Lehettem volna a mindened. A társad, a szerelmed, a társszerelmed, a hátországod, az érzelmi stabilitásod, a mindennapi szexed, az ágyad, az asztalod, a választásod, a férfias döntésed. Lehettem volna én a hosszú hajszálak a mosdóban, a rózsaszín fo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A fehér plafont kémlelve agyaltam a tegnap estén. Conraddal az érzelgős beszélgetésünk megvan, illetve a féltékenységem, de ezután sok minden kiesett elmémből, amelyeket sehogy sem tudtam visszaszerezni, bárhogyan is morfondíroztam.
Apropó zöldszeműség! A szó szoros értelmében idiótának tartom magam, hogy csupán egy velem azonos neműre voltam irigy. Figyelembe vehettem volna, hogy fiatalok és jól érezték magukat egymás társaságában. Halvány gőzöm sincs, hogy találkozni fognak-e még, de ha ez valóban megtörténik, átverten érezném magam.
Zavaromban lesüttöttem szememet, majd ujjaimmal a fehér takarót kezdtem gyűrögetni, azt remélve, hogy ezzel lenyugtatom a fáradt lelkemet. Azonban rájöttem, hogy ezzel nem fogok sok mindenre menni, ezért elengedtem az anyagot és az oldalamra fordultam. Az ablakon állt meg a tekintetem, azonban észrevettem egy sötét hajkoronát. A meglepődöttségtől hirtelen ültem fel az ágyon, majd egy nekem háttal álló szürke pólót is észrevettem.
A személy mintha megérezte volna, hogy valaki figyeli, az ablak felé fordult, majd tekintetünk egymáséba fúródott. Nagyot nyeltem és mélyet szippantottam, elterelve figyelmemet a dobogó szívemről és felpezsdült bőrömről. Conrad szemében felismertem a mérhetetlen fájdalmat, amit a tegnap este sikerült kiismernem. Lesüttötte pilláit, majd ellökve magát a korláttól lépett az ajtóhoz és lenyomva kilincsét, kitárta, ezzel együtt beengedte a sziget illatát.
Halványan elmosolyodott, ahogyan meglátott, de íriszében ugyanaz az érzést maradt továbbra is, melyet roppantul furcsáltam. A tekintete mindig a magabiztosságtól csillogott, most meg valami mérhetetlenül bántja. Történt valami? Vagyis, hogy jobban fogalmazzak, én tettem valamit?
- Hogy érzed magad? - kérdése rettenetesen jól eselt és plusz pont azért, hogy nem tolt le, hiszen biztos voltam abban, hogy valami ostobaságot követtem el tegnap.
A férfi lassú léptekkel lépdelt felém, majd végig tartva a szemkontaktust leült az ágy szélére, felém fordulva.
- Őszintén? - nevettem fel. - Voltam már jobban is - néztem le a ujjaimra, majd azokat kezdtem el tördelni idegességemben. Bosszantott, hogy a férfinak fáj valami. - Veled minden oké?
- Fogjuk rá - mosolyodott el keserűen, éles állkapcsa pedig felfelé görbült. A szája sarkában így is észrevettem a halvány gödröcskét.
- Nyugtass meg, hogy nem csináltam idiótaságot!
Conradra pillantottam várva a választ a kérdésemre, de ő csak lazán vállat vont, mintha nem történt volna semmi.
- Attól függ. Ha nem vesszük azt, hogy leittad magad a sárga földig, akkor nem csináltál semmit.
- Conrad, most komolyan! Nem akartam inni, meg se fordult a fejembe, hogy poharat emeljek. Csak egyszerűen megtörtént.
