Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Vámpírtanya (Part 15)

A belvárosban voltunk, egy híres szálloda előtt. A vámpírok tanyája alatta terült el. Gerin kívül Mika, Vlad, Ben és Laci jött velünk. Nem csak én ódzkodtam amiatt, hogy lefelé vezet az út.

Pontban éjfélkor kilépett egy... inas. Legalábbis libériában volt. És vámpír. Meghajolt előttünk, majd megfordult és átvezetett minket az előcsarnokon. Faborítású lift vitt le pár szinttel mélyebbre, miután az inas egymás után több emelet gombját is megnyomta.

Lent vörös és arany díszítésű folyosóról nyíltak a további, különböző stílusú járatok.

Végül egy kétszárnyú ajtón keresztül egy szobába jutottunk. Az inas beállt a falnál sorakozó többi vámpír közé. Néhányan előttük székeken ültek, Viktor is. Két szék üres volt. A fő helyen egy öreg vámpír ült. Korra, nem külsőre öreg. Beléptünkkor lassan fölállt. Kamill, gondolom. (Tuti, nem így betűzi.) Az ülés/állásrend rangsornak tűnt.

– Ó, cara mia! Már alig vártam, hogy megismerhesselek! – Olasz? Gerit egy bólintásra méltatta, a többieket semmire. – Jöjj közelebb, kérlek. – Megy a halál. Amikor nem mozdultam, elmosolyodott azzal a hideg öregvámpíros tekintettel. – Lenyűgöző! Hát nem megmondtam? – fordult hirtelen az egyik széken ülő nőhöz. Az fapofával fejet hajtott. – Sajnálatos, hogy ilyen körülmények közt találkozunk. Az én nevem Kamill. – Cikornyásan meghajolt. – És kegyed?

– Szófia. – Mi a búbánatért talál mostanában mindenki lenyűgözőnek?

– Nos, cara mia, amott hárman hiányoznak. Ott még egy – mutatott az álló vámpírok sorában tátongó résekre. – Nem nagyra értékelhető veszteség, de mégis csak az. Lennél kedves elárulni, mit tudsz róluk? – Az nagy segítség lett volna, ha valaki megmondja, mennyit áruljak el. Végig pillantottam az ülő vámpírokon, vigyázva, hogy ne akadjak meg Viktornál. Felém se nézett, ahogy egyikük sem.

– Az első három talán azok, akiknek a nyomát megtaláltam a birtokomon, de nem láttam őket sem akkor, sem azóta. Az utolsó megtámadott.

– Ezért meghalt. – Geri először szólalt meg idelent, pedig a sok „cara mia" idegesítette.

– Értem – pillantott rá Kamill, aztán visszafordult hozzám. – Különleges az illatod, mondd, miért? – A vámpírgyilkosság biztonságosabb téma volt. A bizonytalanság kiülhetett az arcomra, mert felnevetett. – Nem kell aggódnod, egyelőre csak kíváncsi vagyok. Őrizgesd csak a titkod, amíg tudod. Most azonban térjünk rá a jöveteletek céljára. – Elkaptam Viktor értetlenségének pillanatát. Nincs egyedül. – Kísérjétek be!

Két vámpír lépett a terembe, feltehetően az üres székek birtokosai. Köztük pedig Syb eszméletlen teste.

~

Sybbel először a gimiben találkoztunk. Akkor még Ágnesnek hívták. Nem voltunk igazán barátnők, de jóban voltunk. Kilencedik végén elkezdett egy titokzatos fiúról beszélni, akivel éjszakánként találkozgat, de semmi mást nem volt hajlandó elárulni róla. Aztán nyár lett és mi nem láttuk egymást.

Tudni kell még azt, hogy a suliban elterjedt a pletyka, miszerint boszorkány vagyok. Az alapja annyi volt, hogy érdekeltek a (mérgező) növények és hogy valaki látott teliholdkor az erdőben csatangolni. Talán már nem kell részleteznem, hogy mi volt a valódi oka. Az viszont érdekelt volna, hogy az, aki látott, mit keresett ott... Most, hogy belegondolok... Egy farkas kölyke szórakozott? Mindegy.

Következő évben Ági hallgatagabb lett, néha sápadtabb, de láthatóan boldogabb is. Lerítt róla, hogy szerelmes. Ismét eltelt egy nyár.

Tizenegyedik első heteiben nem jött suliba. A tanárok szerint családi gondok. Ami – a mi sulinkban legalábbis – azt jelentette, hogy fogalmuk sincs.