A Maffia Foglya!

45.rész

Adam Black szemszöge

Miután Sam és Sofia elhagyták a területet elszabadult a pokol. Minden félőről emberek rontottak be a házba és hiába akartam én bármit is tenni, egyedül voltam, a nappali közepén, rám rontottak az emberek és hiába törtem el pár orrot, és hiába futott be segíteni az a pár emberem, ők többen voltak és simán legyürtek. Az utolsó emlékem az, hogy Pietro öblös pofával röhög, de azután valaki fejberugott és elájultam.

Két napja vagyok fogságban a saját házamba. Kimondhatatlanul szar érzés volt pincémben ébredni. Csak az a baj, hogy most én voltam azon a kibaszott széken megkötözve. Az ismerős hely most undorral tőltött el. Egész más a székből nézve ez a szoba. Amikor végig pásztázzuk a sötét és véres falait, az emberben olyan érzést kelt, hogy baszki most döglök meg. Eddig mindig úgy jöttem le ide, hogy most rohadt nagyot fogok szórakozni. Éveken keresztül embereket kínoztam  majd öltem meg itt, akiknek az emlékük röhögve köszönt vissza. Idegesített ez a helyzet. Minden centiméterét ismertem ennek a helységnek, és az a baj, hogy rohadtul tudtam, hogy innen, ebből a székből én nem fogok tudni felállni. Én tettem össze. És direktbe úgy terveztem, hogy senki ne tudjon kiszabadulni.
Amíg ezen gondolkodtam nyikorogva kinyilt az ajtó jelezve, hogy az a pöcs belépett.
-Baszott jól nézel ki abban a székben. Milyen a kilátás? Élvezed?
-Baszódj meg.- mondtam vigyorogva a szemébe nézve.- Ha azt várod, hogy könyörögni fogok, hogy elengedj akkor azt elkúrtad.
-Ó, dehogy is. Ne legyél ilyen kis naív. Ismerlek baszki. Tudom, hogy nem fogsz könyörögni. De tudod szerintem kibaszott ideges leszel. És rohadt jó lesz nézni, ahogy próbálsz majd kiszabadulni, de te is nagyon jól tudod, hogy lehetetlen. De remélem, hogy majd eszedbe jut a húgom haldokló arca.
-Nem én tehetek a Alice haláláról és ezt te is nagyon jól tudod. Nem én mondtam sőt még csak ott sem voltam amikor lenyelte a tasakokat.
-Nem a nagy lófaszt. De lépjünk egyet. Hogy is hívják az asszonykádat? Sofia? Igen a kis Sofia Ross.- másodpercek alatt áradt szét a testemben a harag, amikor meghallottam a szájából Sofi nevét. - Ohh. De cuki a szerelmes arcod. Kis cuki. Na de térjünk rá a lényegre. Te a húgom vetted el tőlem, ezért én azt fogom elvenni ami neked a legfontosabb. És egy ilyen kegyetlen Fasznak mint te mi lehet a legfontosabb ha nem a nő aki megszelídítette. Képzeld épp haza jöttek Samivel.  Olyan cuki volt ahogyan Sam beáldozza magát és előremegy, azért hogyha baj van Sofika tudjon elmenekülni. Amúgy rohadt jó csaj. Meglógott, a legjobb embereim elől. Már látom, hogy mit    látsz benne. Na de Sam. Egy igazi hős lovag. Már csak az okoz fejtörést, hogy hova mehetett az a kis kúrva. Van ötleted? Mondjuk az mindegy.
-Ha Sofiának valami baja lesz vagy csak egy haja szála is meg gőrbül, akkor Isten legyen rá a tanúm, hogy kiszabadulok innen és megetetem veled a saját beleid.
-Ohh de cuki a szerelmes Adam. Elmondom, hogy mi a tervem oké? Az a kis liba nagyon szerelmes. Bármit megfog tenni, hogy megmentsen. Érted fog jönni. És ha majd itt lesz, akkor lehozom ide és előtted fogom megbaszni, és a saját késeiddel fogom elvégni a tórkát.Na hogy tetszik, az ötlet? Képzeld el, hogy abban a tudatban fog meghalni, hogy te elbuktál és hagytad, hogy ezt tegyem vele. Milyen csalódott lesz, igaz?-röhögött, mire olyan ideges lettem, hogy majd szétrobbantam. Még egyszer a szájára veszi Sofi nevét akkor biztos, hogy megfolyton. Erre ő még jobban röhögni kezdett.
-Szóval látom eljutott az agyadig, hogy mit tervezek. Na de most amíg várjuk a szívszerelmed addig szórakozzunk mi is.
-Mit csináltál Sammel?
-Óhh Samike nagyon jól van. Igaz egy kicsit már lyukas, de még él. De a gyerek nem semmi. Rendesen birta egy ideig ahogy szúrkálom. Szegény sok vért vesztett.
-Megőllek bazdmeg.
-Csak rajta. Ne de te vajon meddig bírod?-mondta majd odament az asztalomhoz, ahol a késeket tartom, majd elvette a legélesebbet és odaállt elém. -Annyit hallottam már a kínzómódszereidről. Próbáljuk most ki rajtad.-mondta majd a kést belemélyesztette a combomba. A szemem beszorítottam és felnyögtem az oly régről ismert fájdalomra.- Emlékszel a húgomra? Most biztos nagyon élvezi ezt odafentről.- kihúzta a combomból a kést és ököllel kezdte ütni az arcom amit már a napokban többször is tette. Eltudom képzelni, hogy milyen  állapotban lehet az arcom.

Egy fél óra  után Pietro megunta a "kinzásomat".
-Baszki. Elfáradtam.
-Én nem fogok elfáradni félóra után, amikor megfoglak és leültetlek ebbe a székbe. Szétverem a képed és utána lenyúzom a bőröd, majd azt etetem meg veled.
- De nagy a szád. És elég optimistán gondolkodsz. Azt hiszed, hogy meg tudsz szabadulni a kezeim közül most, hogy elkaptalak? A nagy büdös lófaszt. Tőlem maga az Isten is jöhet, akkor sem foglak elengedni.
-Nem ismered Sofiát. Nem tudod mire képes.-mondtam vérző szájjal a képébe röhögve. Rohadt ideges lett. Már épp lendítette volna a kezét amikor az egyik csicskása rontott be.
-Neked meg mi a fasz bajod van?
-Főnök valakik itt vannak és lövőldöznek. Sokan vannak.
-Kik azok?
-Nem tudom. Maszkot viselnek.
-Mondtam, hogy nem iered Sofiát.-mondtam önelégülten, mire Pietro felém kapta a fejét, de azzal a lendülettel futott ki a szobábol. Reménykedem, hogy tényleg Sofiék, mert ha nem akkor bogot nyeltem.
Egy csöppet megnyugodtam, mikor Pietro elment, mert azért valjuk be én sem vagyok érzéketlen és hiába nem akarom kimutatni, de  rohadtul fájt mindenem.  Ahogy kilépett a fejem előreejtettem, már nem akartam tartani, mert elfáradtam. A halvány fényben amit a kis égő adott, néztem ahogyan a combomból a földre csöpög a vér. Ez aztán a rohadt szar érzés. Tudod, hogy elfogsz vérezni és nem tudsz tenni ellene semmit, mert le vagy kötözve. Kibaszott irónikus az élet, mert még azt is tudod, hogy semmi esély, hogy kiszabadulj, mert te tervezted és te raktad össze ezt a kibaszott kínzó széket, így abba halsz meg amit te csináltál. Lassan felemeltem a fejem, amikor kinyilt az ajtó. Nem akartam, hogy bárki is így lásson. Még a  végén azt hiszik, hogy sikerült megtőrni engem Adam Blacket. A maszkos ember odasietett hozzám, majd kizárta a kezeimet lefogó zárat. Utána kiszabadította a lábaim, majd segített felállni. A lábamból meg mindig folyt a vér és ahogy megpróbáltam ráállni éles fájdalom nyilallt belé, és ha a maszkos  nem tart még akkor összeesem. Az ajtóhoz bicegtünk, majd felindultunk a lépcsőn. Nehezen mentem de az ember oldalról tartott így sikerült lassan bicegnem.
-Kik vagytok?
-Nikolas Rios csapata, és Robert Ross csapata van itt.
-Sam hol van?-kérdeztem még mindig a lépcsőn felfele haladva. Mikor lett ilyen rohadt hosszú ez a lépcső?
-Őt már kezelésbe vette az orvos, hogy csillapítsa egy kicsit a vérzést és utána  a város központjába lévő kórházba indították.  -mondta, majd felértünk a lépcső tetejére. Ahogy bementünk a nappaliba végignéztem a házon. Mindenhol halott emberek feküdtek, és mindent ellepett  a vér. A nappali kijárata felé mentünk. Ahogy kipillantottam rajta megláttam ahogy Robert Ross áll háttal és nézi a kertet. Nem gondoltam volna, hogy hálás leszek valaha ennek az embernek. Mondjuk azt sem gondoltam volna, hogy ő lesz az apósom. Amint kiléptünk a segítőmmel az ajtón felénk kapta a fejét. Még csak hajnalodott. Végig nézett rajtam, majd megálltunk előtte.
-Szarul nézel ki Adam.
-Köszönöm a megjegyzését Após.-
elkuncogta magát majd segített a maszkosnak leülltetni a napozó ágyra, és intett az orvosnak, hogy jöjjön oda. Doki volt az. Az én  órvosom akit mindig hívok ha valami bajom van. Doki levégta a lábamról a nadrágot, és kezelésbe vette a sebet.
Miután bekötte azt, segítettek beülni egy autóba, és kihajtottunk az udvarról. Napok óta előszőr végre megtudtam pihenni, és nyugodtan hajtottam hátra a fejem az ülésen. Behunytam a szemem és élveztem ahogy az autó ringat. Alig vártam, hogy végre megölelhessem Sofit. Már  rohadtul hiányzott az a csodálatos lány.

      
        E❤