajdonos.– mutatkozott be.
– Dorothea Martin.– nyújtottam kezet.– Ő pedig a leendő sógornőm, az ő esküvője lesz itt a hétvégén. 
– Caroline Parker.– tartotta kezét ő is.
– Ha bármire szükségük van, itt vagyunk. A ház ajándékaként bekészítettünk egy-két dolgot a lakosztályába. A csomagjai is fent vannak.– mosolygott.
– Köszönöm.– biccentettem.– Engedelmével távoznánk, sok dolgunk van.

– Természetesen. A szobájukba az egyik kollégám fogja Önöket kísérni.– mutatott egy egyenruhás fickóra. –És Ms. Martin, a feleségem és a lányom is nagy rajongója, esetleg...
– Kérem, Mr. Mendes is eljön az esküvőre, majd aznap feltétlen legyen itt a családja, így tudunk közösen képet készíteni.– mosolyogtam.– De aláírom most is, és ha Ön is kér képet...– 20 perccel később végre felértünk a szobába.

–Te jó ég! Ez egy álom.– dobtam le magam az ágyra.– Köszönök mindent Line.
– Ne nekem köszönd, hanem Dan-nek.– nevetett.– De most mesélj. Mindent tudni akarok.– ugrott mellém hirtelen.

– Először is bocsánatot szeretnék kérni.– sütöttem le a szemeim.– Te vagy a menyasszony, téged kellene körülugrálni, erre engem majmolnak. Sajnálom, próbálom gyorsan lerázni őket, de látod milyenek. 

  – Dorothy, nem a te hibád.– simította meg a vállam.– Különben sem zavar.– mosolygott.– De hadd nézzem azt a karkötőt.– mire megmutattam neki.– Nagyon romantikus tőle!– tört ki belőle a visítozó tini.
– És képzeld, már nem csak barátok vagyunk...– néztem rá félve, várva a reakcióját.– De nem kért még meg, hogy legyek a barátnője...

– Tudtam, tudtam, tudtam!– kiabált és ugrált össze-vissza a szobában.– Annyira örülök nektek!
– Annyira furcsán jöttünk össze...– mindent elmeséltem. Az első együtt alvástól a vásáráláson keresztül, a gőzkabinig mindent.
– Tisztára, mint egy film!– ujjongott.– Alig várom, hogy ideérjen és lássalak együtt titeket!–tapsikolt örömében.
– Olyan jól csókol, és az egész srác annyira ahw...– sóhajtoztam.– Imádom Őt.

– Azt nem csodálom.– vigyorgott.– Délután elmegyünk anyukádékhoz, jössz ugye?– nézett rá a telefonjára.– Most írt Dan.
– Hát persze, két hónapja nem is láttam őket.– rágtam a szám szélét.

– Holnap lesz az első ruha próba, le fog esni az állad. Az én ruhámtól is a tiédtől is.– mosolygott és ugrált még mindig.– Na még Shawn-é. Olyan nehéz elhinni, hogy egy sztárral jársz és mindenhol felismernek.– lelkendezett.– Az is milyen menő már, hogy magángéppel jöttél, kaptál testőröket és ez a sok kaja is emiatt van.– mutatott körbe. 
– Azért annyira nem jó.– húztam félre a szám.– Rá is kellene néznem a cikkekre, tegnap csókolóztunk először nyilvánosan. Ráadásul félek, hogy mi fog szólni apa...
– Tudjuk, hogy Douglas bácsi szigorú, de ne izgulj, minden jó lesz. Ha te szereted, ő is elfogadja.– nyugtatott.– Amúgy is, Shawn-t ismerve, majd előrukkol valamivel, amivel leveszi a lábáról apukád.– mosolygott biztatóan. 

  – Remélem így lesz.– sóhajtottam gondterhelten. – Apa nagyon régimódi, az összes barátomat utálta, mindenkivel nagyon bunkó volt. Csak mert nem tőle kértek el először randira vagy nem tőle kérdezték meg, hogy engedi-e, hogy a barátnőjük legyek...
– Shawn nem kérdezte még meg tőled, szóval ki tudja. 

– Hallod, ez nem is hülyeség.– csillant fel a szemem.– Csak annyit mondtam neki, hogy apa régimódi, de nem hinném, hogy erre is gondol...
– Ki tudja? Ebből a lovagból bármit kinézek...– mosolygott.