Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

17.Fejezet

Levél az akadémiáról

(Yuuki szemszöge)

Hála az égnek szerencsésen hazaértünk a Kurosu akadémiáról. Aido, Ruka és én értünk a kastélyhoz először. Aido vállalta a feladatot, hogy kint marad és bevárja Kaname- ékat. Addig én és Ruka bementünk a kastélyba felfrissülni. Vettem egy meleg zuhanyt és felvettem egy fehér ujjatlan  ruhámat. Hogy ne fázzam egy szintén fehér kendőt terítettem a vállamra és lementem a nappaliba, hogy ott várjam Kaname- t és a többieket. Órák teltek el, de nem jöttek, lassan úrrá lett rajtam a félelem. Már rég vacsora idő volt. Kezdtem megszomjazni és megéhezni, ezért Ruka- val vacsorát készítettünk elő. Megterítettünk és elővettük az ételeket. Ruka- t kértem meg, hogy a kamrából vegyen elő vért, amíg én szólok Aido- nak.

Kimentem és behívtam Aido- t.
 - Aido! Kérlek gyere és vacsorázz velünk- léptem ki a szabadba, ahol hűvös volt, ezért összefogtam a vállamon a kendőt.
 - Kaname úrfi még nem érkezett meg! Bevárom őket is- ellenkezett.
 - Gyere csak be. Először is mert hideg van. Másodszor pedig nem hiszem, hogy te ne lennél éhes és szomjas. Harmadszor is nem hinném, hogy Kaname és a többiek felbukkannak az elkövetkezendő egy órában. Úgyhogy gyere- karon ragadtam és beráncigáltam a kastélyba.

Asztalhoz ültünk, megvacsoráztunk. Két pohár vért ittam meg, de nem éreztem elégnek, mégsem ittam többet, mert nem akartam gyengének tűnni előttük. Épp leszedtük az asztalt, mikor a nevem említésére lettem figyelmes.
 - Ti szólítottatok?- fordultam meg rémülten.
 - Nem úrnő. Nem mi voltunk- rázta meg a fejét Ruka.
 - Akkor ezek a fiúk- kiáltottam és mindent az asztalra raktam a kezemből és kiszaladtam az előtérbe.
Kaname ott állt egy szál rózsával a kezében. Olyan boldog voltam, hogy eszemet vesztve rohantam a karjaiba.
 - Kaname! Annyira hiányoztál! Úgy féltem. Féltettelek titeket. Mi tartott ilyen sokáig?- sírtam mellkasába temetve arcomat.
 - Semmi baj kedvesem! Te is hiányoztál nekem. Kis kerülőt kellett tennem, hogy eltereljem a nyomainkat. Na ne sírj! Ezt a rózsát neked hoztam- ölelt át gyengéden, mégis sokatmondóan és a hajamba tűzte a rózsát.

Nem tudtam abbahagyni a sírást. Ezek nem bánat könnyek voltak, hanem a megkönnyebüléstől sírtam.
 - Yuuki drágám ne sírj már. Semmi bajom! Nem tudom nézni ahogy sírsz- felemelte a fejemet és megcsókolt, ezzel elhallgattatva. Karjaimat a nyaka köré fontam és beleéltem magam megnyugtató csókjába. Mikor elfogyott mindkettőnk levegője elváltunk és észre vettem, hogy maszatos az arca.
 - Kaname! Tiszta piszok vagy! Gyere csak!- lehúztam a kendőt ami a hideg ellen védett és törölgetni kezdet Kaname izzadságtól és portól koszos arcát.
 - A fürdő többet segít édesem. Ha megengeded vennék egy forró zuhanyt és megvacsoráznék a társaságodban- nézett rám meleg tekintetével.
 - Remek ötlet, addig előkészítem a vacsorádat. Akatsuki és Ichijou már elmentek enni szóval kettesben leszünk- mosolyogtam.
 - Így értettem. Tökéletes lesz- puszilta meg a fejem búbját és felment az emeletre a hálótermébe, én pedig a konyhába vettem az irányt, hogy megterítsek neki.

Mire megterítettem Akatsuki és Ichijou befejezték a maguk vacsoráját és elmentek a dolgukra. Gondolom, mert mind fáradtak vagyunk a hálószobájukban kerestek valami nyugodt kis elfoglaltságot.

Mire előkészítettem Kaname számára is a vért, addigra már elkészült a tisztálkodással és tiszta inget és egy sötét barna vászon nadrágot kapott magára. Amint meglátta milyen étek várja nagyon meglepődött.
 - Sült csirke és steak burgonya? Mikor volt ennyi időtök főzni?- lépkedett felém. Illetve a bőséges asztal felé.
 - Amíg rátok vártunk hosszú idő eltelt. És Ruka- val gondoltuk hasznosan is eltöltjük- vontam vállat mosolyogva, mert láttam a szemében, hogy rávetné magát az ételre.
 - Értem. És miért csak egy személyre terítettél. Te nem eszel velem?- vonta fel egyik szemöldökét.
 - Nem, mert én már jól laktam Ruka- val és Aido- val együtt amíg rátok vártunk, de egy pohár vért elfogadok- mosolyogtam és leültem vele szemben egy székre.
 - Helyes. Akkor igyunk kettőnkre!- ült le ő is és kitöltött egy- egy pohár vért.
 - Inkább kettőnkre és a barátainkra is- javítottam ki, majd felhúztuk az italunkat.
 - Ahogy tetszik. De most ennék is. Mesés illata van az ételnek- szedte teli a tányérját krumplival és még több csirkével.
 - Természetesen, de meg ne fulladj. Nem eszi meg előled senki- kacagtam, mert úgy porszívózta be a kaját, mintha legalább egy hete nem ehetett volna semmit.
 - Igyekszem szívem, de farkas éhes vagyok. Zero megfuttatott minket- nézett fel rám egy percre abba hagyva az evést.
 - Ahogy minket is. Egyél nyugodtan. Nem zavarlak- bólogattam.
 - Te soha nem zavarsz. Biztos nem kérsz? Nem hiszem hogy sokat ettél a maradékból ítélve- bökött a csirkére és a steak krumplira.
 - Eleget ahhoz, hogy holnapig ne legyek éhes. Tele vagyok, de ha ez megnyugtat add ide a villádat- nyújtottam a kezemet.
Felszúrt rá egy hatalmas darab húst és a kezembe adta volna, ha nem támad kedvem játszani.