Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

15.Fejezet

Sérült vadász

(Kaname szemszöge)

Nehéz szívvel hagytam ott az édesdeden alvó szerelmemet. Bár biztos voltam benne, hogy Aido gondját viseli, amíg el nem múlik a veszély, de szívesebben lettem volna én mellette. Mindig is így volt. Amikor kicsi volt, amikor emberi tudatában aludt és most is. De amikor szüksége lenne rám, hogy megvédhessem. Most nem lehetek mellette. Milyen jegyes vagyok én? Milyen báty?

Ezen gondolkodtam, amikor a hátunk mögül egy ismerős hang szólalt meg.
- A francba! Elvesztettem a nyomot, de úgy látom az uralkodói páros másik felét megtaláltam. Na mindegy. Most te is jó leszel, hogy kinyírjalak- gúnyolódott Zero.
- Tudod jól Zero, hogy engem nem tudsz megölni és jobb lenne, ha inkább a társadat védenéd. Őt biztos nem véti el Yuuki egyik sárkánya sem- egy gyors lépés és Zero mögé kerültem. Most ő volt háttal nekem.
- Kaname! Nekem nem te kellesz. Elengedlek titeket egy időre, ha átadod nekem Yuuki- t- ajánlotta fel.
- Erre már tudod a válaszomat igaz?- feleltem kérdéssel.
- Igen. Azt hiszem tudom. Kár volt feltételeznem, hogy megtennéd- ingatta a fejét.
- Zero! Magyarázd el mi értelme ennek!- kértem, mert reméltem, hogy így nyerhetek egy két hét előnyt, hogy lebeszélhetem Yuuki meggyilkolásáról.
- Yuuki- nak megígértem, hogy egy napon eljövök érte és véget vetek az életének. Ő pedig azt ígérte várni fog. És én mindig betartom a szavam- magyarázta.
- Azóta változtak a dolgok. Yuuki élni akar. Élni akar velem. Miért nem hagyod ezt neki? Tudtommal szereted őt- vettem elő legféltettebb titkát.
- Az régen volt, amikor még azt hittem, hogy ember. A legjobb barátom volt, de te felébresztetted. Megígértem neki. És meg is fogom tenni- hunyta le a szemét, ami azt jelenti, hogy gondolkodik.
- Zero! Gondold meg. Minden megváltozott. Ha belenyugodnál ebbe, akkor békében élhetnénk. Még te is. Biztos van másik olyan lány az iskolátokban, aki érdeklődik irántad- győzködtem tovább.
- Még ha van is, mit érnék vele. Közrendű vámpír vagyok. A ti fajtátok nyomorította meg az életemet. Ráadásul a főnökük a nagybátyátok volt. Az a Rido nevezetű- bömbölte.
- Rido meghalt, ahogy Shizuka is. Nincs senki, aki a békés élet útjába állna. Kivéve most téged. Legyen elég Zero! Hagyj minket elmenni!- már már könyörögtem neki.
- Nem... nem akarlak elengedni titeket, mert más alkalmam nem lesz ilyen jó, hogy ne nagyközönség előtt öljelek meg titeket- makacskodott.
- Értem! Szóval nem valami szabályos dolgot teszel igaz? Akkor hagy mondjak valamit. Ha most megölsz, Yuuki biztosan megmenekül és feljelent téged. Vagy rosszabb esetben Kaien- hez megy és a vadászpályafutásodnak vége lesz- fenyegettem. Ha nem hat a szép szó, ez biztos fog.
- Hah! Nem meri megtenni- vitatkozott tovább.
- De igen! Főleg ha megkérem rá. Ne feledd! Nem vagyunk egyedül- mutattam körbe a tanúkat.- És Kaien most a legfelsőbb vezetőség. Ő a legerősebb vámpírvadász egyben a legtekintélyesebb is. Tehát mindenről tud, amiről akar.

Zero mérlegelte a dolgokat. Egy ideig gondolkozott, hogy mit kéne tennie és végül döntésre is jutott.
- Rendben! Menjetek! De egy hónap múlva értetek megyek, hogy megszerezzem, amit most kellene- fenyegetett. Persze nem vettem komolyan.
- Rendben! Várni fogunk, de nem készületlenül. Megóvom, ami fontos nekem. Ezt ne feledd!- bólintottam és elindultunk, de megtorpantam, mert Toga vérének szagát hozta felém a szél.
- És jó lenne, ha megkeresnéd Toga- t. Az ő vérének szagát érzem.
Nem vártam meg, hogy válaszolhasson. Már futottunk is a Kuran kastély felé.

(Yuuki szemszöge)

Toga állt előttünk az úton.
- Most meg te? Mondjátok csak, nincs véletlenül tanítás?- méltatlankodtam.
- De van. Remélem boldogulnak nélkülünk- vonta meg a vállát Toga.
Felkaptam a vizet, de egyenlőre nem szálltam harcba.
- Aido! Ruka! Nektek adom. Nincs hangulatom harcolni vele. Nekem Zero feje kell- uszítottam őket Toga- ra.
- Igen úrnő!- mosolygott Aido.
Tetszett neki, hogy szórakozhat. Létrehozott néhány jéglándzsát és Toga- ra küldte őket. Szegény azt sem tudta hova lépjen. Mulatságos volt. Végül egy fa mögött talált menedéket.
- Várj! Segítek egy kicsit, hogy előcsaljuk a zsákmányt- kuncogtam, majd szét törtem a fát.

Az én képességem nem csak a föld irányítása volt, hanem szétzúzhattam bármilyen tárgyat a puszta akaratommal. Akár még növényeket is.
Toga kis bújócskájának a fa látta kárát. Szétzúztam, ezáltal megfosztva Toga- t a menedékétől.
- Aido most!- böktem a célzó Toga felé.
Aido lassan kapcsolt, mert Toga- nak sikerült lőnie. Kivédtük. Nem esett baja senkinek.
- Ez nem volt bölcs húzás a részéről Yagari tanár úr- tekintetem villámokat szórt. Annyira dühös voltam, amiért veszélybe sodorja a barátaimat, hogy késlekedés nélkül támadást indítottam.
A föld akaratomra elkezdett szétnyílni Toga felé. Felpattant és elugrott a szakadék pereméről.

Ekkor Aido fektette vállamra kezét.
- Yuuki úrnő! Azt mondta, hogy én bánhatok el vele. Kérem tartsa be a szavát és bízza rám a vadász urat- mosolygott. A feszültségem szinte kézen fogható volt.
Nem is igazán dühös voltam, hanem féltem. Féltettem Kaname- t. Féltettem a barátainkat. És féltettem az egész vámpír társadalmat.

Bólintottam és félreálltam. Megkerestem Ruka- t és odamentem hozzá. Hogy biztassuk egymást megfogtuk egymás kezét. Nagyon jó barátnők voltunk az utóbbi időben. A táncórák is nagyon átlendültek baráti hangulatba. Együtt táncoltunk a bálteremben, miközben a fiúkat kizártuk onnan. Még Kaname- t sem engedtük be egyszer sem.

Aido- nak nem volt egyszerű dolga. Toga nagyon kitartó volt. Védekezett és támadott. Folyamatosan engem vett célba. Aido igyekezett a védelmünkkel is foglalkozni, de nem volt könnyű neki. Ezért is vettem át én a védelmünket. Egy pajzsot emeltem Ruka és magam elé, amikor Toga támadt.

Egy idő után meguntam a játékot. Már nagyon haza akartam menni.
- Aido! Intézd el gyorsan vagy beszállok én is- adtam ki a parancsot.
- Igen Yuuki úrnő!- kiáltotta hátra, de nem fordult felénk.
Bölcs. Soha ne fordíts hátat az ellenségnek. Aido az utasításomra jobban összeszedte magát és Toga- t a földhöz fagyasztotta, majd egy gyors csapással leterítette. Toga kapott egy jégpengét az oldalába.

Vérzett. Nem voltam hajlandó törődni azzal, aki megtámadott minket ok nélkül. És most visszakapta azt, amit Ichijou- val tett.
- Szép munka volt Aido! Menjünk haza. Hiányzik már a bátyám- sürgettem meg.
- Igen úrnőm!- pattant mellém és futásnak eredtünk a kastély felé.

(Zero szemszöge)

Én is megéreztem Toga vérének szagát és mikor feleszméltem döbbenetemből Kaname- nak és pribékjeinek híre hamva sem volt már. Nem foglalkoztam az üldözéssel. Toga- nak szüksége van rám, így hát felé iramodtam.

Mikor megláttam mi történt elkapott a végtelen gyűlölet, de vissza kellett folytatnom. A Kuran- ok most nem fontosak. Toga- n kell segítenem. Kihúztam a testéből a jégszilánkokat és a pengét, majd a legnagyobb sebet, ami a penge maradványa lekötöztem a kabátomból leszakított anyaggal, hogy visszatartsam a vérzést. Ezek után felkaptam és irány haza, az akadémiára...