Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Válasz (Part 24)

– Nahát! Rajtatok van ruha! – Salvia letelepedett egy karosszékbe (ami eddig tuti, hogy nem ott volt) és feltette a lábát egy puffra (aminek ebben a színben meg nem is kellene léteznie). – Na, mesélj! – A teljes sztori érdekelte. Hát jó. Nagy levegő...

– Azt hiszem, azzal kezdődött, hogy Hófehérke magával ráncigált, hogy mentsem meg az alfát.

– Hófehérke? – kérdezte egyszerre a boszi és Geri.

– Aha. A Második. Szilárd vagy ki. Amelyiknek a farkasa úgy néz ki, mint egy óriási, bolyhos hógolyó. – Salvia kacagott. Geriről csak sejtettem, hogy mosolyog mögöttem.

– Csak soha meg ne hallja, hogy így hívod.

– Nem fogja. Csak ha akarom. Tehát. Miután méregtelenítettem Gerit, meg... mi a neve? Mika! Meg őt, és túléltem a találkozást az egész falkával, akkor megtámadott egy vámpír. Illetve először három, de azokat Mac elintézte. A negyediket Geri nyírta ki. Azután bemutatkozott Ködnéni. Utána megjelent Nanuk, meg az a Ned. Vagy Ed. Valamelyik. Elraboltak. "Képességei elhanyagolhatóak" garabonciás-farkas bosszúhadjáratába keveredtem. Valamikor közben kiderült, hogy a sárkányok azt hiszik, én ölöm őket. A tündérverem. A démon. Vámpírok, sárkányok, főnix, öltönyösök, démon, még egy adag farkas és a Salvia. – Tudom, hogy így nem értett semmit, de... Ez az egész, mintha... – Amint kikeveredtem valamiből, azonnal jött a következő... Mintha az egészet megkoreografálták volna. – Salvia már komoran nézett rám.

– Akkor most meséld el az egészet részletesen, és megmondom. – Ezért elmeséltem.

~

A végére egészen berekedtem. Egy ideig csönd volt.

– Sajnálom, kedvesem. Attól tartok, ez az egész az én hibám. Ha akkor nem tartalak itt, nem talált volna meg.

– Ki?

– A te ködnénid.

– Ki is az?

– Ő az a boszorkány, aki segített az Ikreknek levinni a tündérverembe. Ő idézte meg a démont, ami rávette a méregkeverő boszorkát az öngyilkosságra, ami a tündérverem közönségét lemészárolta, ami megszállta a farkasaitokat és ami itt bajba kevert. Az egész egy grandiózus kísérleti sorsfordító bűbáj, amit ő fejlesztett ki. És rajtad akarta először kipróbálni. Mert szerinte az édesanyád elárult minket. Mert téged és persze az apádat választotta és elhagyott kettőnket. Engem... és a húgomat. – Túl sok.

– Mi? – Salvia szomorúan elmosolyodott.

– Az édesanyád, Melina a húgom volt, ahogy a te ködnénid, Magdaléna is az. Miriam, Melina és Magdaléna. A három boszorkánynővér.

– Te ismerted az anyámat. A vér szerintit. A húgod volt. És a másik húgod, az anyám húga, rajtam akar bosszút állni, mert anya elszökött az apámmal?

– Először csak kísérleti nyúlnak akart használni... de igen.

– Az igazi neved Miriam. Szép.

– Köszönöm. De ez csak egy a sok közül.

– Az anyám boszorkány volt?

– Igen.

– Akkor nem kellene nekem is boszinak lennem? – Túl sok. Ez volt az első viszonylag egyszerű kérdés, ami eszembe jutott. Salvia megkönnyebbültnek tűnt, hogy ezzel kezdtem.

– De igen. A boszorkányság női ágon öröklődik. Egy boszorka lánya mindig boszorka lesz. De az apád csöppet bekavart. Ő sámán volt. Egy sámán, aki elcserélte a mágiáját, hogy bőrváltó lehessen. Megkapta egy állat szellemét és képességeit. Az itteni őslakosok szerint a kígyó jelképezi a bölcsességet. Ezt választotta. A bőrváltók immúnisak a legtöbbféle mágiára. Egyszerűen elnyelik. Szerintem ez az ellenálló képesség és az anyádtól örökölt mágia benned kioltotta, de legalábbis átalakította egymást. – Tudja, hogy mi vagyok. Egész végig tudta... Kell egy új kérdés.