53.rész

2.3K 121 31
                                    

Jason szemszöge:

Az autókat szépen lassan terelik el és nem is foglalkoznék ezzel az egésszel, de ekkor meglátom hogy az autók közül az egyik az enyém és iszonyú felismerés, mikor a rendszámot végigolvasva méginkább tudatosul bennem, hogy ez tényleg ő.

-MOST AZONNAL ÁLLJ MEG!- kiszállok és a kocsihoz szaladnék, mikor látom, hogy letakarva hoznak valakit.

-Uram, kérem! Nem szabad most itt tartózkodni!- a férfi hangja távolinak tűnik és csak akkor veszem észre, mikor a vállamhoz ér, hogy elvezessen innét.

-Hol van? Ki halt meg?- nem vagyok felkészűlve a válaszra. Mivan ha ő az?

-Uram, többen megsérültek és még nem mindenkit azonosítottunk be! Akit most visznek, ő egy fiatal hölgy, de még nem tudjuk a nevét! Egy ittas férfi okozta a balesetet és több autó egymásba ment!- nem nem nem, biztos nem vele történt. Nem halhat meg! A letakart hölgyhöz sietek, aki remélem, hogy nem az én kincsem, de a rendőrök visszafognak.

-Oda most nem mehet!- de ez most nem érdekel. Odalépek és félve elkezdem lehúzni róla a fekete anyagot, ekkor pedig hatalmas megkönnyebbülés. Nem ő az!

...

A kórházba siettünk. Egy halott és három sérült, egy pedig könnyebb karcolásokkal megúszta. Ennyit sikerült kiderítenünk. Még nemtudjuk hol van Margaret, de minél előbb szeretném látni, ekkor pedig egy orvos jön ki és tekintete kicsit sem tűnik bíztatónak. Sorban elkezdi mondani a neveket és a hozzátartozók feszűlten várják minden szavát, majd meghallom az én kincsem nevét.

-Megnyugodhat uram, minden rendben lesz, csak időre van szüksége! Segítségre fog szorulni, mivel kisebb nagyobb zúzódásokkal és egy sípcsonttöréssel gipszben lesz egy ideig! Ezen kívűl enyhe agyrászkódást kapott, így most csak rövid időre engedném önöket be!

...

Belépek a szobába és ott van. Ahogy az orvos említette, a lábát begipszelték és látszódnak a zúzódások. Közelebb lépek és egy széket magamhoz húzok, majd leülök.

-Sajnálom kicsi! Nem szabadott volna engednem, hogy ilyen időben vezess! Megint az én hibámból történt mindez! El sem tudom mondani, mennyire megijedtem, láttam egy letakart embert és azt hittem te vagy! Azt hittem elveszítettelek!- és itt már nem bírom tovább, a könnyek sorban jönnek és magam sem akarnám beismerni, de sírok, ekkor pedig belép Carlo.

-Minden rendben lesz! Amilyen makacs, már csak azért is felébred, hogy elküldjön a fenébe! Két nap múlva már direkt idegesíteni fog!- óvatosan elkezdem a fejét simogatom és várom, hogy felébredjen, miközben Carlo szavai kifejezetten jól jönnek.

-Csak kelljen fel és hordjon el mindennek, szidjon vagy kiabáljon, csak legyen jobban!- ekkor pedig mocorogni kezd.

-Mi történt?- hangja kicsit rekedt és a szívem megszakad, hogy így kell látnom.

-Nyugodj meg, minden rendben lesz! Baleseted volt!

...

Pár nappal később:

Ma hozzuk haza az én kincsemet. Az elmúlt napokban folyamatosan ott voltam, de ő nagyrészében aludt. Nem beszéltük meg a történteket, mivel én is próbáltam kerülni és ő sem hozta fel.

...

Most érkeztünk haza. Margaret egész út alatt néma csendben volt, ami eszméletlenül fáj. Kiszállok és kiveszem őt is.

-Kapaszkodj!- a kezei finoman a vállamra simulnak és közelebb bújik.

A nappaliban az ülőre óvatosan leteszem és már mennék a konyhába hogy valami kaját készítsek, mikor megszólal.

-Nem fogjuk megbeszélni? Ha már nem szeretsz vagy nem szeretnél velem lenni, akkor mond meg!- ekkor pedig értetlenül nézek rá.

-Ennyi fájdalomcsillapítót te se kaphattál! Honnét szedted ezt?

-Nemtudom, csak....

-Még egyszer ne merj ilyet kérdezni! Szeretlek! Mindennél fontosabb vagy nekem és el nem tudod képzelni mennyire féltem, hogy elveszítettelek! Amit láttál, az pedig nem volt igaz! Sosem csalnálak meg!- ismét elnémúl és az ujjait kezdi babrálni. -Kicsi, nézz rám!- ekkor felemeli tekintetét és szemei könnyekkel megtelve figyelnek. -Szeretlek!

-Én is szeretlek!- az egyik könnycsepp elkezd lefolyni és ezt megakadályozva finoman letörlöm, majd melléülök és szorosan magamhoz ölelem.

-Sosem engedlek el!- ekkor pedig végre mosolyogni látom.

...

Margaret szemszöge:

A szobában vagyok és jó lenne lefürödni, csak kissé nehézkes lesz ez így. Nem akarok egész nap mindenkit lefoglalni azzal, hogy éppenséggel nem tudok valamit megcsinálni, ezért mankóval a fürdő felé veszem az irányt, majd beérkezve oda, bezárom az ajtót. Nemsokkal később pedig kopogás üti meg a fülemet.

-Kicsi, miért zártad be?

-Gyors lefürdök, mindjárt megyek!

-Nyisd ki az ajtót, én is veled fürdök!- Nem akarna így látni. A létező összes szín megtalálható most rajtam. A gipszes részt lefedem, úgy hogy víz ne tudja érni, így pedig a zuhany alá állok és elkezdek gyors letusolni, majd pár pillanat múlva egy kattanást hallok és Jason jön be. -Miért nem engedtél be?

-Mert nem akarom, hogy ezt lásd!- mutatok a belilult ütődésekre vagy éppen a lehorzsolt sebekre.

-Pontosan tudod, hogy engem nem érdekel, szóval fürdünk!- hatalmas mosollyal lép a zuhany alá és kezei körémfonódnak.

...

Minden este ugyan az az álom. A baleset, újból és újból. Mikor pedig bekövetkezik, akkor felriadok. Amire nem lehet felkészűlni az a legrémisztőbb, ha már pontosan tudod mire számíts, az némileg enyhít a dolgon. Persze ez nem minden esetben igaz! De én tehetetlennek érzem magam ez az egész miatt, nem tudok már semmit sem visszacsinálni, akkor pedig nem tudtam megakadályozni. Félek ismét vezetni, félek hogy mégegyszer megtörténik.

Jason szemszöge:

Amióta Margaret itthon van, rengeteg mindent megbeszéltünk. Igyekszem végig vele lenni és segíteni, habár ha nem is mondja, látom, hogy zavarja a tehetetlenség. A gipsz miatt is nehezen közlekedik és ekkor általában magában szitkozódik, ami néha napján meg kell hagyni komikus.

Sziasztok. Itt lennék a folytatással, remélem tetszett. A következőig pedig szokás szerint puszilok mindenkit😘

A maffia ölelésébenWhere stories live. Discover now