❝ Mindketten fuldokoltunk.
Először a gőgtől és a haragtól; aztán pedig mire feleszméltünk, már a ki nem mondott szavak akadtak a torkunkon. ❞
[ finnick odair x oc ]
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Aspen landolása meglepően puhára sikeredett; a várt kemény talaj helyett ugyanis a fűcsomók között kisebb nagyobb homokbuckák tompították a becsapódást.
A játékmesterek különösen hatásvadász és egyszersmind szadista kedvükben tervezhették meg az idei arénát. Először is azzal a hatalmas gáttal a felére szűkítették a potenciális menekülőutak számát; aztán homokkal szórták fel a tisztást, hogy még le is lassítsák őket...
A kapitóliumi nézőközönség biztos majd' kiugrik a bőréből – gondolta keserűen, miközben megcélozta a kiszemelt hátizsákot -, hisz mi is lehetne nagyobb móka, mint egy kiadós vérfürdő már a Viadal legelején.
A kiválasztottak egy része eközben fel sem ocsúdott a döbbenetéből. Nem rohantak a készletekért és nem ragadtak fegyvert, hogy harcba szálljanak a túlélésért; csak álltak ott a dobogójukon, tétován, pórul járt társaik húscafatjaira függesztett szemekkel. Ezzel pedig egy hatalmas célkeresztet aggattak a mellkasukra.
Aspen tudatosan kerülte a maradványok látványát; csak futott és futott, mert tartott tőle, hogy őt is megdermesztené a látvány, úgy ahogyan sok-sok évvel ezelőtt a kivetítő előtt állva történt.
Ujjai még azelőtt összezáródtak a kiszemelt hátizsák pántján, hogy zuhanni kezdett volna a föld felé. Valami, vagy inkább valaki teljes erejéből taszította el őt.
A földet érés előtt még volt annyi lélekjelenléte, maga alá rántsa a táskát, ezzel is tompítva az esését. A fájdalom nem nyilallt belé azonnal a tagjaiba; az ereiben nyargaló adrenalin hajtotta őt előre. Távolabb kellett kerülnie a támadójától, hogy értékes másodperceket nyerjen magának.
Jobb ötlet híján hosszú ujjaival belemarkolt a legközelebbi homok kupacba és azzal a lendülettel a támadója felé hajította marka tartalmát. A fojtott szitkozódás zene volt a füleinek.
Miközben zihálva álló helyzetbe tornázta magát, vetett egy futó pillantást az ellenfelére. Az ötös körzetből származó lány volt az, machetével a kezében.
Csak valami használható fegyvert, gyerünk... Imái pedig meghallgatásra találtak. A hátizsákja oldalzsebében egy fa markolatra és a hozzá tartozó borotvaéles pengére bukkant. Aspen úgy markolta meg a fegyvert, mintha az élete múlna rajta; ami voltaképpen nem is állt olyan messze a valóságtól.
Nem várta meg, hogy a szalmaszőke hajú lány visszanyerje a látását. Szabad kezével meglendítette a táskáját, kiütve ezzel a kezéből a fegyverét, hogy aztán sajátját a védtelenül maradt áldozata hasába márthassa.
Az lány arcára kiülő döbbenet volt a legrosszabb. Az a gyermeteg megrökönyödés, amely még azután is ott maradt, hogy fakó szemeiből a fény utolsó szikrája is kiveszett, és amely helyett Aspen ezerszer inkább látott volna haragot; talán az kevésbé kísértette volna őt későbbi lidérces álmaiban.
