Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

10.Fejezet

A bál

(Yuuki szemszöge)

Mielőtt nyugovóra tértünk volna, Kaname- val felkerestük Kaien- t és elhoztuk a ruhákat, amiket nála hagytam, mikor elmentünk az akadémiáról. Erre azért volt szükség, mert ki tudja mikor lesz rá szükség és, mert ezek között a holmik között volt az a báli ruha, amit Kaname ajándékozott nekem. Ez volt az első komoly ajándék amit tőle kaptam és végtelenül tetszett. Imádtam. Feltett szándékom volt azt viselni a másnapi bálon. Kaname nem értette miért nem vehet nekem másikat, de azzal az indokkal, miszerint ezt szeretném viselni, nyugodt szívvel aludt el mellettem.

Másnap, azaz július 10- én alkonyatkor kinyílt a pavilon kapuja és elhagytuk a helyet. Kezdődött a bál. Mire mi megérkeztünk, a terem megtelt már a nappali tagozat diákjaival. Mikor beléptünk a gyönyörűen kidíszített bálterembe minden szem ránk szegeződött.

Párban érkeztünk. Legalább is legtöbbünknek volt párja. Én Kaname oldalán érkeztem a bálra. Ruka Akatsuki mellett haladt, Rima pedig Senri- vel jött. Szegény Aido Seiren- nel került párba. Ez a csoportosulás csak addig kellett hogy érvényben legyen, amíg meg nem kezdődik a komoly bálozás. Utána bárki bárkivel, akit felkér. Én persze végig Kaname mellett leszek.

Persze a kinézetünk miatt is megbámultak az emberek minket. Inkább a lányok bámultak, a fiúk diszkréten szemléltek minket. A mi férfijaink mind az iskolai egyenruhájukat viselték, kivéve Kaname -t. Rajta elegáns fehér ing és öltöny volt. Nem állt rosszul neki, csak szokatlan volt számomra az öltönye. Mi lányok estélyit viseltünk, mindenki a magáét. Ruka kék földig érő, Rima pedig térd alá érő sárga ruhát viselt. Seiren ruhája ibolya színű volt, olyan, ami szabad mozgást biztosított neki. Rajtam természetesen az a ruha volt, amit 1 évvel ezelőtti bálra kaptam Kaname- tól.

A bál ténylegesen kezdetét vette. Megszólalt a zene és elkezdődtek a táncok. Legalábbis a mi részünkről. Az ember lányok nem táncoltak. Mind az estisek felkérésére vártak. Ichijou- n kívül senki sem szokta felkérni őket, de ő most nincs itt. Tennem kellett valamit, különben lőttek a bálnak.

Már épp intézkedtem volna, mikor a hátam mögül egy ismerős hang megszólalt.
- Szabad egy táncra... hercegnő?
Megfordultam és Zero állt mögöttem meghajolva és a kezét felém nyújtva.
- Természetesen igen. Ha most megbocsátasz egy pillanat és jövök- intettem neki, hogy egyenesedjen ki.

Nem csináltam semmi nehezet. Magamhoz hívtam az esti tagozat fiúit és parancsot adtam nekik.
- Fiúk! Kérjetek fel legalább egy táncra egy nappalist. Nem fogom hagyni, hogy a hülyeségük miatt tönkre menjen a bál. Ha egyszer táncoltok velük, akkor már a saját tagozatuktól is elfogadják majd a felkérést, úgyhogy menjetek- bólintottak és elmentek pár után. Én pedig visszamentem Zero- hoz.
- Köszönöm a türelmedet- karoltam bele.
- Igen is hercegnő- tartotta be az illemet.
- Elég legyen Zero! Tudom, hogy Kaien kért erre, de én meg azt mondom, hogy nem kell ezt tenned. Yuuki vagyok, nem hercegnő. Legalább is számodra nem- mondtam neki, mert tudtam, hogy kényszerből teszi.
- Rendben, de a felkérést nem vonom vissza, bár nem vagyok profi táncos, valamit talán eltudok táncolni- a parketten voltunk már.
Átkarolta a derekamat, megfogta a kezemet és vezetni kezdett.
- Jó táncos vagy, kevés önbizalommal.
- Köszönöm he... Yuuki- koncentrál tovább a táncra.
- Miért Zero? Miért teszed ezt? Tudom, hogy önszántadból soha nem tennél ilyet, mert gyűlölsz. Akkor miért?- kérdeztem, mert tényleg nem értettem.
- Azért, mert egy üzenetet kell átadnom, de azért is, mert én nem feltétlenül téged gyűlöllek, hanem Kaname- t és a fajotokat. Sajnálom- szabadkozott.
- Akkor halljuk az üzenetet is- kértem, hogy gyorsan véget vethessek a szenvedésének.
- Kaien azt üzeni, hogy meglepetést készített a számotokra, ami bármelyik pillanatban megérkezhet- még mindig nem nézett rám.
- Értem. Köszönjük előre is. És most kérlek vezess vissza a bátyámhoz- álltam meg a táncban.
- Várj még. Egy perc és vége. Ezt még szeretném végigtáncolni veled, mert elárulom, te vagy az első ember, akivel táncolok életemben- most már rám nézett.
- Kár,.... hogy én nem vagyok ember. De azért köszönöm a megtiszteltetést- bólintottam.
- Igen az, de én sem teljesen vagyok az- egymás szemébe néztünk és az övében láttam valami enyhe kis fájdalmat.
- Ennyi volt. Gyere! Kaname vár rád. És ne feledd. A bál után újra ellenségek- engedett el Kaname előtt néhány méterrel.