A Szent Márk Gimi✔

48. rész

Április 16. (Kedd)

Reggel felültem az ágyban és nyújtózkodtam egy nagyot. Kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a ruháimat. Felöltöztem, a hajamat felkötöttem utána lementem reggelizni. Ettem egy szelet pirítóst utána elindultam gyalog a sulihoz. Mivel egész szép idő volt így kint elkezdtem telefonozni. Bedugtam a fülembe a fülhallgatómat és zenét hallgattam. Egész jól elvoltam, mígnem egy éles csikorgásra kaptam fel a fejem. Egy piros Suzuki állt meg a suli előtt. - Anya, hányszor mondjam, hogy nem kell elhoznod?! - szállt ki kicsit idegesen Ádám az a-ból.
- Tudod, hogy szívesen elhozlak!
- De így még a végén balesetet okozol valakinek! Szia! - dühöngve viharzott el mellettem. A nő szomorúan nézett a fia után. Megesett rajta a szívem, ezért Ádám után mentem. Bementem a suliba és a fiú után mentem.
- Ádám! - szóltam utána. Kicsit dühösen nézett rám. - Mi van?! - rivallt rám én pedig ettől megijedtem egy kicsit, mert még nem láttam ilyennek. - Kicsit goromba voltál az anyukáddal - próbáltam finoman közölni vele, de nem egészen úgy sült el, ahogy terveztem.
- Neked mi közöd van hozzá?! - szorított a szekrényekhez. Vadul kalapáló szívvel néztem rá.
- Héhéhé, Ádika, nyugodjál szépen le! - hallottam Adrián hangját. A fiú rám nézett, majd mintha tudatosult volna benne, hogy mit tett hátrébb lépett.
- Bo-bocsánat Leila - sütötte le a szemeit. - Semmi baj - öleltem meg őt, majd Adriánnak tátogtam egy "köszönöm"öt. Nem mondott semmit csak biccentett, majd elment.
- Tényleg ne haragudj. Kicsit felhúzott és... áh - engedett el.
- Nyugi, megértem - mosolyogtam rá kedvesen. Kicsit megdörzsölte az arcát, majd úgy nézett rám.
- Nálad jobb fej csajt kívánni se lehetne - felelte és ekkor csengettek. Elköszöntünk egymástól, majd bementem a termünkbe. Levi idegesen ült a padjában. Amint leültem odahajolt hozzám. - Mit akart? - kérdezte, mire én értetlenül meredtem rá. - Kicsoda?
- Az a tag, aki a szekrényekhez szorított!
- Ő is táncra jár! Ennyi az egész - feleltem.
- És akkor miért volt agresszív veled?
- Azt... azt nem árulhatom el.
- Meeeert... miért is?
- Mert megígértem neki, azért - kamuztam szemrebbenés nélkül. Levi egy ideig gyanúsan méregetett, majd rám hagyta. - Ha máskor is ilyen lesz veled, megölöm - morogta az orra alatt, mire én meglepetten néztem rá. Ekkor lépett be a terembe Rossi tanár úr és kezdetét vette egy olasz óra. Olasz után átmentünk a saját termünkbe bioszra. A biztonság kedvéért már egy ideje nem járok ki az udvarra, ha Ákos vagy Ágoston a teremben van. Jobb a békesség. A szünetben a büfében vettem magamnak egy szendvicset és felmentem a terembe. Kami épp az egyik koreai együttesről áradozott.
- És koreában így mutatják a szívet - mondta, majd bemutatásképp a mutató- és hüvelykujját keresztbe tette, ami a szív alsó csücskét formálta. Megpróbáltam én is, ami elsőre majdnem sikerült. - Na, egész ügyi vagy - tapsolt Kami. - Köszi - vigyorogtam büszkén. Még hallgattam Kami áradozását, amit Milán szakított félbe. - Kami, nem tudnád befogni egy kicsit?! - szólt rá a barátnőmre, aki hirtelen elhallgatott, majd felállt a helyéről és kiment (közben az ajtót becsapta maga mögött).
- Ezt azért kedvesebben is közölhetted volna vele! - szóltam rá szigorúan.
- Igaza van - nézett Milánra mindenki. A fiú a hajába túrva sóhajtott.
- Utána megyek - álltam fel én is és Kami után mentem. Egyenesen a mosdóba mentem. Ott állt a mosdókagyló előtt és az arcát mosta. Odamentem mögé és a jobb kezemet a vállára helyeztem. Könnyes szemekkel nézett rám. - Tényleg sokat beszélek a K-popról? - szipogott szomorúan.
- Nem, csak biztos rossz napja van Milánnak. Nem úgy értette - próbáltam vigasztalni a teljesen elszontyolodott lányt.
- És ha úgy értette? Általánosban is piszkáltak ezért, mert "valami fura ázsiai mániám van" - mutatott idézőjeleket. - Figyelj, ne hallgass Milánra. Ettől vagy egyedi és utánozhatatlan.
- Ja, persze - felelte szomorúan. Eddig soha nem láttam Kamit ilyennek. Csak boldognak. Ekkor csengettek.
- Gyere menjünk - néztem rá. Még utoljára megmosta az arcát, majd elindultunk a terembe. Ahogy beléptünk szinte érezni lehetett a bent áramló feszültséget. Utánunk néhány másodperccel érkezett meg Baráth tanárnő. A mai órán az emlősökről tanultunk. Általánosban ebben jó voltam. Miután kicsengettek Milán Kamihoz lépett. - Figyelj én...
- Nem gond - vágott közbe Kami.
- Biztos? - lepődött meg Milán.
- Ja, persze. Bocs, ha sokat beszélek erről, csak tudod én szeretem. Ez olyan, mintha te állandóan a dobolásról beszélnél, hogy hű de klassz meg minden. Érted? Te azt szereted, én ezt - magyarázta Kamilla, én pedig büszke voltam rá. Milán csendben nézett a lányra, majd megszólalt. - Sose hittem volna, hogy tudsz ilyen komolyan is beszélni.
- Hogy? - kerekedtek ki Kami szemei.
- Na, Milán ezt kicseszettül nem kellett volna mondanod - dünnyögtem, mire a fiú értetlenül nézett rám, majd megértette, hogy miért is kommentáltam. - Ezt most úgy értetted, hogy én buta vagyok és egy rózsaszín álomvilágban élek?
- Valahogy úgy - értett egyet Milán. Én lesütöttem a szemeimet és úgy hallgattuk tovább a műsort.
- Hát tudd meg Milán, hogy én is tudok komoly lenni! - csattant fel a mindig vidám lány.
- Sokszor nem így látom.
- Akkor nyisd ki a szemeidet, vakegér! - oltotta le Kami a fiút, mire páran "húúú"zni kezdtek. És ezennel bemutatom a legjobb barátnőmet Fodor Kamillát, a mindig kedves és vidám lányt, akit egy személy ki tudott zökkenteni a megszokott vattacukor világából. - Nem vagyok vakegér, DNS-lány!
- Az nem DNS, hanem DNA!! - szállt vitába Milánnal Kami. Ekkor csipogni kezdett a telefonom. Az osztálycsopiba írtak.