❝ Mindketten fuldokoltunk.
Először a gőgtől és a haragtól; aztán pedig mire feleszméltünk, már a ki nem mondott szavak akadtak a torkunkon. ❞
[ finnick odair x oc ]
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
- Neve?
A tér bejáratánál kihelyezett hosszú asztalnál helyét foglaló alacsony rangú kerületi hivatalnok hangja unottan csengett. Üres kifejezéstelen szemeit fel sem emelte az előtte pihenő listáról.
Talán a karrierje kezdetén - az első pár aratása alkalmával - még aggodalmas tekintettel szemlélte a térre beözönlő gyerekeket, a hosszú évek azonban, minden bizonnyal nem csak az arcát nyűtték el, de a lelkét is. Fakó szemeiben se részvét, se bűntudat nem tükröződött.
- Aspen Aconite – válaszolta, miközben odanyújtotta a kezét, hogy megbökhessék az ujját.
A nő rövid matatás után megtalálta a keresett nevet és egy finomnak épp nem mondható mozdulattal az Aspen számára kijelölt rubrikába nyomta a lány sérült ujjbegyét.
A bejelentkezés folyamata nem tartott tovább pár másodpercnél. Az aprócska megszeppent tizenkét éveseken kívül mindannyiuknak volt már gyakorlata a dologban.
Egy kurta néhány szavas párbeszéd, egy apró szúrás az ujjbegybe, és már mehettek is tovább, hogy balga vágóállatként tovább folytathassák útjukat a mészárszék felé.
Pontosan ilyen megszeppent tizenkét éves volt Mattie húga, Clara is, aki bézs színű ruhácskájában úgy remegett, mint a nyárfalevél. Megpróbált egy bátorító mosolyt küldeni a kislány felé, de végül csak egy erőtlen biccentésre futotta.
Ezek voltak azok a ritka pillanatok egyike, amikor titkon örült neki, hogy már nincs testvére, akinek a neve az aratáskor a cetliket tartalmazó gömbbe kerülhet.
A hosszú asztaltól eltávolodva a nézőket gyerekeiktől elválasztó kordon mellé húzódott, hogy nyugodtan bevárhassa a mögötte érkező testvérpárt. Fakó menta zöld ruhája és a semlegesség álarca mögé bújtatott ábrázata biztosította róla, hogy se a teret mustráló tévések, sem pedig a fehér egyenruhás békeőrök ne találják őt túlzottan figyelemreméltónak.
Amikor a kishúga kezét szorongató Mattie mellé ért ellökte magát a kordontól.
- Szorítsd rá – motyogta majd átnyújtott neki egy hímzett textil zsebkendőt. Mattie ezután mormogott egy köszönöm félét az orra alatt, több szó pedig nem is esett közöttük.
Az oldottabb hangulat, ami a romos szellemház tövében zajlott beszélgetésüket jellemezte már a múlté volt. A mellkasukra telepedő aggodalom mázsás súlya alatt roskadozva egyiküknek sem volt kedve beszélgetni.
Miután az aprócska termetű Clarát – azzal az ígérettel, hogy az ünnepség után érte mennek majd – a hátrébb ácsorgó megszeppent kortársai között hagyták, ők is elfoglalták a helyüket a pódiumhoz közelebbi sorokban.
