A maffia ölelésében

47.rész

Carlo szemszöge:

El kellett intéznem még pár dolgot az indulás előtt. Nemrég beszéltem Jasonnel és most az újdonsült emberünket kéne elhelyeznem. Stefanohoz is plusz embereket kell állítanom amíg távol leszünk. Gawrill és Lucia akkor indultak mikor Jason és Margaret, csak még nekik van egy kis kitérőjük. Marco pedig már pár napja elment, mert szintén volt egy kis dolga. Összeségében pedig megpróbálunk mindannyian időben odaérni.

...

Margaret szemszöge:

Ideértünk és éppen szedelőzködünk ki a kocsiból, mikor is anyám hangja fecsendül.

-Édes kincsem! Hogy vagy? El sem tudom mondani mennyire hiányoztál! Gyere ide!- szorosan ölelni kezd és érzem ahogyan szinte összeroppant.

-Szia anya! Minden rendben, jól vagyok, csak kérlek ne fojts meg!- nevetem el magam, majd mikor elenged Jasonre pillant.

-Szeretném bemutatni a barátomat, anya ő itt Jason!- Jason pedig már bemutatkozna, mikor is anyum őt is megöleli.

-Örülök, hogy megismerhetem.- mondja, miközben fél szemmel rámpillant.

-De ne álljunk itt kint, gyertek be! Főztem egy két dolgot, biztos éhesek vagytok.- anyum elindul a ház felé, mi pedig még gyors kiszedjük a maradék holminkat.

-Szerintem jól kifogok jönni anyuddal, kedves asszony és mit ne mondjak nagyon közvetlen.- elmosolyodik miközben rám pillant.

...

A házba beérve apum is felbukkan és szoros ölelésbe von.

-Hát itthon vagy! Hiányoztál ám!- elmosolyodik és az arcán megjelennek az apró gödröcskék, az idő múlásával a ráncok is felfedték magukat.

-Téged is jó újra látni! Mesélj hogy vagytok!?

-Mi remekül, de inkább most téged kérdezgetlek. Meg hát úgy hallottam hoztál valakit.- elmosolyodik és a konyha felé biccent.

...

A többiek is ideértek, már csak Marco hiányzik és nemsokkal az emlegetett már fel is bukkan.

-Micsoda illatok! Mondtam, hogy minden is lesz.- neveti el magát Marco, mikor is az asztalra pillant, amit anyum telepakolt és a főztem egy két dolgot nála azt jelenti hogy roskadásig tele asztal vár.

-Hát mit ne mondjak, most a szokásosnál is jobban túlteljesítette a magát.- Jasonre pillantok, aki éppen apummal beszélget. Eddig minden rendben, anyum kedveli, apum is bírja, legalábbis eddig minden erre utal. Jason munkáját, az eddig történteket is sikerült máshogy elmesélnünk, picit könnyítettünk a történeteken, hogy a boldog tudatlanságban tartsuk őket. Nem szeretném ha most vagy ha később kiderülne, szeretnék ehhez ragaszkodni, megvédeni őket.

...

Beesteledett és lassacskán mindenki elindul a szobája felé, mi pedig Jasonnel a kertbe megyünk. Kellemes idő van, végre nem a minusz fokokban kell megfagyni és ezt ki is élvezzük. A kert tele virágokkal és az éjszaka hangjai egyre hangosabban felcsendülnek, mikor is Jason megszólal.

-Hogy érzed magad?- érdekes kérdés, mert több szempontból nézhetem, mindent és mindenki társaságát máshogy élem meg, ami egyszerre tud kellemes, nyugodt és borzasztó lenni.

-Jól vagyok... csak tényleg furcsa újra itthon lenni. Annyi ideje nem láttam már őket és eddig is megvolt a hiányérzetem, de most hogy találkoztam velük, mintha a lelkemet akarnák kitépni.- Jasonre pillantok, aki minden figyelmét jelenleg nekem szenteli, majd folytatom. - De mégis annyira örülök, megkönnyebültem, lassan úgy érzem, hogy minden helyre jön. Jó lehet túlzás és nem szeretném elkiabálni, de jelenleg minden rendben. De ne csak én meséljek és öntsem ki itt a lelkemet. Te hogy érezted magad?

-Őszintén, meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy apud is olyan rendes, mint anyud. Jó volt velük beszélgetni és muszáj megemlítenem anyud főztjét, na az isteni volt, de hogy ha egy hadsereget akart volna megetetni, akkor még másnapra is csomagolhatott volna.- neveti el magát.

-Igaz, lehet egy picit túlzásba esett.- elmosolyodom. Még egy ideig beszélgetünk, majd lassacskán mi is a szoba felé vesszük az irányt. Az egész házra néma csend telepedett és már csak a mi lépteink töltik be a megrekedt csendet.

...

Jason szemszöge:

Nem tudok aludni, rengeteg mindenen jár a fejem, ezért inkább lemegyek a nappaliba. Éppen a papírokat nézem át, mikor is megcsörren a telefonom. A fülemhez emelem és egy ismerős hang szólal meg.

-KÉRLEK NE!- kétségbeesett zokogás tör fel belőle, majd megszakad a vonal és már csak a néma csend marad. A szobába sietek és Margaretet keresem, aki nyugodtan alszik a sok párna között.

Sziasztok. Itt lennék a folytatással, remélem azért valamennyire sikerült érdekesre írnom. A következőnél találkozunk (a folytatásra utalva, láthattok egy képet), addig is puszilok mindenkit😘