Engedj el! (BEFEJEZETT)

9. fejezet

Nagyon köszönöm a sok csillagot és a kommenteket is :) Megint hoztam egy új részt. Remélem tetszeni fog.

Megpróbáltam magamba elég bátorságot és türelmet önteni ehhez a beszélgetéshez. Nagy levegőt vettem és visszamentem a konyha-nappali-étkező részbe. Csak Hannah-t találtam ott. A kanapén ült és valami valóság show-t nézett.

- Szia. Egyedül?- kérdeztem.

- Kellene még valaki?- kérdezte nevetve.

- Chrisre gondoltam.

- Ő bement a szobájába.

- Ja, értem. Öhm... kölcsön kérhetném a piros ruhád?- jó elég béna trükk volt, de azt mégsem mondhattam neki, hogy "Hé, Hannah! Most bemegyek Chrishez és légyszi ne kövess".

- Persze. A szekrényben megtalálod- mondta és közben tovább folytatta a tévézést.

Elindultam tehát a másik kis folyosóra, ami az ajtótól balra helyezkedett el. Itt csak Hannah és Chris szobája volt egymással szemben. A bal oldali szoba felé fordultam és megfogtam a kilincset, mintha bemennék, de visszanéztem Hannah-ra, aki még mindig a tévét bámulta, és gyorsan bekopogtam a másik ajtón. Az kitárult előttem és egy félmeztelen Chrisszel találtam szembe magam.

- Szeretnél valamit?- kérdezte nagyképű vigyorral az arcán.

- Bemehetnénk mielőtt Hannah meglát?- kérdeztem idegesen és közben a nappalit kémleltem.

Chris kitárta előttem az ajtót, majd beléptem és becsukva.

- Mi ez a nagy titkolózás?- kérdezte.

- Csak kérdezni szeretnék valamit. Vagyis inkább kérni.

- Persze, hogy itt aludhatsz.

- Mi? Nem. Mi?- kérdeztem összezavarodva. - Miért aludnék itt?

- Mert nem tudsz ellenállni ennek a csodálatos teremtménynek?- mutatott magára. A tekintetem végigsiklott a felsőtestén. - Látom a vágyat a szemedben, ne is tagadd- mondta vigyorogva.

- Egyáltalán nem ezért vagyok itt- próbáltam a szemébe nézni, mert így is elég nehéz volt vele beszélni, úgy meg főleg, hogy nem volt rajta póló. - Talán tegnap egy kicsit sokat ittam és nem emlékszem mindenre. Addig van meg, hogy te megjelentél a pultnál.

- Ennyi? Semmi több?- a szeme az arcomat vizslatta, hogy nem-e hazudok.

A karját keresztbefonta a mellkasa előtt, így még jobban kidudorodtak az izmok a karján. Ahj, miért kell ezt csinálnia?

- Nincs semmi.

- Nem történt sok minden. Kaptál még egy pohárral, majd azt mondtad, hogy kedved van táncolni és felmásztál a pultra- ennél a résznél nagyon meglepődhettem, mert Chris elnevette magát. - Nyugi, nem volt vészes. Hannah rám parancsolt, hogy szedjelek le és hazajöttünk. Te elmentél a saját szobádba, én meg az enyémbe- vont vállat.

- Matt azt mondta úgy cipeltél ki, mint egy zsákot- fontam én is karba a kezem.

- Igen, de az mellékes.

- Ennyi?

- Hát nem akartál többet. De most bepótolhatjuk, ami elmaradt- az öntelt mosoly megint ott volt az arcán.

- Ne is álmodj róla. Nem vagy az esetem.

- Tényleg?- jött egyre közelebb.
Hátrálnom kellett, hogy nekem ne ütközzön. - Meddig akarod még ezt a játékot játszani?

- Engedj el, különben sikítok- mondtam hatátozottan, miközben a falhoz préselt.

- Nem fogsz. És tudod miért nem? Mert ebben a percben is azt kívánod, hogy bárcsak megcsókolnálak- mondta önelégült mosollyal.

Miért van ott az a fránya gödröcske az arcán? Ha nem lenne ennyire helyes, már rég behúztam volna neki egyet.

A tekintete lesiklott a számra. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, a szívem hangosan dobogott. Csoda, hogy meg nem hallotta. Azonban mielőtt bármit csinálhatott volna, az ajtó kinyílt.

- Itt a piros ruha. Legközelebb az én szobámban keresd ne a Chrisszében- mondta Hannah és a kezembe nyomta a ruhát.

- Köszi. Én csak...- kezdtem bele, de Hannah feltartotta a kezét tiltakozásképp.

- Inkább ne is mondj semmit.

Ne felejtsetek el kommentelni és csillagozni ;)