Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

21.Fejezet

Vigyázz Yuuki!

(Yuuki szemszöge)

Kaname egyre szorosabban ölelt, Zero egyre közelebb ért hozzánk. Kaname megelégelte, hogy egy helyben állunk és nem mozdulunk. Nem menekülünk Zero elől. Nem védjük az életünket. Egyszer csak elengedett és ölbe kapott.
 - Kaname! Mi van?- ijedtem meg a hirtelen mozdulattól.
 - Semmi. De most velem jössz. Átmegyünk a nappaliba. Nem hagyom, hogy véget érjen az életünk, amit alig kezdtünk el élni!- nézett rám jelentőségteljesen.
 - Rendben, de oda is követni fog ugye tudod?- adtam tudtára, hogy a helt nem számít sokat szerintem.
 - Igen, de ott nyíltabb harcba kezdhetünk, mert nincs semmi olyasmi, amire veszélyt jelentenénk- ekkor már nem nézett rám, hanem egyenesen a nappaliba rohant velem.

Zero épp akkor ért a bálterembe, tehát nem talált minket ott, hanem folytatta a keresést. Féltem. Nagyon féltem. Kaname leültetett egy kanapéra és mellém ült, átkarolva a vállamat. A félelemtől eleredtek a könnyeim.
 - Yuuki! Miért sírsz édesem?- aggodalmaskodott Kaname.
 - Félek. Nagyon félek. Élni szeretnék veled, és a barátinkkal együtt. Szeretnék még vámpír lenni és tovább vinni a Kuran nevet- zokogtam a mellkasába bújva.
 - Emiatt nem kell félned. Megvédelek téged és magamat is. Ígérem. Aido pedig jobban lesz, a többiek meg elmenekültek vele. Ők már biztonságban vannak- simogatta a fejemet.
 - De ti többé már egy percig sem- rontott be Zero, ránk szegezve a Bloody Rose- t.
 - Zero! Kérlek ne csináld Hagyj minket élni. Nem bántunk senkit. Éljünk békében kérlek!- könyörögtem neki össze tett kezekkel.
 - Nem Yuuki! A ti fajotok már magában is fájdalom az embereknek. Mindig lesznek olyanok közületek, akik bántani fogják az embereket, még ha nem is ti vagytok azok, nem hagyhatlak életben titeket- rázta meg a fejét.
 - Akkor nincs más választásunk, mint eltörölni téged a föld színéről és békében élhetünk, igaz?- állt fel mellőlem, de megfogtam a kezét, hogy maradásra bírjam.- Ne fél! Vissza jövök. Ígérem!- homlokon csókolt és Zero felé fordult.
 - Ne tegyél meggondolatlan ígéreteket, mert a végén nem teljesíted- támadt Zero Kaname- ra.

Eldurrantotta Bloody Rose- t és míg Kaname a golyó elől tért ki, Zero bevitt egy erős rúgást a hátába. Ijdtemben összerezzentem és sikítottam egyet.
 - Kjáááááááááá! Kaname!- ugrottam fel ültömből és felé indultam volna, de Toga utamat állta.
Hogy tért magához és szabadította ki magát ilyen hamar?
 - Nem hiszem, hogy most arra van időd, hogy neki segíts. Vége az életednek kicsi hercegnő!- dobta el a cigit, amit előtte eloltott.
A fejem centikre volt a puskától. Félelmemet hirtelen a harag érzése váltotta fel. Elegem volt. Megvédem magunkat és megtanítom Zero -t és mesterét kesztyűbe dudálni.

Lebuktam Toga keze alá és hasba vágtam. Ettől megtántorodott és volt időm lekapni a falról egy kardot. Ez volt az edző kardom, de Kaname a nappaliban tartotta dísznek. Engem nem csak a kardom segített a harcban, hanem a karmaim is, amik idő közben megélesedtek és megerősödtek.
 - Úgy tűnik felébredt benned a harci szellem- méregetett lenézően. Nem hitte, hogy egy nála sokkal fiatalabb lány legyőzheti.
 - Nem. Pusztán a gyilkos ösztönöm szökött az egekbe- ráztam a fejem és felé vetettem magam.
Hol a karddal vágtam, hol a karmommal. Mindet kivédte, persze van amit nehezebben. Állandóan támadtam, nem hagytam időt neki, hogy használja a puskát. Az ostoba azt hitte kardot rántok, ha nem tudom használni. Kihasználtam minden lehetőséget. A nappali elég magas volt ahhoz, hogy felülről támadjak. Felugrottam és onnan vágtam a vállába, ami találatot ért el.
 - Argh! Ez fájt kicsi lány!- fogta meg a vállát, amiből folyni kezdett a vér.
 - Ez volt a célom. Az a karod most már használhatatlan, mert elvágtam az inakat a válladban. Trükkös nem igaz? Amikor harcolni tanulunk nem csak az erőnket fejlesztjük. Megtanuljuk hol kell kiiktatni egy ember kezét és lábát- eresztettem le a kardot, de elhamarkodtam a döntést, mert Toga mögém került és a szabad kezével, amiben a puskája volt, a torkomnak szegezte.
 - Ügyes csel, de nézz csak oda! A bátyádat Zero sarokba szorította. Nemsokára távozik közülünk. Meglátogatja a szüleiteket. Ha jól hallottam Kaien- től Juri és Haruka igaz?- gúnyolódott.

Kaname tényleg sarokba szorult. Nem tudott mozdulni a helyzetéből, ha nem veszi komolyan a küzdelmet. Abban a pillanatban találkozott a tekintetünk Kaname- val. Mindkettőnkében aggódás és harci szellem keveredett. Kaname észrevette, hogy Toga egyik karja nem mozdul és véres, az én kezemben pedig kard van. Megértette, hogy én okoztam a sérülést. Vissza nézett a szemembe és én az övébe. Bólintott, jelezve hogy kezdjük a komoly csatát. Még láttuk, hogy egyszerre kezd vérvörösen izzani barna  szemünk, onanntól viszont saját ellenfelünkkel foglalkoztunk.

Felemeltem a kardot és Toga felé irányítottam. Nem akart még egy sérülést, ami hátráltatja ezért elengedett.
 - Ez bizony hiba volt! Ti mocskos emberek nem vehetitek szátokra a szüleink tiszta és gyönyörű nevét!- mosolyogtam gonoszan. Szétzúztam két ablakot, az üveg falból. A nappali egyik fala ugyan is olyan ablakokból tevődött össze, amik földtől plafonig értek. Minden szoba ablaka ilyen volt. Szétzúztam kettőt a nappali ablakok közül és kitaszítottam Toga- t rajta. Háttal a földre esett, de hamar fel is állt. Még egy ideig eljátszadoztunk. Megint ugyan azt a trükköt vetettem, be de most sziklasárkányok kíséretében. Akármennyire próbálkoztam, Toga esélyt talált a támadásra és lőtt. Egy sárkány segítségével védtem ki. 
 - Ez nem volt bölcs döntés nyomorult vadász!- morogtam még mindig izzó szemekkel.
 - Gondolod?- húzta fondorlatos mosolyra száját.
 - Nem. Tudom!- kiáltottam és remegni kezdett a föld a lábunk alatt. Persze én csináltam és csak én álltam rajta biztosan.

Amikor azonban Toga is egyensúlyt talált nevetni kezdett.
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet volt. Nézz hátra!- mutatott a kastélyba.
Zero fogta pisztolyát Kanem- ra, aki háttal állt a falnak és nem mozdult. Két lábába Zero tőrt szúrt. Pont az inakba. 
 - Igaz, hogy csak véletlenül találta el gondolom az inakat, de piszkosul fájhat neki és nem tud elfutni sem. Tehát válassz. Az én fejem, vagy Kaname élete?- nevetett. 
A talaj ismét mozdulatlan és merev volt én meg rohanni kezdtem Kaname felé, hogy kikapjam Zero kezéből a Bloody Rose- t.

Sajnos későn érkeztem. Mire beértem Zero kilőtte a golyót. A kardot idő közben elejtettem sietségemben, tehát nem tudtam volna kivédeni a lövedéket.

(Kaname szemszöge)

Bármivel próbálkoztam Zero kitért előle. Mondjuk nem is koncentráltam annyira a harcra, mert Yuuki- t figyeltem hogy boldogul azzal a vadállattal. Ennek meg is lett az ára. Zero egy- egy tőrt szúrt a lábamba és akaratlanul, de az inamba talált. Iszonyatosan fájt. És mozdítani sem bírtam a lábaimat. A gyógyulási folyamat sem indult még meg. Köztudottan a tisztavérűek gyorsabban gyógyulnak az összes vámpírnál. Zero a szoba másik végén volt ugyan, de nyert helyzetben. Közvetlen a szívem alá célzott, de nem lőtt, mert remegni kezdett a föld.

Biztos voltam benne, hogy ez Yuuki műve. Próbáltam kiszabadulni, de a rengés hamar abba maradt. Zero kihasználva a helyzetet lőtt is. Én még mindig szabadulni próbáltam. Észre sem vettem, hogy a golyónak már rég el kellett volna találnia engem. Felnéztem és Yuuki- t láttam meg magam előtt széttárt karokkal.

Felém fordult és kísérteties látvány tárult elém. Yuuki hófehér ruháját egy vörös folt díszítette. És a szagából tudtam mi volt az. Vér. 
 - Jól vagy Kaname? Ugye ne... ugye nem esett bajod?- kérdezte és ettől a szájszegletéből is vér kezdett folyni. Ekkor kapcsoltam mi történt. Yuuki a testével fogta fel a golyót, hogy megvédjen engem.
 - Yuukiiiii!- üvöltöttem és kiszakítottam lábamat a tőrök fogságából, hogy elkapjam az eszméletét vesztett kedvesemet...