Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

A köd hangja (Part 4)

Telefoncsörgésre ébredtem. Meg hogy kicsit fázom. Hol a farkasom? Megnéztem az időt, (15:10, hűha,) mielőtt felvettem. Ismeretlen szám.

– Nem tudod esetleg, hogy mi történt azzal a három vámpírral, akiket a házad irányába láttam sündörögni? – Sündörögni. Vámpírok sündörögnek. Aranyos.

– Szia, Syb. Új teló?

– Igen, a régi beleesett egy kéménybe – válaszolta a vidám lányhang. A régi nagyjából kéthetes lehetett. Syb sűrűn váltogatja a mobiljait (szinte mindig a számát is, állítólag sokszor zaklatják), és mindig valami fura módon veszejti el az előzőt. Például lenyelte a szomszéd kutyája (az én szomszédomé, nem az övé), átment rajta egy biciklis pizzafutár, elhagyta egy mentőkocsiban (találós kérdés: mit keres egy vámpír egy mentőben?), ellopta egy szitakötőtündér stb. – De tényleg. Nem láttad őket? "Mindenek ura és parancsolója" szolgái. Ha felkel, érdekelni fogja. – A barátnőm nappal is mászkáló vámpír. Nem tudom, ez milyen gyakori, de a környéken a többit csak éjjel láttam. Hála az égnek. A vérszívótanya többi lakosa nem szeret jobban beszélgetni a nemvámpír ismerőseivel, mint lecsapolni őket. Kivéve talán Syb pasiját.

– Hallottam őket a házamnál. Mintha körbevettek volna, nagyjából háromkor, de Mac elijesztette őket, mert letaposták a virágait. – Gondolom, csak ennyit tett.

– Mit akarhattak tőled? – kérdezte aggódva.

– Bárcsak tudnám.

– Ha nem kerülnek elő éjfélig, megmondom, hogy öngyilkosok lettek.

– Öngyilkosok?

– Persze. Ősi tündérharcos általi öngyilkosság. Mindenki tudja, mit kockáztat, ha valaki bántja Mac virágait. – Igazából csak az, aki ismeri a tündért. És ilyenből kevés van. – Vigyázz magadra! – Letette. Az alfa az ajtófélfának támaszkodva állt. (Emberként. Farkasként nehéz reggelit csinálni. Ebédet. Mindegy).

Visszahívtam Zaket, aki pár perce hívott. Hogyhogy arra nem ébredtem fel?

– Helo, Szofi. Bocs, hogy csak most hívtalak. – Azt nem mondta, miért csak most.

– Se' baj. Úgyis aludtam.

– Tehát. Az egyetlen, aki az utóbbi hónapban eladott – mérget –, az Pongor. Komolyan, rohadt nagy mázli, hogy még életben vagy. Jobb, ha más nem is tudja. Üzenem a hallgatózó farkasodnak, hogy ha elárulja, azzal aláírta a halálos ítéletedet. Egy ember vette meg néhány milliárd dollárért meg három szívességért az USA-ban. Valami szenátor. Ő egy francia boszorkánynak adta tovább, nem akarom tudni, miért cserébe. A boszorka halott. Úgy tűnik, megitta a maradék mérget. Ennyi. Most nem tudok többet tenni. – És kinyomta.

– Ennyire sok pénz kell hozzá? – kérdezte az alfa.

– Pongor különleges eset. Legendás. Legendásan halálos. – Többek között. Az egyik tüskéjében olyan cucc van, ami sokkal rémisztőbb a halálnál. Soha többé nem akarom látni. A hideg ráz tőle most is. – Ő bármit kérhet érte. Kajaszag van?

– A konyhában – sóhajtott tettetett feladással. – Többet eszel, mint egy farkas.

– Nem is! Ez mi?

– A szomszédod hozta reggelire. Azt üzeni: ne köszönd meg!

~

Fura, ha már sötétedik, mikor felébredsz. Nekem legalábbis. Miután ettem, kijöttem megnézni, hogy a vámpírok mekkora kárt tettek a riasztórendszeremben. Az alfát bent hagytam telefonon keresztül alfáskodni. Igazán nem tudom, mit keres még mindig nálam. Nem mintha bánnám, de biztos van más dolga is.