*Egyre csak közeledett. Mindid ezt csinálja! Ez megilyeszt. Most máskogy néz rám.* Egy pszihopata röhögés hgyta el apám száját. Próbáltam menekülni, az ajtót próbáltam, de nem sikerült.
-Hova ilyen sietősen? Tán nem félsz? Megilyesztettelek? -mondta s szomorúságot tettetett.
-Mintha érdekelne is az téged... - mondtam mérgesen, mire ő csak egy félmosolyra húzta a száját.
Vártam hátha jön a hős lovag mint a mesékben, de nem jött. Tudom hogy azok csak mesék, nem lehet reménykedni? Viszont ordibálni tudok csak az a baj hogy az egyetlen ember aki hallaná aaz az anxám lenne, de őt az nem érdekli.
Apám eközben a gondolatmenetem közben adott egy akkora pofont hogy szerintem hetekig ott marad a nyoma. Leborultam a földre ő meg csak rugdosott. Már előttem a padló tiszta vér volt. Egyszercsak lelassult körülöttem minde így el tudtam kapni a lábát és kigáncsolni. Volt még bennem annyi erő hogy felálljak de ekkor elkapott. A földön hanyattfekve feküdtem ő pedig felém magaslott elővett egy bicskát, felhúzta a pulszim ujját és elkezdte először vágdosni utánna a hátam következett majd a másik kezem és a hasam. A lábamat mielőtt elkezdhette volna én tökönrugtam, így el tudtam menekülni. Elvettem gyorsan a telóm és kimásztam az ablakon. Futottam(már amennyire ilyen állapotban lehet futni...) a park felé. Amint odaértem hívtam Lilit.
Azért őt mert ha a bátyámat hívnám ő ölben vinne. Szóval felhívtam, és szerencsére felvette első csöngésre.
-Szia! Miért hívtál? -mondta kíváncsian
-Szia! Ide tudnáljönni a parkba?-mondtam erőtlen hangon.
-Persze! Van valami baj?
-Aztinkább személyesen mesélném el.
Sziasztok! Tudom hogy nem lett olyan mint amire számítottatok. Nem jött el érte a hős aki megmenti szegény lányt szerelmesek lesznek aztán boldogan éltek míg meg nem haltak. De majd lessz ennél jobb is! Azért köszönöm hogy elolvastad. Jó éjszakát/napot/reggelt (ami éppen aktuális) kívánok! 😊
YOU ARE READING
Vérfarkasok átka ((Befejezett))
Werewolf"-Megjárod hogy megszülettél!- ragadta meg a kését és a nyakamhoz emelte. -Meg ne próbáld!-szűrtem ki fogaim közül-úgyis te járod meg!-mosolyogtam rá gúnyosan. -Azt csak hiszed "kislányom"!-mondta az utolsó szót teljes undorral a hangjában és a kés...
