❝ Mindketten fuldokoltunk.
Először a gőgtől és a haragtól; aztán pedig mire feleszméltünk, már a ki nem mondott szavak akadtak a torkunkon. ❞
[ finnick odair x oc ]
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Aspen felszisszent, amikor a vastag tű átszúrta a bőre felszínét.
- Látod, nem is volt olyan rossz... - suttogta a fehér köpenyes nő, miután a nyomkövető elfoglalta ideiglenes helyét a lány alkarjában.
Csak szemeit tudta felé fordítani, az izmai megmerevedtek a testébe vezetett áramtól. Mozdulni sem bírt azóta, hogy megfogta azt az átkozott kötélhágcsót, amivel felhúzták a légpárnásra.
A kapitóliumiak elővigyázatossága nem volt alaptalan; az orvosokon kívül hiába tobzódott egy tucatnyi állig felfegyverzett békeőr is a légpárnáson, Aspen nem volt a legmegbocsátóbb kedvében. Nagyon szeretett volna a fecskendő másik végén lenni, hogy aztán a középkorú nő testébe vághassa azt és megkérdezze valóban fájt-e.
Izmai végre valahára elernyedtek, pillanatnyi gyengeségét kihasználva pedig két marcona békeőr leültette a számára kijelölt ülésre.
Az út hátralévő részét a bosszúja forralás helyett az alattuk elterülő táj bámulásával töltötte. Ha az a fránya öv nem fogta volna olyan vasmarokkal, talán még az orrát is hozzányomta volna az ablakhoz.
Körülbelül fél óra nézelődés után súlyos redőnyök ereszkedtek alá; közeledtek az arénához.
Az indító helyiség berendezése minden a Kapitóliumban megszokott cicomát nélkülözött. Itt nem voltak kamerák, legalábbis nem olyanok, amik a nézők szeszélyeit szolgáltál volna ki. Nem kellett fenntartani a látszatot; hísz ők csak körzetbeli gyerekek voltak, az előttük megvillantott jólét pedig mézes madzag volt csupán.
Az stylistja érkezését megelőző öt csiga lassúságú perc, élete egyik leghosszabbja volt.
Jobb, ha összeszeded magadat Aspen - figyelmeztette magát - az arénába is magadra leszel utalva teljesen. Nem szabad, hogy holmi magány az utadba álljon.
Delphine a megszokottnál is fehérebb volt, ami egyszerre volt hízelgő és aggasztó. A nő - rövid ismeretségük ellenére - valóban féltette őt.
- Minden rendben lesz - motyogta, mire Delphine megeresztett felé egy gyenge mosolyt.
Nehezen ejtette ki ezeket a szavakat. Végső soron ő lett volna az, aki nyugtatásra szorul. Delphine eközben, mintha a gondolataiban olvasott volna.
- Ezt nekem kéne mondogatnom, nem pedig fordítva... Na gyere, nézzük meg a ruháidat.
Aspen eddig nem is törődött a bejárat melletti komódon pihenő ruhakupaccal. Most viszont, hogy Delphine felhívta rá a figyelmét érdeklődve emelte fel a fejét.
- A csizmád teljesen vízálló, a zoknid pedig szintetikus, ezért lehetséges, hogy nedves, mocsarasabb talajjal lesz dolgotok.
Delphine szakértő szemeit semmi sem kerülhette el.
