Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

7.Fejezet

Yuuki vallomása

(Yuuki szemszöge)

Meglepett, amit Kaien kért. Azt akarta tudni. milyen számomra tiszta vérűnek lenni, úgy, hogy tudatában vagyok annak, lehetnék akár ember is.
- Ha igazán tudni akarod, számomra ez egy remek élet. Imádom. Úgy lehetek Kaname- val, hogy senki sem rosszallja és vissza kaptam az életemet. Azt, ami születésem óta megillet engem. Különben meg emberként... emberként mindig is úgy éreztem, hogy hiányzik belőlem valami, de sosem tudtam kideríteni mi volt az. Emberként úgy éreztem, hogy nem vagyok igazán közétek való. Így érzem magamat egésznek- áradoztam.
- Értem, de nem hiányoznak a régi barátaid, az emberi barátid, akiket kerülsz?- vonta össze szemöldökét Kaien.
- Nos. Valamilyen szinten igen, de nem hagytak fájdalmat körülöttem. Egyrészt veszélyes is nekik velem, másrészt szereztem új barátokat. Ruka például igazi mester az illemben és a divatban. Sok mindent tanít nekem és ezzel együtt egyre több közös témánk lesz. A többiekkel is nagyon jól megvagyunk. Még Akatsuki- ból is sikerült néhány szót kicsikarnom- kuncogtam magamban.

- Akatsuki -t kemény dió volt megtörnöm, de végül sikerült és egész jól kijövünk egymással. Már nem olyan szótlan, de még mindig nem árad belőle a szöveg. Tudja hol a helye és igyekszik ott megállni a helyét.
- Értem. És mi a helyzet a vérrel? Hogy étkeztek?- terelte ingatagabb vizekre a szóváltásunkat.
- Mi gyakorlatilag csak vacsorázni szoktunk. Emberi étellel táplálkozunk és a desszertek mellé fogyasztjuk az emberi vért. Nem keltünk feltűnést, mert borospalackokban tartjuk. Kaname aggodalmas szerető, vacsora után vagy mielőtt aludni készülnék megkérdezi, hogy szomjas vagyok- e. Ha azt mondom neki, hogy az vagyok felajánlja a saját vérét, hogy abból igyak, de az esetek legtöbbjében visszautasítom- magyaráztam neki.
- Értem. Szóval volt már olyan, hogy elfogadtad?- hunyta le szemeit érthető okokból. Félt, hogy itt sem bírom ki csak a vértablettákkal.
- Igen Ha összeszámolom, 10- ből 2 alkalommal, de nem volt szükségem túlzott kiegészítésre. Ráadásul Kaname alantas dolognak véli, ha otthon vértablettát fogyasztok, ezért megtiltotta nekünk, hogy azt egyem. A barátinknak nem tiltotta meg, de nem méltányolja. És igazat adok neki. Mi nem állatok vagyunk, hogy gyógyszerrel tömjenek minket- dühöngtem az elképzelésen.
- Hm. Nem is olyan vészes, mint gondoltam. Tényleg benned van minden születésed és kicsi korod óta- ébred fel relaxációjából. Nem igazán volt ínyemre, hogy végig bóbiskolja a csevegésünket. Akkor minket tartott idebent.
- Te tudod. Holnap lesz a bál igaz?- kérdeztem, mert belém tört a felismerés hogy nincs báli ruhám. Erról megfeledkeztem.
- Igen. Már minden készen áll. A régi osztálytársaid jó munkát végeztek- dicsekedett.
- Fantasztikus. De engem az érdekelne, hogy megvannak- e még a régi ruháim?- tértem rögtön a tárgyra.
- Igen. Meg vannak. Kaname azt mondta, hogy talán érte jöttök, de volt egy olyan érzésem, hogy csak mellé beszél. És milyen igazam lett- nevetett.
- Már nincs rájuk szükségem, mert anya ruháit hordom... de azért elvinném őket a bál után. Lehet, hogy egyszer mégis csak szükségem lesz rájuk. És megtudhatnám hol vannak?
- Persze. Otthon. A szobádban. A szekrényben. Minden ugyan ott, ahol te tartottad régen- vigyorgott. Okoztam neki egy kellemes pillanatot.
- Csodálatos. Értesítsd Zero -t, hogy beugrom majd a cuccaimért. Legfőképpen az a báli ruha kell majd, amit még Kaname ajándékozott nekem- figyelmeztettem. Nem akartam, hogy Zero balhézni kezdjen, mert ha felbosszant és elpattannak az idegeim ő húzná a rövidebbet.
- Jól van. És ha már Zero -ról beszélgetünk, meg kell említenem valamit- kényelmesen elhelyezkedett. Ez úgy ahogy van rosszat sejtet.
- Mi történt már megint a szokásos ellenszenvén kívül?- nem érdekelt, de tudnom kellet.
- Kicsit messzire ment a ellenszenve. Oly' annyira, hogy meg akar ölni titeket. Először kettőtöket, Kuran- okat, azután a barátaitokat és végül az összes maradék vámpírt- ez megdöbbentett. Eddig csak engem akart, de most már mindenkit. Na itt állj és ne tovább.
- Hogy merészeli ezt már csak latolgatni is? Minek képzeli magát. A Kuran- ok nélkül már halott lenne, vagy egy állat, ami mást sem akar, mint embereket zabálni- keltem ki magamból.
- Csigavér Yuuki. Még erejét veheted a dolgoknak. Egyszerűen észhez kell téríteni Zero -t. - mondta hidegvérrel.
- Valóban? Akkor add át az üzenetemet Zero- nak. Ha egyedül jön ellenünk, készüljön a halálára és rendezze meg jó előre a temetését, mert nem fogjuk hagyni magunkat. Mi túlerőben vagyunk és képzettebbek vagyunk, mint ő. Ellen fogunk állni. És remek védelmünk van. Ezt mondd meg neki- csaptam az asztalra.
- Rendben. Csak higgadj le Yuuki. Te tényleg a szüleidre ütöttél. Ők is mindenáron meg akarták védeni azt, amit a legjobban szerettek. És úgy látom te is ezt teszed- sóhajtott.
- Igen. Megvédem a családomat, a barátaimat és a fajtámat- ültem vissza a székre. Le kellett higgadnom. Ez a dolog jobban felbőszített, mint hittem volna.
- Ez így van rendjén, de akkor is. Jobb, ha vigyázol Zero- val. Nagyon eltökélt- bújt az asztal mögé.
- Tudom. Nem is reménykedtem, hogy alább hagy majd az elszántsága- bólogattam.
- Igen. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ha ügyesek vagytok és még azelőtt elmentek, hogy felkel a nap és Zero a nyomotok után indulna, akkor hazaérhettek. Zero nem tudja merre találja a Kuran- kastélyt- osztotta a tanácsokat.
- Így van. Ez a szerencsénk. Nem is szükséges, hogy többen tudjanak róla. Ez előnyünkre válhat- hajtottam le fejemet, de ekkor az iroda előtt léptek halk morajt hallottam meg és azt, hogy valaki megáll az ajtó előtt.- De nem becsüllek le téged sem ifjú vadász- álltam fel ültömből.

Kaien nagyon meglepődött, vajon kinek szólhatott a mondatom, ám Zero jelent meg az ajtóban és ez mindent megmagyarázott számára.
- Gyere csak Zero. Én már amúgy is menni készültem- intettem neki, mire egy dühös pillantás volt a válasz.
Utálta, ha parancsolgatnak neki. Főleg, ha azt az ellensége teszi. Ám mivel szándékában állt szót váltani Kaien- nel belépett az irodába.
- Most ha megbocsátasz, szeretnék csatlakozni a bátyámhoz- biccentettem Kurosu igazgató felé és elsétáltam.
Egy pillanatig úgy látszott, hogy Zero követne, de még sem tette.

Éreztem Kaname- számomra megnyugtató- illatát, így be tudtam határolni merre van. Az iskola szökőkútjánál várt rám. Az emberek már aludtak, ezért megengedtem magamnak a gyorsabb tempót. Egyenest Kaname mellé szökkentem, aki egy türelmetlennek tűnő csókkal üdvözölt. Meglepetésemre a barátaink is velünk voltak. Senri és Rima is.
- Mi tartott ilyen sokáig Yuuki? Kaien talán felcsapott detektívnek és kifaggatott a vámpírokról?- kérdezte Kaname, miközben az ölében ültem és szorosan a karjaiban tartott.
- Nem. Csak beszélgettünk egyet. Felidéztük a régmúltat, amikor még ember voltam- ráztam meg a fejem. Nem akartam, hogy a többiek is tudják, miről szólt a kis bájcsevejünk Kurosu- val.
- Kaien- nek rossz szokása, hogy szeret egy csonton jól elrágódni. Ez igazán rá vall- simogatott Kaname.
- Meglehet- helyeseltem.
- Akkor menjünk nézzünk körül régi lakóhelyünkön- álltunk fel a szökőkút kávájáról kézen fogva.
- Kaname! Eléggé kimerültem az ide út és a Kaien- nel folytatott szóváltás után. Ha megengeditek én visszavonulnék hajnalig- húztam ki kezem Kaname fogásából. Kellemetlen volt, de szükséges rossz. Már húzott volna maga után.
- Rendben, de akkor én is veled tartok. Egyedül nem olyan élvezetes a felfedező körút- fordult felém újra felvéve kezemet.
- Nem akarom rád kényszeríteni az akaratomat, de legyen. Ha mindenképpen velem akarsz lenni, menjünk vissza órára. Még van kettő- léptem közelebb hozzá és rámosolyogtam.
- Ahogy akarod. Menjünk órára- derékon ragadott és úgy folytattuk utunkat az osztályterem felé...