Lehettem volna a mindened. A társad, a szerelmed, a társszerelmed, a hátországod, az érzelmi stabilitásod, a mindennapi szexed, az ágyad, az asztalod, a választásod, a férfias döntésed. Lehettem volna én a hosszú hajszálak a mosdóban, a rózsaszín fo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Jó reggelt, Olivia! - köszöntem egy hatalmas mosollyal a kissé már idős recepciós hölgynek. A hangomra felkapta a fejét a lapok közül és ahogyan meglátott egy kedves mosoly jelent meg arcán. A pulthoz lépkedtem, majd rátámaszkodtam a könyökömmel.
- Csodás jó reggelt, Drága! Nagyon csinos vagy ma! - dícsért meg egy kacsintás kíséretében. A fekete ceruza szoknyámra vándorolt a tekintetem, majd a fehér ingemre. Igazából ebben az öltözetben semmi érdekfeszítő sem volt, egyszerű irodai munkára szinte tökéletes, bár Olivia szerint ez sokkal szebb és letisztult, mint a többi kolléganőmnek, akiknek már-már kint van a fenekük a ruha alól és a dekoltázs rész is eléggé sokat mutat. Ezt az összetételt az itt dolgozó férfiak fele kifejezetten kedveli.
- Azért te sem panaszkodhatsz - nevettem el magam, amire az ötvenes éveiben járó nő megforgatta zöld szemeit és elmosolyodott.
Ha senki sem tudná, hogy Olivia mennyi idős is valójában, az ember egyből rávágná egy negyvenet. Mindig is jól tartotta magát. Fiatalosan öltözködik, kozmetikushoz jár, sosem sminkelte magát - talán ennek köszönhetően ennyire szép az arca - és Instagram oldala is van, ahol legtöbbször a nyaralásain készült képeit tölti fel, de ugyanakkor sütemények és néhány rokon is felbukkan. Esküszöm, hogy féltékeny vagyok a két unokájára, hiszen egy fantasztikus nagymama.
Olivia az egyik legjobb barátnőm. Nem mintha oly' sok barátom lenne, de ő számomra egy kolléga, barátnő és nagyszülő egyben. Sőt, néha olyan érzésem támad, mintha nem is munkatársak lennénk, hiszen nem tekintünk úgy egymásra. Rengeteg szeretettel, tanáccsal és oda adással segített már meg, amit nem fogok tudni meghálálni neki és ezt többször is szóvá tettem. Hihetetlenül szeretem és képtelen lennék elveszíteni őt, hiszen a szívem egyik része.
- Ugyan már, Lotte. Tíz év és én már nyugdíjas vagyok - közölte, miközben leült a székére és a gépen kezdett keresgélni valamit. - Uram isten, vén banya leszek! - kiáltott fel drámaian, majd hogy hitelesebb legyen a homlokára csapott, mintha csak most tudatosult volna benne e tény. Néhány ember kérdőn nézett a hang irányába, míg belőlem egy hangos nevetés tört ki.
- Ha már most nem vagy az, a későbbiekben sem leszel - néztem kedvesen rá, amire a nő automatikusan megsimogatta csupasz karomat. Ezt a cselekvését a vezetékes telefon hangos csörgése szakította félbe, így az ujjai a készüléket ragadták meg. Elléptem a pulttól, integettem neki, amire ő is viszonozta jó szándékomat, majd a lifthez lépkedtem.
Miután megnyomtam a lehívó gombot, pár másodperccel később meg is érkezett a személy szállító, természetesen néhány munkatársammal, akiket egy "jó reggelt"-tel köszöntöttem. A liftbe belépve nyomtam meg a hatos gombot és mielőtt a választott szinthez értem volna gyorsan megigazítottam a kiengedett, hosszú, szőke tincseimet.
A lift egy sipolással jelzett, hogy elérte a hatodik emeletet, majd két másodperc elteltével kinyitódott az ajtó. A magassarkúm hangos koppanással díjazta minden egyes lépésemet a hosszú, fehér és világos folyosón, egészen a konyháig. Minekután a helyiségbe értem, automatikusan a szürke pulton heverő kávéfőzőhöz léptem, majd a felső szekrényt kinyitva vettem elő a rózsaszín bögrémet, amit félig tele öntöttem már a lefőzött kávéval és ahogyan mindig is szoktam, három kocka cukrot dobtam bele egy kis tejjel.
Otthon is ittam már egy pohárral, de hosszú napom lesz, úgyhogy kelleni fog a koffein.
- Oh, szia, Charlotte! - szólított meg váratlanul egy ismerős hang. A hang irányába fordítottam a fejem, majd észrevettem munkatársam kedves, mosolygós arcát. A vörös haja szokásosan egy kontyban díszelget a feje tetején, sminkje makulátlan, egyetlen egy hibát sem véltem felfedezni benne. Egyszerű egybe ruhába bújtatta a karcsú testét, egy kissé magasított szandállal a lábán. Igen, talán ő az egyetlen itt, aki normálisan öltözködik.
- Szia Vanessa! - mosolyodtam el kedvesen. - Miben segíthetek? - kérdeztem, teljes testtel felé fordulva a bögrémmel a kezembe, ujjaim erősen markolták a porcelánt.
Vanessa savanyú képet vágott.
- Tudom, vagyis legalábbis hiszem, hogy ezzel tökre teszem a holnapi napod a hétvégével együtt, de ez neked jött - nyomott a kezembe egy borítékot, aminek az elején az én nevem volt feltüntetve, persze nem kézzel írva. Furcsán pillantottam fel Vanessára és már nyitottam volna a számat, hogy kérdezzek, de megelőzött a szavamba vágva. - Mindenképp akkor nyisd ki, ha készen állsz rá. Viszont, ha most megbocsátasz, mennék folytatni a munkámat - mutatott az ajtóra, majd esetlenül intve fordult meg és lépett ki a konyhából.
Mindenképp akkor nyisd ki, ha készen állsz rá. Ez eléggé furcsa. Miért pont akkor kéne kinyitnom? Netán egy szerelmes levél, egy váratlan személytől? Ki tudja. De hiába forgatgattam a borítékot az ujjaim közül, semmit sem találtam, ami a javamra szolgálna.
Így tehát a rózsaszín bögrémmel a kezembe és egy borítékkal indultam meg az irodám felé. A szoba ajtaja nyitva volt, nem volt bezárva, gondolom a takarítónő hagyhata így takarítás után. A helyiségbe világosság és letisztultság fogadott. Beléptem, az ajtót magam után becsukva, majd a fehér asztalomra helyeztem a kávét, a borítékkal pedig leültem a fekete székbe.
Nagyon furdalt a kíváncsiság és nem érdekelt, hogy ezzel az akármivel el fogom rontani a napomat vagy akár a jókedvemet. Egyetlen vágy hajtott; mégpedig az, hogy kibontsam és túl legyek az elolvasásán. Mert valahogy éreztem, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni.
Oh, és milyen jól tettem volna, ha ki sem nyitom.
Már a meghívó túlságosan furcsa volt számomra és amint kinyitottam a szemeimbe könnyek szöktek.
Vannak olyan pillanatok, amikor arra gondolunk, bárcsak az egész világ osztozna örömünkben.
2020. július 19-én végleg összekötjük életünket. Ez egy ilyen nap lesz számunkra.
Ezért kedves Rokonaink és Barátaink várunk benneteket szeretettel 16 órától a Hawaii szigeten tartandó eskütételünkre. Majd szintén egy Hawaii étterembe, ahol a vacsora elfogyasztása után együtt táncoljuk végig az éjszakát.
Alice és David
A nővérem neve láttán enyhe sokkot kaptam. Váratlanul ért, hiszen nem tudtam, hogy együtt vannak, - merthogy Alice letiltott minden közösségi oldalon - ráadásul azt sem gondoltam volna, hogy pont David a párja, azaz mostmár a vőlegénye.
A meghívó mögül egy repülőjegy előkandigált, amit megfigyelve tudatosult bennem, hogy holnap indul is a gép. Hangosan felzokogtam, a könnyeim már patakokban úsztak. Úgy érzem, mintha a szívemből egy hatalmas darabot vettek volna ki. A meghívót a jeggyel együtt a szürke padlóra dobom, majd zokogva a szőke hajkoronámba túrok.
- Elmentek a picsába! - káromkodtam hangosan, majd megtöröltem könnyben úszott íriszeimet. Az asztalon lévő zsebkendőhöz nyúltam, majd hangosan kifújtam az orromat.
Oh, David, miért kell jobban összetörnöd a szívemet?
