A Szent Márk Gimi✔

44. rész

Március 13. (Szerda)

Reggel kissé boldogtalanul ébredtem fel. Kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a mai ruháimat. Gyorsan felöltöztem, a hajamat kiengedve hagytam és a táskámmal a hátamon lementem reggelizni. Ettem egy szendvicset kakaóval utána elmentem a buszmegállóhoz. Albi ott állt és nagyban nyomkodta a telefonját.
- Szia - köszöntem neki, mire gyorsan zsebre vágta a készüléket.
- Szia, mizu?
- Semmi. Baj van? - érdeklődtem a kissé zavart fejét szuggerálva. Albi a jobb kezével elkezdte vakargatni a tarkóját. - Baj? Ugyan, mi lenne? Nincs semmi különösebb - válaszolta, mire bólintottam jelezvén, hogy felfogtam. Mikor megjött a busz Albival felszálltunk rá. A suliig ő a telefonját nyomkodta, én pedig értetlenül figyeltem. Lehet, hogy Levi elmondta neki, hogy milyen a családom? Az nem lehet, mert tegnap megígértettem vele, hogy senkinek se mondja el... de ha mégis elmondta és azért nem szól hozzám Albi? Egész úton ezen filóztam, de még a suliban is, mert szinte senki se nagyon szólt ma hozzám. Még Kami se! Vajon mi bajuk lett velem?
- Szia, Leila! - köszönt a folyosón Jenni.
- Szia - köszöntem kedvtelenül.
- Na, mi a baj?
- Az osztályom levegőnek néz... ennyi az egész - legyintettem. Jenni szomorúan nézett rám, majd mosolyogva nézett rám.
- Kérsz valamit a büféből? A vendégem vagy - húzott a büfé felé. Jenni vett magának egy szalámis szendvicset és egy fuze tea-t, én meg egy túrós rétest kértem és madártejet. Jenni kifizette, majd kimentünk az udvarra. - Figyi. Nem tudom pontosan mi lehet velük, de ha bármi bajuk lenne veled akkor megverem őket!
- Erre semmi szükség, de azért köszi - nevettem el magam. Na igen. Mióta ismerem Jennit azóta rájöttem, hogy ő ilyen verekedős lány. Nincs ezzel semmi baj. A szünet után mentem rajzra. Ott egy március 15-ei témájú rajzot kellett készítenünk. Én megpróbáltam lerajzolni, ahogy Petőfi szavalja a Nemzeti Dalt. Óra végén le osztályozták és én ötöst kaptam. Rajz után jött egy lyukas óra (ahol Faragó elmondta, hogy holnap ünneplőben kell mennünk), majd az utolsó óra egy unalmas töri volt. A tanórák végén siettem a tánctermekhez.

««««««««««««««««««««««««««««««««

Tánc végén Blankával és Jennivel mentünk ki a suliból. Elmentünk egy cukrászdába. Blanka egy epres sütit, Jenni almás pitét én pedig egy citromos torta szeletet kértem. Miután kifizettük leültünk megenni miközben elbeszélgettük az időt. Épp Blanka egyik történetén nevettünk, amikor megszólalt a telefonom. Elhúztam a számat a kijelző láttán. - Ki az? - kíváncsiskodott Jenni. Nem válaszoltam, csak elhúztam a kis zöld jelet és fogadtam a hívást.
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Szia, Leila!
- Mit akarsz és hagyd a jó pofizást.
- Bocs. Hogy van a kis drámakirálynő? - hallottam a hangján, hogy vigyorog. Mély levegőt vettem és magamban elszámoltam tízig, nehogy leüvöltsem a fejét. - Tudod jól, hogy nem vagyok az és ne hívj így - kértem szépen.
- Tegnap nem ezt láttam, pici Leilus.
- Ha csak ennyit akartál, akkor szia! - nyomtam ki a hívást. Felnyaláboltam a földről a táskámat és az ajtó irányába mentem. - Hova mész? - szólt utánam Blanka. Még az ajtóban megfordultam. - Haza kell mennem. Sziasztok - köszöntem el tőlük és kiléptem a cukiból. Idegesen mentem haza. Magamban szidtam a tegnapi napot és az összes vendéget. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem vettem észre a vészesen közeledő szürke Audit. A sofőr dudálni kezdett, de bennem megfagyott a vér.

Folytatás következik...

-----------------------------------------------------------

Sziasztok, remélem tetszett ez a rövidebb rész! Vajon miért hanyagolják a többiek Leilát? A lány vajon megússza a balesetet?

By: M.