❝ Mindketten fuldokoltunk.
Először a gőgtől és a haragtól; aztán pedig mire feleszméltünk, már a ki nem mondott szavak akadtak a torkunkon. ❞
[ finnick odair x oc ]
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem emlékezett rá, hogy hogyan sikerült lekecmeregnie a színpadról, ahogyan arra sem, hogy hogyan terelték be őt abba a sötétített üvegű masszív járgányba, ami egyenesen az Elnöki Palotába fuvarozta őket.
Aspen a szó legszorosabb értelmében rossz színben volt. Hiába nyomkodta a megfelelő gombot, az autó sötétített üvege meg sem mozdult.
Amikor arcszínük már lassan megegyezni látszott, Delphine a saját kezébe vette az irányítást és ráripakodott a sofőrre, hogy azonnal csináljon valamit. A sofőr - miután egy jelentőségteljes pillantást váltott a jobbján ülő békeőrrel - csak hosszas huzavona után állt kötélnek. Végül Devon közbenjárásával résnyire leengedték az Aspenhez legtávolabbi eső ablakot, friss levegőhöz juttatva ezzel az autó utasait.
Aspen tudata valamicskét tisztulni kezdett, a feje viszont továbbra is zsongott, tenyerei pedig nedves lenyomot hagytak a finom bőrülésen. Némán tűrte, hogy Giada egy kiadós adag pirosítót applikáljon az orcájára. Sérült hangszalagai remek alibit szolgáltattak szótlanságára; átalakító csapata tagjai pedig előszeretettel csacsogtak helyette is.
Delphine mellett Cecelia is érzékelte a testéből áradó feszültségét, ugyanis árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát. Átható tekintetével két dolgot jelzett neki: Tarts ki. Később megbeszéljük.
Ez a négy rövid szó visszhangzott a fejében, amikor a sötétített üvegen át feltűnt előtte a palota impozáns alakja. Magassarkús lába először a murván egyensúlyozott, majd a fényesre suvickolt grániton kopogott. Úgy loholt Cecelia után, mintha a volt győztes megmenthetné őt a Kapitólium haragjától.
- Ne hagyj magamra! - könyörgött neki, amikor kettőjük lépteit már a vastag vörös szőnyeg tompította.
- Itt maradok melletted... - súgta oda Cecelia, majd baljával áthurkolta Aspen szabad kezét és úgy vetették bele magukat a Kapitólium kiváltságosainak féktelen mulatozásába.
Mentora valóban betartotta a szavát. Csak a fotók idejére engedte el Aspen kezét, akkor is csak egy rövid időre. Igazi veteránként terelgette őt a tömegben, amikor pedig a sérült hangszalagjaira hivatkozva nem akart megszólalni, még bájcsevegett is helyette. Cecelia olyan hízelkedően fejezte ki a háláját a szponzorok felé, hogy azok legszívesebben még most is pénzzel tömködték volna a zsebét. Nála jobb mentora nem is lehetett volna, ehhez nem fért kétség. Minden pökhendi holló szájából játszi könnyedséggel énekelte ki a sajtot.
A Kapitólium krémjén kívül a korábbi évek győztesei is szép számmal képviseltették magukat. Voltak, akik nagy mosollyal üdvözölték, mások bizalmatlanul méregették őt. Aspen magától biztosan nem kereste volna a társaságukat, egy-egy ismerős arc láttán Cecelia viszont megragadta az alkalmat, hogy bemutassa őt. A legtöbbjükkel régi barátokként köszöntötték egymást, így Aspen is kénytelen volt kicsikarni magából egy erőtlen biccentés félét.
