A Maffia Foglya!

15.rész

-Nem bírod? Még nem fejeztem be. Tudod nem engedhetlek ki, mert ha véletlen beszökik a fejecskédbe az a huncut gondolat, hogy lelépsz, akkor téged is megkell, hogy öljelek.
-Nem kínoztad már eleget? Te ezt szereted annyira csinálni? Mi jó neked ebben?-Adam teljesen felém fordúlt majd három lépésből ott termett előttem. Megragadta a karom és felrántott a földről. Egy jó fejjel magasabb nálam, ezért le hajolt és sziszegni kezdett, maj órdírani az arcomba.
-Rohadtúl nem kínoztam még eleget. Előszőr is mert betőrt a raktáramba, másodszor mert az apád, a te kibaszott apád embere. Egyszer sem fogtam el onnan még senkit, ezért őt éri az a kibaszott szerencse, hogy őt kínozom meg előszőr, de annyira, hogy amikor  be fejezem, akkór ő fog könyörögni, hogy őljem már meg. És kúrvára örülj, hogy nem te ülsz ott abban a székben hanem ő. Mert marhára ülhetnél te is ott, tudod bogaram? Tudod mekkóra élmény lenne számomra látni ahogy egy Ross vére folyik végig a kezemen? Úgyhogy jobban teszed ha megfogod a szád amíg még megtudod.
-Akkór miért nem én ülök ott? Miért nem engem őlsz meg?-Adam távolabb taszitott magától, majd hitetlenűl nézett le rám.
-Te tényleg ennyire, hülye vagy, vagy csak teszed magad? Hidd el te így is szenvedni fogsz kislány. Hisz nem mehetsz sehova, nem csinálhatsz semmit! Ez neked büntetés! Hidd el sokat keresnék veled, mert manapság nem lehet kapni olyan kurvát  ami nég szűz is. De lehet, hogy megtartlak magamnak és a saját bejáratú  kurvám  leszel. Örűlj, hogy még élsz bassza meg!-elengedett, majd oda ment az emberhez le vágta a még ép lábáról a nadrágot, majd elvágta a combján a bőrt és konkrétan  elkezdte a szemem előtt nyúzni a pasast. A már félig hallott ember olyan hangosan órdított, hogy azt hittem, összeomlik a ház. Adam meg csak nézte és csak vigyórgott rá. Ez volt az a pont amikór annyira remegni kezdett a testem, mint a nyárfa levél. A sok vér,  látvanyától és az órdítozástól szédűlni kezdtem. Sokkot kaptam. Álltam és néztem, ahogy szenved az ember. Hírtelen megtántorodtam és nekiestem az ajtónak. Adam a hangra felém kapta a fejét, felegyenesedett, letörőlte a vért a kezéről, el vette a mellette lévő asztalról a pisztólyát majd fejbe lőtte. Hírtelen lett csend. Akárhogy próbálkoztam nem tudtam elvenni a tekintetem a halottról. Csúszni kezdtem az ajtón lefele. Adam odajött, meg fogott az óldalamnál és felállított.
-Látod Sofia? Látod azt az embert? Így jár az aki velem akar ujjat húzni. Jól jegyezd meg Bogaram.
-Vele most mi lesz Adam? Csak úgy el fog tünni, mintha nem létezett vólna?-úgy kapaszkodta a karjába, mintha, az életem múlna rajta.
-Ilyen ez az élet Sofia. Mindjárt le jön az egyik emberem aztán úgy el takarítják innen, mintha itt sem lett volna. Semmi bizonyítéka nem lesz arra, hogy valaki meg halt itt. Most pedig gyere. És ha azt hiszed, hogy amíg itt vagy nem látsz többet ilyet akkor  tévedsz. Egyszer be kerűltél ide és többet nem kerülsz ki innen úgy, hogy nem őlsz embert. Mert tudod kislány ez a maffia.-kinyitotta az ajtót mögöttem majd kivezetett a szobából, bezárta mögöttem, és elindultunk felefele a lépcsőn. Teljesen kiment az erő a lábamból és nem tudtam tovább lépni, vagy megtartani magam és így összecsuklott a lábam. Adam mivel mögöttem volt könnyű szerrel fogott meg és vett fel a karjaiba. Úgy remegtem, mintha megfagytam volna. 
Átkaroltam a nyakát és hozzábújtam. Így vitt fel a lépcsőn.
-Sam takarítsd el onnan, a késeket töröld meg, majd tedd a helyükre.
-Jól van tesó.-mondta ezekszerint Sam, és kikerűlve minket leszaladt a lépcsőn.
-Mindig ezt csináljátok? Ezt te hogy bírod, téged nem ráz meg, hogy a te kezed által hal meg valaki. Én csak szemtanúja  voltam és ha nem jövünk most el onnan, eddig már tuti elájúltam vólna.
-Korán bele kerűltem ebbe az életbe. Ennél sokkalta rosszabbakat láttam  már. Tizenhét voltam amikor  végig kellett néznem, ahogyan egy számomra ismeretlen alak, ennél sokkal jobban és sokkal hosszabb ideig kínzott egy embert. Akkor meg fogadtam, hogy a büdös életben nem ölök embert.-nézett le rám az ölébe.
-Mégis most őltél meg egyet.-időközben ki értünk egy gyönyörű kertbe amin át vágott velem együtt a karjaiba, és egy tisztáson kötöttünk ki amin egy hosszú épület terült el tőlünk körülbelül kétszáz méterre. Arra felé tartottunk. Adam még mindig tartott a karjaiban. Kezdett alábbhagyni a remegésem.
-Igen, csak időközben meg tudtam, hogy a bátyámat is meg őlték aztán már nem érdekelt semmi és senki.