24.rész

5K 122 2
                                    

Fogalmam sincs mit higgyek. Valóban így gondol, vagy csak nagyon jó színész. Ahogy azt mondta, hogy nem bánt és, hogy megvéd azthiszem őszinteség volt a szemében. Nagy játékos azt meg kell hagyni. De az éjszaka gyönyörű volt. El kell mondanom neki, hogy kaptam egy levelet a ruháim között az apámtól. Nem fog örülni neki, hisz ez azt jelenti, hogy valaki bejutott a házba úgy, hogy nem vették észre, és szerintem ez probléma. A Levélben az állt, hogy nemsokára találkozni fogunk, csak még egy kis türelem, és, hogy ne szóljak erről Adamnek. Az ember azt hinné, hogy megfogadom a tanácsot és nem szólok, de én már nem akarok annyira lelépni erről a helyről. Nem tudom, hogy hogy értette ezt az állítólagos apám de szerintem erről Adamnek tudnia kell. Úgy döntöttem, hogy fogom a levelet és megkeresem Adamet. De persze azelőtt felőltözöm. Egy fekete farmert és egy fehér rövidújjut vettem fel.
A konyhában találtam rá, három férfi társaságában. Az egészen vigyorogtak rám, mintha lenne rajtam valami, ezért óvatosan odanyúltam az arcomhoz és megsimítottam de nem volt rajta semmi. Fura.
‐Szia. Sam vagyok, ő mellettem Nick, mellette Matt. Gondolom Adamet nem kell bemutatnom, már jól kiismerted minden területen.-kacsintott.
‐Ööm oké. Adam beszélhetnénk?-az arcom úgy égett mint a tűz. Adam felállt az asztal mellől majd megállt előttem.
‐Jössz vagy itt akarsz beszélni?
‐Jövök.- felmentünk a könyvtárba, majd miután becsukta maga után az ajtót felé fordultam.
‐Adam azt hiszem, hogy ezt kell tudnod, mert...
‐Terhes vagy?
‐Hülye vagy. Dehogy.
‐Akkor?
-Hagyod, hogy elmondjam? Köszönöm. Na szóval. Tegnap amikor öltöztem át a ruháim között találtam egy levelet.- mostmár lehervadt a mosoly az arcáról, majd kíváncsian nézett rám.
-Milyen levelet Kicsi lány.
-Nemtudom. Az áll a Levélben, hogy nemsokára találkozunk, csak még egy kis türelem,és még azt is írja, hogy ne szóljak neked.
-Biztos, hogy a tiéd Bogaram?
-Nekem van címezvel. Szerintem az apámtól van.
-Nálad van a levél?
-Igen. Azért hoztam, hogy megtudjam mutatni.
-Add ide. Miért nem szóltál tegnap nekem.
-Tegnap egész nap állt a církusz. Nem tudtam mikór odaadni,és teljesen kiment a fejemből miután megjöttek azok a nők. Tegnap ideges voltál te is és én is és így kiment a fejemből.
-És most miért szóltál. Te nem azt akarod, hogy minél előbb elmenj Picur.-kérdezte halvány mosollyal az arcán, majd tett felém egy lépést.
-Lehet hogy már nem küzdök annyira azért, hogy elszabaduljak innen.
-És ennek mi az oka Bogaram?
-Nem tudom. Nagyon tetszik a táj, meg vannak itt lovak. Szóval tudod. Te is itt laksz. Tudod milyen csodák vannak itt.
-Persze. Például egy csoda a sok közűl, hogy itt állsz előttem, és éppen nem bőgsz.
-Nem is bőgök annyit. Azok csak gyengébb pillanatok voltak.
-Persze. Jó sok pillanat. De az melletted áll, hogy én okoztam azokat a gyengébb pillanatokat.
-Hát igen. Tudod te, hogy kell kiakasztani egy embert.
-Tudom. Ezért élek még mert kiismerem az emberek gyengepontjait, és felhasználom ellenük. Kössz, hogy szóltál a levélről. Úgy érzem ez még sok fejfájást fog okozni nekem, és neked jó sok könnyet. Kössz Kicsi lány. Mehetsz amerre akarsz. De ha valami gyanúsat látsz akkór fuss vissza a házba amilyen gyórsan csak tudsz és szólj nekem. A dolgozószobában leszek.
-Oké.


        E❤

A Maffia Foglya! Where stories live. Discover now