A Maffia Foglya!

48. rész

Sofia Ross szemszöge

Amikor megláttam, ahogy Adam letérdel, majd kiszabadítja a kezeim, sírva fakadtam. Bórzasztóan hiányzott és amíg meg nem láttam addig rá sem jöttem, hogy mennyire. Hiányzott a hangja, az arca, az illata, a mindene. Apa odalépett hozzánk, majd segített Adamnek felállni, majd miután engem is felhúzott odaléptem  Adamhez és megöleltem. Az arca, a pólója és a lába is tiszta vér volt. Az arca tele volt zúzódásokkal, és sebekkel. De most csak az érdekelt, hogy soha ne engedjen el.

Pár perc múlva egy autó hátuljában ülve, Adam megfogta a fejem és a vállára hajtotta.
-Jól vagy Kicsi lány?-kérdezte a hajam simogatval.
-Mostmár sokkal jobban, hogy látlak. Hiányoztál. Nagyon aggódtam értetek. Te jól vagy? Sammel mi van?
- Te is nagyon hiányoztál, és hidd el, hogy én jobban aggódtam érted. Én  jól vagyok. Sam pedig kórházban van, de megmarad.
-Mi tőrtént vele?
-Pietro megkínozta. De miután apádék kiszabadítottak és őt egyből kórházba vitték.
-Remélem nem lesz semmi baja.
-Én is Hercegnőm. Én is.

Fáradtan érkeztünk meg Jhonson Black és Lia Black, vagyis Adam szülei házához, mivel a miénkbe  Adam állitása szerint nem szívesen lépnék be. Ahogy megállt az autó, Lia néni egyből ott termett mellettünk és aggodalommal teli hangal kezdett kérdezgetni, majd óvatosan odalépett Adamhez és megölelte. Majd miután ellépett Adamtől, megállt előttem és engem is megölelt. Apósom is odajött hozzánk majd megfogva Adamet magához húzta és megölelte. Majd legnagyobb meglepetésemre engem is.

Fél óra faggatás után, hogy jól vagyunk-e és, hogy mi tőrtént velünk, fel mehettünk az emeletre letusolni, és lepihenni. Adammel megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk meglátogatni Samet a kórházba.
Este végre egymás mellett aludtunk el, hogy kipihenjük az elmúlt napok fáradalmait.

Másnap reggel, korán keltünk fel, és miután rendbeszedtük magunkat és megreggeliztünk elindultunk, be  a városba, hogy meglátogassuk a legjobb barátunkat.
Mikor beértünk a kórházba Adam kissé sántítva indult  be mellettem a kórház ajtaján. Amint beléptünk, megkérdeztük, hogy merre találjuk Samet, majd miután megtudtuk, liftel felmentünk arra az emeletre ahol az a hülye gyógyulgat.
Megálltunk a kórterme előtt, majd egy orvost megkérdezve, hogy milyen állapotban van és bemehetünke, benyitottunk a szobába. Sam hátra volt dőlve az ágyon épp azt nézte vigyorogva ahogyan az egyik nővér előre hajolva vizsgálja meg az egyik szobatársát, szoknyába. Ahogy beléptünk Sam lassan elfórdította a fejét, és ránk nézett.
-Azt hittem, hogy megfeledkeztetek arról, a tényről, hogy mindkettőtök legjobb barátja épp a halállal küzd meg.
-Ne dramatizáld túl  haver. Ahogy látom nem olyan szörnyű a helyzet, ahogy azt az a Seggfej állította.
-Meg van szúrva a hasam, a lábam kétszer, a karom négyszer. Szerintem elég komoly.
-Hogy vagy tesó?-kérdezte Adam odalépve Samuelhez. Az álpopnő közben felegyenesedett, majd elhagyta a kórtermet, magunkra hagyott a süket bácsival, és Sammel.
-Mostmár jobban, mint voltam, mikor Roberték jöttek. És ti?
-Nekem a combom van megszúrva és az arcom csak párszor megütve. Semmi olyan amit már nem tapasztaltam.
-Sofi, neked mi lett az arcoddal? Valaki megütött?
-Pedig azt hittem az alapozó lefedte.
-Na?
-Miután Roberték, eljöttek értünk addig Pietró pár embere elvitte Sofit.
-Mivan? Ő ütött meg? Tesó mond, hogy még nem nyírtad ki.
-Dehogy. Megvárlak vele téged is.
-Semmi komoly nincs Samike. Csak egy kis véraláfutás. Semmiség a tiétekhez képest. Köszönöm, hogy előrementél, és mondtad, hogy hova mehetek. Nélküled talán már mind halottak lennénk.-mondtam hálálkodva Samnek.
-Elmentél Nikolashoz?
-Igen. Ő hivta aput, és dolgozta ki a tervet, hogy hogyan hozzunk ki.
-Örülök.-mondta gúnyosan.
-Kérem fáradjanak ki, mert a betegeknek pihenniük kell lépett  be az előbbi nővérke.
-Ha valami kell hívj.-mondta Adam, majd összeöklöztek, én óvatosan lehajoltam és figyelve arra, hogy ne fájjon neki megöleltem.