Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

11.Fejezet

Botrány a bálon

(Yuuki szemszöge)

Yori ájultan feküdt a földön, én meg mellette térdeltem, Kaname pedig mögöttem állt. Ahogy a tervben benne volt, a nemeseink is mögöttünk voltak, hogy Zero felindulása esetén megvédhessenek minket. Hogy még meggyőzőbb legyen az alakításom, szólongatni kezdtem Sayori- t.
- Hé! Sayori! Yori! Kelj fel! Nem hallod?
De nem érkezett válasz, ezért tovább szólongattam.

Eközben megérkeztek a felügyelők is. Kaien tudta mi történt valójában. Nem vette be a kis színjátékomat, de a diákok igen, ezért nem is buktatott le minket. Leguggolt megnézte, hogy stabil- e Sayori állapota. Még is mit képzelt, az igaz, hogy elájult, de nem akartuk megölni őt. És tudtuk mi fog történni, különben bele se vágtunk volna.

Zero- val vitette a gyengélkedőre. A diákokat biztosította, hogy Sayori jól van, csak rosszul lett a melegtől, mert egész nap kánikula volt. Ez az ürügy kapóra jött számára.

Minket félrevont, hogy alaposan kifaggasson minket.
- Mi történt? Ezt miért kellett Yuuki? Tudtad, hogy nem fog eljárni a szája, még is megtetted. Mire volt ez jó?- értetlenkedett.
- Ez nem Yuuki úrnő hibája! Mi kértük meg, hogy hallgattassa el a lányt, véglegesen. Nem éreztük magunkat biztonságba így, hogy más ember is tud rólunk- fonta össze kezét a mellkasán Aido.
- Így van. A mi ötletünk volt, hogy el kell venni a lány emlékit minden rólunk szóló élményéről- kelt védelmünkre Ruka is.
- Elég legyen! Ezt nem veszem be. Tudom, hogy Yuuki vagy Kaname ötlete volt- morgott Kaien.
- Ne kend Kaname- ra. Az én ötletem volt. Nem voltam biztos abban, hogy Sayori képes ilyen titkot a végtelenségig megtartani, ezért inkább biztosra mentem- vontam vállat.
- De Yuuki úrnő! Kérem! A mi felelősségünk volt, hogy beleegyeztünk és nekünk is részünk volt a tervben- fordult felém Akatsuki. Kötelességüknek érezték megvédeni minket, ha esetleg megakarnának büntetni minket, tiszta vérűeket, de Kaien ezt már nem teheti meg. Nem vagyunk a diákjai.
- Köszönöm barátaim, hogy magatokra vállalnátok a dolgot, de nem vállalhattok felelősséget azért, amit én tettem és terveltem ki. És nem bántam meg egy percig sem, így legalább végképp biztos a fennmaradásunk- intettem le őket.
- Eddig is biztos volt- bosszankodott tovább Kaien, de csakhamar Toga is csatlakozott hozzá.
- Nem. Nem volt az. Előbb vagy utóbb Sayori nem bírta volna tovább és összerogyott volna ekkora titok súlya alatt, amit majdhogynem egyedül cipelt. Egyszer megosztotta volna valamelyik másik barátjával, hogy tudjon róla kivel beszélni. És ezt nem hagyhattam. Nekünk a titok megőrzése a létünk kérdése. Ha kitudódik a vadászok körei közül, kipusztulhatunk- magyaráztam nekik, miközben Kaname némán állt mellettem. Kíváncsi volt, hogy kezelem a problémákat, mikor nem csak rólam, hanem egész fajunkról szó van.
- Ez akkor sem így működik. Szólnotok kellett volna nekünk- szólalt meg Toga is.
- Nem volt már idő. Mire tökéletesítettük az ötletet, addigra hajnalodott már, és számunkra az éjszaka is. Fáradtak voltunk. Pihentünk egyet és mire felébredtünk, már kezdődött is a bál- vontam vállat.
- És melyik mágiát használtad? Vagy ki hajtotta végre?- kérdezték.
- Én voltam a kivitelező is. Azt a mágiát használtam, amit...- be kellett fejeznem, mert Kaname megszorította a kezemet, jelezve, hogy majd ő folytatja.
- Amit anyánk használt Yuuki- n. Csak rásegítettünk egy kis méreggel- fejezte be Kaname a mondatomat.
- Még is milyen méreggel?- ijedezett Kaien.
- Yuuki mérgével. Nem sokkal, csak, hogy hatásosabb legyen és ne kezdjen el álmodni, mint annak idején Yuuki tette- karolta át vállaimat Kaname.
- Nem helyeslem amit tettetek, de még mindig jobb, mintha megöltétek volna- hajtotta le fejét gondterhelten Kaien.
- Na látod, bár annyira bolondok nem vagyunk, hogy e miatt megöljük, ha van más lehetőségünk is- förmedtem rá. Sértett, hogy gyilkosnak nevez minket.
- Elhiszem. Most pedig folytassuk a mulatást, mielőtt megint kíváncsiskodni kezdenének a diákok- sürgetett Kaien, mert megint elkezdtek bámészkodni a nappali tagozatosok.

Szétszéledtünk egy pillanat alatt. Kaname- val megállapítottuk, hogy jobban sült el a történet, mint vártuk. Nem zavartattuk magunkat Sayori miatt. Tudtuk, hogy egy két nap múlva kutya baja sem lesz és ami a legfontosabb, nem fog emlékezni semmire. Ezzel a tudattal táncoltuk át az estét a szerelmemmel és egyben bátyámmal is, mert hogy jó néhány nemes is lekért Kaname kezéről egy táncra.

A bálnak a hajnali órákban szakadt vége. Kaname úgy döntött, jobb lesz elindulni, mielőbb. Zero miatt. Különleges intézkedéseket is tett ez ügyben. A holmikat Senri és Rima viszik a kastélyba autóval, míg mi figyelemelterelés képpen gyalog megyünk az erdőkön keresztül.
Remek terv, de vajon a gyakorlat is így fog elsülni?

(Zero szemszöge)

Reggel a Kuran- ok és a pribékjeik gyalog vágtak neki a hazafelé vezető útnak. Nem valami épeszű ötlet, de rájuk bízom. Nekem csak megkönnyítik a dolgomat. Sokkal könnyebb, ha nem a nyilvánosság előtt lövöm szíven őket, hanem az erdő mélyén.

Indulás előtt még benéztem Yori- hoz a gyengélkedőre. Amikor beléptem hozzá felébred és nem tudta miért van ott, vagy mit csinált tegnap. Más szóval mindent elfelejtett. Szegény lány. Igazuk van, hogy nem lehet akárki kezében a titkuk, de ez túlzás volt. Nagyon nagy túlzás. Nem olyannak ismerem Yori- t, aki csak úgy pletykálgat vagy kiadná más titkait. És még ha megtette volna. Ki az a hülye aki hisz is neki?
Nem értem Yuuki szándékait. Nem is kell soká ezzel foglalkoznom. Napokon belül úgy is meghal. Akkor meg minek.

Csak hogy nem felejtettem el, amit a hercegnő üzent nekem. Védekezni fognak. És egymagam nem fogok elbírni annyi vámpírral. Tehát segítség kell egy olyan vadásztól, aki az utóbbi időben is vámpírokat hajkurászott. Pont velem szemben jött a számomra megfelelő személy.
- Toga! Beszélhetnénk négyszemközt?- rántottam félre.
- Mondd!- nyomta el a cigijét.
- Kellene egy kis segítség. A Kuran testvérek után megyek, hogy megritkítsam a számukat, de egyedül nem bírok velük. Kell a segítséged- közöltem vele nyersen. Nem szerettem másra támaszkodni.
- Nem tehetem Zero. Tiszta vérűeket nem ölhetünk nem emlékszel?- sóhajtotta. Látszott rajta, hogy neki is tetszik az ötlet.
- Nem mondanám el senkinek. Titokban megyek. Szerinted ha közhírré tenném, kijutnék innen. És különben sincs már szövetség. Tehát szabadúszó vadászok vagyunk. Gondold át! De gyorsan szeretnék még most elindulni- sürgettem.
- Mi van ha nemet mondok?- latolgatta.
- Semmi. Én akkor is elmegyek- vontam vállat.
- Oké. Mikor megyünk?- kérdezte.
- 15 perc múlva a főkapunál- nyújtottam kezet neki.
- Rendben!- fogtunk kezet és elmentünk szedelődzködni.

A szobámba menet találkoztam Kaien- nel.
- Hova ez a sietség Zero?- vont kérdőre.
- Mindjárt becsengetnek és mint látod nem az egyenruhámat viselem- löktem oda neki futtában a magyarázatot.
- Akkor siess. Nem akarom, hogy elkéss. Így is sok van már a rovásodon a tanároknál- kiáltotta, míg hallótávolságon belül voltam.
Onnantól kezdve nem foglalkozott velem.

Gyorsan felkaptam egy kényelmes cuccot, egy kabáttal. Magamhoz vettem a Bloody Rose- t és másra nem volt szükségem, már lőttem is ki a kapu felé.

Toga is pontos volt 15 perc alatt elkészült. Ő sem hozott sokkal többet, mint ami rajta volt és egy puska. Na meg a cigi. Nem beszélgettünk sokat, nem akartunk feltűnést, és azt sem, hogy Kaien észrevegyen minket.
Elmondtam az alaptervet, miszerint nem ejtünk foglyokat, csak leöljük őket és jövünk vissza. Ezek után futásnak eredtünk az erdőbe. Abba az irányba amerre a Kuran- ok is mentek.
Az nap vette kezdetét a vadászat...