Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

A másik alfa (Part 21)

– Maga? – ámult el a zöldfülű. Meg kellene már tudnom a nevüket. Az idősebb öltönyössel éppen készültek elfogni a démont egy szökőkút és egy kerti pad között. Pontosabban egy nálam alig fiatalabb lányt, akit ez a bizonyos démon irányított. A német juhász a pad túlsó oldaláról ugatott veszettül, a gazdája alig tudta visszafogni. Aztán a démon megunta és rámordult, ezzel egy időben bűzös szagfoszlányt küldött felé, mire a kutyus nyüszítve a másik irányba indult. A hirtelen irányváltás miatt a pórázát szorongató férfi a hátsóján landolt.

A kis figyelemelterelés alatt a lány teste változni kezdett. Pár másodperc alatt ostorszerű, fekete farkat növesztett, a végén horgos tüskékkel. Úgy is használta, mint egy ostort. Az öltönyösök méterekkel odébb terültek el.

– Szofi. Már vártam rád – mondta nekem a démon a lány hangján. Na ne! – Pár napja majdnem sikerült beszélnünk, de sajnos ezek – bökött az állával az öltönyösökre – megakadályozták. A testem miatt van. Nem ismerős? – Igazából... nem.

– Nem. Miért? – A rangidős öltönyös hangosan szusszant, mikor megszólaltam. Angolul. Halk káromkodássorozattal folytatta. 

- Mert a testvéred. 

– Aha. – Szóval ez a fiatal, barna hajú, ostoros farkú lány az én elveszett húgom... na persze.

– Talán nem hiszed? – Most tényleg hátrál lassan vagy csak képzelődöm? – Nézd meg! Ugyanaz a hajszín, ugyanazok a szemek. – Azért nem teljesen. Főleg, hogy az ő szemei most egybefüggő feketében pompáztak. Ráadásul elég biztos vagyok benne, hogy ember (nem tekintve a megszállást), én meg hát... nem igazán.

– Hogyan szálltad meg?

– Egy csapat fiatal szektásat játszott. Szellemet akartak idézni.

– Félrecsúszott, gondolom. – Határozottan egy irányba araszolt. Én is elindultam, kicsit gyorsabban, közé és a feltételezett célja közé próbáltam kerülni.

– Rossz idézet. Előfordul, ha az ember egy kukkot sem ért a szövegből. – Elmosolyodott, ahogy a mozgásomat figyelte. – Vérfürdő lesz, ha ezt folytatod. Előbb a hugicádat ölöm meg. A te tested jobban tetszik. Milyen érzés lesz látni, hogy saját kezűleg ölöd meg a barátaidat?

– Barátaim? Ó! Ők? Ők tartottak fogva! Még a nevüket sem tudom.

– Ronald Halfman – vágta rá az őszülő öltönyös. – A kölyköt meg Shonnak hívják. – Csodás. Eközben a lány tovább változott. Sötét, húszcentis, hegyes, a külső felszínükön kis horgokkal rendelkező karmokat növesztett. Ronald és Shon nem igyekeztek újra a közelébe kerülni. Lerítt róluk, hogy bár számítottak ilyesmire, még sose láttak hasonlót. Üdv a klubban, ha agyarakat növeszt, én is elfutok. Persze. Annyi eszem nekem nincs.

– MARAD! – dörrent rá a démon a szökött német juhász gazdájára, aki épp követni akarta a kutyáját. Mégsem lenne olyan jó ötlet elfutni. A sötét démonfarok kevesebb, mint egy méterre tőlem húzott el, földbe döngölte a férfit és visszafele a nadrágomhoz súrlódott, vért kenve szét rajta.

– Szóval, ki ez a lány? – kérdeztem.

– A kis Lili? Tudom, hogy nem ismerted a szüleidet. Az autóbalesetetek menekülés közben történt. Szomorú történet. Nézz rá, még olyan fiatal. Biztos nem akarod a halálát. Ő talán még emlékszik a szüleitekre. Megnézhetem az emlékeit. Csak egy szavadba kerül. – Fura, de jó lett volna, ha igazat mond. Akartam, hogy igaz legyen. De a Hollóval töltött idő alatt megtudtam pár dolgot a démonokról. Ez itt nyilvánvalóan belemászott a fejembe. A gondolataim közül kiszűrt információkat használta a meséjéhez. Féldémon barátom szerint én a nehezen megszállhatók közé tartozom, de az erősebbek elcsíphetnek pár gondolatot, amit felhasználhatnak ellenem.