Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

A Hold éneke (Part 16)

Újra találkoztunk a kóborral. Elmondta, amit tudott. Nem volt sok. Aztán kiment, mert meglátott egy ismerőst. Nem jött vissza, de ott hagyott egy darab papírt. Csak ennyi áll rajta:

REXALBUS

Lehet egy jelszó, személy vagy akár hely. Bármi.

Remélem, nem esett baja.

- x - x - x -

A fejemben szólt ugyanúgy, ahogy az összes farkas is hallotta. Amelyik még nem alakult át, most már nem volt választása. Tíz perc múlva Gerin kívül minden falkatag farkasalakban volt. Az alfákra sok szabály nem vonatkozik úgy, mint a többiekre.

– Ez a Hold? – Ez nem lehet a Hold!

A suttogásból lassan egy ősi, szívet rengető ritmus emelkedett ki. A mellkasomban visszhangzó "zene" kényszerítette a szívemet, hogy a ritmusára verjen.

Nem mertem megmozdulni. Attól féltem, ha megmozdulok, engedek a hívásnak.

Futni akartam, mindennél jobban. Vadászni, versenyre kelni a széllel, a zsákmánnyal, a falkával.

Geri lépett mellém. Átkarolta a derekamat és magával húzott a fák közé.

Ezt idáig nem... éreztem. Most miért?

Behunytam a szemem és hozzásimultam. Hagytam, hogy vezessen. Közben az elmémben dübörgő hangok mögött húzódó hálóra összpontosítottam.

Éreztem a falkát. Még sosem voltak ennyire közel. Ott volt mindenki, csak valahogy formát kellett adni nekik. Mint mikor a kapcsolatunkat Gerivel kötélnek képzeltem. Mélyet sóhajtottam és kikukucskáltam a képzeletbeli falam mögül, amit azért emeltem, hogy ne folyjon össze a tudatom Geriével. Pontosabban kiemeltem belőle egy téglát. A kinti helyzet... meglepett.

Azt hittem, teljesen elbújtam a falam mögött, illetve – mivel a fal is a részem – azzal együtt. De nem így állt a helyzet. Megvolt a kapocs Gerivel. Megváltozott. Sokkal... közelebb volt. A falkát is láttam körülötte.

Minden tag vérszerződést köt az alfával, ezáltal a mienkéhez hasonló, de mégis teljesen más kötődés jön létre. Geri volt a falka szó szerinti középpontja. Én meg szinte összeolvadtam vele, és a mindent, de mindent beborító pókhálóm közepén ültem. Ragacsosnak látszó leheletnyi szálak tömkelege szőtte be a falka összes kapcsolatát. Mind az én részem volt. Már sejtem, miért érzik úgy, hogy rájuk szálltam.

Oké. Akkor ezt most illene helyrehoznom. Csak tudnám, hogyan! Meg hogy mik ezek és mire jók, és egyáltalán hogyan csináltam? Viszont mivel csak én látom őket így, nem kérhettem mástól segítséget.

Kibújtam a falamba ütött lyukon keresztül, mégsem jöttem ki. Se vész, ez nem is olyan különös. Csak nehéz megfogalmazni. Geri mellett kötöttem ki, az egyik falkataghoz futó kenderkötél mellett. Miért pont kender? Mindegy. Benhez tartozott. Nem tudom, honnan tudtam, de tudtam. A kötelet is bevonták és körüllengték a hálóm fonalai. De volt ott még valami. Egy sötét szalag az ezüstös szövedék alatt. Tőlem indult és párhozamosan futott Geri sodrott kötelével. A feketés csíkból vékony szálak váltak le, hogy egy ideig a kenderrostok közé keveredve haladjanak, majd visszatértek a szalaghoz. Szinte összenőtt a két zsinór a sötét és halvány keresztszálak tömkelegén keresztül. Egyre szorosabban, ahogy távolodott kettőnktől, míg egyszer csak teljesen összefonódtak. Nem is sejtettem, hogy ennyire... része vagyok a dolognak.

A pókháló teljesen felesleges, csak összekuszálja és elfedi a dolgokat. Hozzáértem a szalaghoz, mire az egy tiszta, zümmögő hanggal, a kötéllel együtt megrezdült. A háló szövedéke lemállott és eltűnt, mintha ott sem lett volna.