5. rész

2.5K 150 14
                                    

Szeptember 6. (Csütörtök)

Reggel mikor felkeltem nyújtózkodtam egy kicsit utána a szekrényemhez mentem kivenni a mai ruháimat ami egy fekete "Shut up!" feliratú trikóból, egy farmersortból és egy fekete Nike cipőből állt. A hajamat hagytam a vállamra omlani, majd a táskámmal a hátamon lementem a konyhába. Nem volt lent senki. Csináltam magamnak egy szendvicset utána elindultam a buszmegállóba. Amíg a buszra vártam elővettem a telefonomat, és a zenéim közt keresgéltem.
- Szia, Lele - köszönt váratlanul Albi. A telefonomból felnéztem rá. Egy mosolyt varázsoltam az arcomra, és köszöntem neki. - Szia, Albi - mosolyogtam.
- Mizu? - érdeklődött kedvesen a fiú.
- Semmi, veled?
- Velem se sok. Nincs kedved sétálni? Olyan szép időnk van - ajánlotta fel. Felnéztem az égre. Valóban ragyogó idő volt.
- Legyen, de ha elkésünk akkor az a te hibád lesz - mutattam rá a mutató ujjammal. Ezen elnevette magát.
- Késni? Ugyan már! Látszik, hogy te még nem ismersz engem - indultunk el gyalog.
- Akkor mesélj magadról - vetettem fel.
- Hát, tavaly buktam. Van egy 18 éves bátyám. Szeretek zenélni és deszkázni is. Asszem ennyi - mesélte.
- Ennyi? Hát elég rövid volt - cukkoltam.
- Na akkor most te mesélj magadról, Lele - mosolygott rám. Ó a francba.
- Hatodikban majdnem megbuktam évvégén matekból, de szerencsére meglett a kettes. Szeretek rajzolni, a táncolás az életem és néha napján szoktam énekelni. Nincsenek testvéreim, se háziállatom - fejeztem be.
- Annyira szarul megy a matek?
- Aha - vontam vállat.
- Engem abból is buktattak - erre én megrémültem. Albi az arcomat látva rögtön korrigálni kezdte az iménti mondatát. - Te biztosan nem fogsz megbukni! Nem úgy értettem, hogy szeretnek matekból buktatni, csak nekem se ment - próbált javítani a helyzeten. Sikerült neki.
- Akkor ezekszerint rokon lelkek vagyunk - mosolyodtam el.
- Ja. A szüleid milyenek? - erre a kérdésre nem számítottam.
- Öhm... A szüleim? Kedvesek - gondolkodtam sokáig. Azt mégsem mondhattam, hogy a saját lányukat lefizették csak azért, mert az üzleti vacsorájuk alatt normálisan viselkedett. Inkább hazudtam.
- Aha - nézett rám gyanúsan. Ha előtte lebukok akkor nem tudom mi lenne velem. Talán egy elkényeztetett hisztis libának titulálna el engem, és többé nem barátkozna velem senki! Vagy annyira megutálnának, hogy egy másik suliba kéne menjek! És nem táncos suliba, hanem egy apácazárdába! És oda nem akarok kerülni! A suliig csendben mentem. Csendben hallgattam Albi szómenését a deszkázásról. Érdekesnek tűntek a különféle trükkök és technikák, de én nem az a fajta lány vagyok aki megtudna tanulni gördeszkázni. Én már akkor elesnék, amikor rálépek a deszkára. A suliba belépve beálltam a büfé előtti sorba. Vettem egy kakaóscsigát, egy topjoy-t és egy mentolos rágót. Albi volt olyan kedves, hogy megvárt. Ketten mentünk az infó terembe. A folyosón még láttam azt a három fiút aki hétfőn elvezetett engem a termünkhöz.
- Nézzétek, kit sodort erre a szél - kurjantotta a fekete hajú.
- És nem is akárki társaságában van! Albi! - felelte a szőke is. Albi mosolyogva fogott velük kezet.
- Mi van veletek srácok?
- Semmi. Hétfőn neki segítettünk - nézett rám a fekete hajú.
- Lelének?
- Lele? Így hívják a kis csajszit?
- Igazából, Leila - szólaltam meg.
- Én Olivér vagyok - mosolygott a fekete hajú.
- Én Ricsi - felelte a szőke.
- Én pedig Bence vagyok - hajolt meg színpadiasan a barna hajú srác. Mosolyogva néztem őket.
- És kedves, Leila! Milyen szakkörre jelentkeztél? - érdeklődött Olivér.
- Táncra - mosolyogtam. Ekkor Albi szólalt meg. - Lele, az osztály táncos szívű leánykája - ekkor én nyakon csaptam. - Nem vagyok leányka - kértem ki magamnak. A három fiú ezen felröhögött.
- Jó, bocsi. Mostmár megyünk. Császtok - mentünk a terembe. A terembe belépve a tekintetemmel Kamillát kerestem.
- Szia, Leila - ugrott a hátamra Kami.
- Szia - tetettem le a földre. Szorosan megölelt utána leültünk. Nagyban beszélgettünk, amikor valaki megállt a padom előtt. Lassan felnéztem az illetőre. Orsi volt az.
- Sziasztok - mosolygott ránk kedvesen.
- Szia, mizu? - kérdezte Kami.
- Semmi. Nincs kedvetek pénteken átjönni hozzánk? Nyár záró bulit rendezek az osztállyal - nyújtott át két sárga borítékot. Elolvastam. Semmi kedvem se volt hozzá, de nem akartam megsérteni Orsit.
- Megkérdezem otthon - feleltem mosolyogva. - Én megyek! - lelkesedett Kami.
- Szuper! - virult Orsi. Boldogan ment a helyére.
- Remélem elengednek téged - nézett rám Kami. Beharaptam az ajkaimat.
- Igen, én is - haboztam a válasszal. Szerencsére nem vette észre a bizonytalanságomat. Csengetéskor bejött az informatika tanár Bácskai János tanár úr. Nagyon jó fej, és megengedte, hogy első órán elfoglaljuk magunkat. Én táncos videókat néztem, Kami kisállatos képeket nézett, és folyton oldalba bökött, hogy „Nézd milyen cuki ez a kiskacsa!". Biztosítottam róla, hogy tényleg az. Infó után a szünetben átmentünk a termünkbe irodalomra. A teremben leültem a helyemre, és elővettem a telefonomat zenét hallgatni. Lehunytam a szemeimet, és magam elé képzeltem egy koreográfiát. Elképzeltem, hogy én táncolok a zenére. A zene életre keltette a fantáziámat.
- Havasi! - rázott vissza egy férfi hang a valóságba. A szemeim kipattantak, és újra a teremben ültem.
- Igen? - húztam ki a fülesemet.
- Végre méltóztatott kivenni a tyúkbélt - forgatta meg a szemeit gúnyosan Nógrádi.
- Elnézést - tettem el a táskám mélyére. Erre nem mondott semmit. Egész órán csendben lapultam. Nem hiszem, hogy én leszek a kedvence a tanárnak. Az óra után sokan a padom köré gyűltek.
- Mi volt veled, Lele? - kérdezte Albi.
- Csak zenét hallgattam - vontam vállat. Arról nem kellett tudniuk, hogy mennyire elkalandoztam. - Láttuk - nevetett Dani. Csengetéskor bejött Bebesi tanárnő. Dupla matek. Az óra elején elkezdtünk halmazokkal foglalkozni.
- Leila, megoldanád? - nézett rám Bebesi. A szívem ott helyben megállt. Lassan felálltam, és kimentem a táblához. Remegő kezekkel irkáltam be a különböző számokat a halmazokba.
- Köszönöm, leülhetsz - nézett rám kedvesen. Fellélegezve mentem a helyemre. Ezt is túléltem. A dupla matek után kémia jött. A tanárunkat Nagy Ilonának hívják. Az első órán még csak ismerkedtünk. Az utolsó előtti óra olasz volt, ahol fordítottunk. Olasz kultúrán pedig a helyi szokásokról beszélgettünk. A nap végén mindenki hazament. Én lassan battyogtam hazafelé. Előbb vagy utóbb úgyis találkoznom kell velük. Inkább utóbb - gondoltam. Otthon a konyhából hangokat hallottam. Pontosabban csörömpölést.
- Szia, Leila! - köszönt apa.
- Szia. Holnap elmehetek egy osztálytársamhoz?
- Persze, de tizenegyre legyél itthon - tartotta fel a mutatóujját.
- Oké - indultam fel a szobámba. Fent bekapcsoltam a gépet, és ráírtam Orsira.
Leila: Szia, elengedtek
Orsi: Szia, ennek örülök! Akkor holnap 18:30-ra legyél itt :D
Leila: Oké, szia!
Kikapcsoltam a gépet, és megírtam a leckémet. Miután végeztem fogtam a telefonomat, és észrevétlenül lesurrantam a pincébe. Bekapcsoltam a zenét, és hagytam, hogy átjárja a testemet a zene ritmusa.

-----------------------------------------------------------

Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész!

By: M.

A Szent Márk Gimi✔Where stories live. Discover now