Lehettem volna a mindened. A társad, a szerelmed, a társszerelmed, a hátországod, az érzelmi stabilitásod, a mindennapi szexed, az ágyad, az asztalod, a választásod, a férfias döntésed. Lehettem volna én a hosszú hajszálak a mosdóban, a rózsaszín fo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nézd csak, Lotte, milyen csini ez a kalap! - fordult felém nővérem egy hatalmas mosollyal rúzsozott ajkain, illetve egy kék masnis kalappal a fején.
- Igen, valóban az - bólintottam egy kis mosolyt erőltetve.
Alice azon nyomban megvette a darabot, majd tovább ment a következő bódéhoz. Egyedül maradtam, nézegettem a felakasztott tárgyakat, mikor hirtelen egy tárgy kiszúrta a szememet. Odaléptem, majd gyengéden végig simítottam rajta egyet. Szemeim megteltek könnyekkel az emlék hatására, a szívem pedig vadul kalapálni kezdett.
Unalmasan váltogattam a tévé csatornák között. Szombat délután volt, abszolút semmit normális adást sem adtak, ráadásul kedvem se volt keresni semmit. Egy film túl hosszú lett volna, egy sorozat elkezdése pedig időt igényelt - merthogy, ha jó, akkor felállni nem tudnék. Végül kikapcsoltam a készüléket, majd felállva a garnitúráról a teraszra mentem.
Karjaimat összekulcsoltam magam előtt egy kis melegség érdekében, majd beleszippantottam a levegőbe. Tüdőm friss oxigénnel telepedett meg, ami mosolygásra késztetett, hiszen imádom a természetet.New York utcái még ilyenkor is hemzsegtek, a felhőkarcolók pedig fényekkel voltak tele.
- Hát itt vagy - megfordultam az ismerős hangra, majd David fáradt, de boldog arcával találtam szembe magam. Elmosolyodtam, majd hozzá lépve lábujjhegyre állva egy apró puszit leheltem puha ajkaira. - Hoztam neked valamit.
Furán néztem arcát, próbáltam felismerni arckifejezését, de továbbra is csak egy mosoly ült ki rajta.
- Örülni fogok neki?
- Tudtommal igen. Az már részletkérdés, hogy neked valóban tetszeni fog-e - kézfejét a nadrágja zsebébe süllyesztette, majd előhúzott belőle egy épületet. Szó szerint. Hiszen tenyerén pihent fából kifaragva a szívemhez legközelebb álló építmény.
- Ez a Parthenón - néztem rá könnyes szemekkel, majd elvettem a fát. Csillogó íriszekkel vizslaltam.
Rengetegszer említettem Davidnek, hogy imádom Görögországot és legnagyobb vágyam, hogy egyszer eljuthassak oda. A görög kultúra, a partjai, a történelme valami csodálatos és eszméletlenül belelopta magát a szívembe.
- Ha minden jól alakul, nyáron a tengerpartján napozhatsz.
Tátott szájjal néztem fel rá, könnyeim immár utat törtek maguknak és hagytam, hogy lefolyjanak arcomon. Elmosolyodtam, majd lepillantottam a kezemben lévő tárgyra.
- Úgy legyen - mosolyogtam rá, majd egy szenvedélyes csókot nyomtam rózsaszín ajkaira.
Rá két hónapra David eltűnt, szótlanul kilépett az életemből. Egy sajnálomot vagy egy üzenetet sem küldött, amiben megmagyarázta volna a csupa miérteket. Magamat hibáztattam, hogy ezért én vagyok a felelős, hogy miattam ment el. Ha úgy érezte, hogy nem megy köztünk, ami eddig, akkor leülhettünk és megbeszélhettük volna.
A közösen telt évek alatt Görögországba sem vitt el. Oh, pedig hányszor ígérgette! Fájt a lelkemnek, hogy számomra egy igencsak fontos dolgot nem hajtott végre, csupán azért, mert neki jelentéktelen volt. Szeretett - talán sokkal jobban szeretett, mint bárki más -, hiszen a tettei és a szavai is ezt sugallták. Ugyanakkor úgy gondolom, ha igazán szeretett volna, akkor mai napig együtt lennénk.
És úgy gondolom kimondanom sem kell, mennyire jól esett, mikor Conrad felajánlotta az utazást. Bár így belegondolva kicsit sem ironikus, hogy Hawaii-on nyaralva Görögországról álmodoztam, ugye?
A kis fát visszaraktam, ahonnan elvettem, majd megfordulva indultam volna a többiek után, azonban egy erős mellkasnak ütköztem. Ujjai körül fogták karjaimat, nem szorított sem erősen, sem gyengéden. Inkább úgy, hogy nem szeretné, ha elmennék.
- Ne merészelj hozzám érni! - sziszegtem felnézve a sötét szemeibe. Levegőt nem tudtam venni a jelenléte miatt - ráadásul a fullasztó levegőben sem az eső után -, emiatt úgy éreztem magam, mintha megfulladnék. A szívem erősen a torkomban dobogott és mintha egyre jobban egy nagy csomóvá kezdett volna válni.
- Charlotte, csak beszélni szeretnék veled normálisan - suttogta mély hangján, amire akaratlanul bizsergés futott végig a hátamon.
- David, számomra nincs beszélni valóm veled! Azt hittem, hogy ezt szépen és érthetően tisztáztuk még a hotelben.
Az előttem álló férfi zavartan lesütötte gyönyörű szemeit, majd pár másodperc elteltével mélyen belenézett az enyéimbe. Tudtam, nagyon is jól tudtam mit érez ilyenkor és mit tenne, ha szabadna. De nem tehette meg.
- Egyetlen egy kérdés és utána békén hagylak - felvontam a szemöldökömet annak jeléül, hogy figyelek. - Komolyan azt gondolod, illetve érzed, amit mondtál nekem?
Enyhén eltátottam a számat, azonban gyorsan vissza is csuktam. Nem tudtam válaszolni, pontosítok, nem akartam válaszolni a kérdésére. Úgy gondolom érhető voltam.
- Sajnálom, de attól tartok, hogy mindent elmondtam neked, amit akartam - húztam volna ki karjaimat tenyereiből, azonban nem engedett kell. Közelebb vont magához, arcunk csupán pár miliméterrre volt egymásétól. Felsóhajtottam, amire David arcán egy mosoly jelent meg.
- Szeretsz te még engem.
Nem kérdés volt, inkább kijelentés. Pupilláim a kétszeresére tágultak ki, arcomat pedig elöntötte a pír.
- Egy rohadék vagy David Bennett! - most már erősebben ráncigáltam ki karjaimat ujjai közül, ami sikerrel is járt. Kiléptem a bódéból és ahogyan csak tudtam menekülni próbáltam a férfi elől. Valójában ezt nem tudtam megtenni, mégis nagyon távolinak akartam őt érezni.
Világos szemeimmel a rokonaimat kerestem, de sehogy sem találtam meg őket. Próbáltam a kalapot keresni, de kábé még minimum tíz embernek a fején volt ilyen, úgyhogy ezt a keresési módot hagytam is. Minden bódéba benéztem és már menni is akartam, de megláttam nekem háttal álló, szürke pólót viselő, sötét barna hajú férfit. Megálltam Conrad mellett és nevetésemet visszafojtva néztem rá.
- Attól tartok, hogy rossz helyen nézelődsz, Conrad - gondoltam a női fürdőruhákra, amiket szerintem nem igazán a férfiaknak találtak ki.
- Nem, jó helyen vagyok - rázta meg a fejét. - Neked kerestem fürdőruhát - pillantott rám egy sunyi mosoly kíséretében.
Próbáltam leplezni zavarodottságomat, de sehogy sem ment. Halvány pír borította arcommal megszólaltam:
- Nos, ami azt illeti van pár fürdőruhám, viszont hogy őszinte legyek, igazán kíváncsi vagyok, hogy te mit választol. Rád bízom - mosolyogtam rá, majd belenéztem barna szemeibe.
Conrad elbambult pár másodpercig, utána bólintott egyet és tovább ment a többi kollekcióhoz. Illata megcsapta orromat, amit mélyen beszippantottam, majd a férfira néztem.
Hogy lehet az, hogy egy ilyen Conrad féle férfinak nincs barátnője?
