Engedj el! (BEFEJEZETT)

Epilógus

Ahogy ígértem a végső rész és a végén ott lesz az új sztorimból egy kis "előzetes" :)

JÓ OLVASÁST!

Három hónap telt el. Még mindig nagyon hiányzik, de ezt kellett tennem. El kellett őt engednem. Azóta senkit sem láttam. Se Christ, Se Matt-et, még az apám felől sem hallottam. Talán meghalt. Hah! Persze! Magáról az ördögről beszélünk. Ő halhatatlan.

Bár a motelt fizikailag elhagytam, a lelkem ott maradt. Az első hét maga volt a pokol. Minden este sikítva ébredtem fel a rémálmokból. A magány teljesen körülvett. Senkivel nem tudtam róla beszélni. Igaz, Mike velem volt, de mégse beszélhetek egy fiúnak egy fiúról. 

Bárcsak itt lenne Hannah. Ő biztos megértene, hiszen Chris a lakótársa volt és ismerte. De már ő sincs köztünk. Még a temetésére se mehettem el. Bár... jobb is így. Inkább emlékszek rá mosolyogva, minthogy egy koporsóban lássam. 

Az álmaimban sokszor szerepelt Chris. Láttam ahogy meghal a kezeim között és nem tehettem semmit. Mindenhol őt láttam. Minden szőke hajú fiúban. Már-már kezdtem a depresszió határát megütni.

Mike próbált nyugtatgatni, de sokszor ez se volt elég, és altatót csempészett a poharamba. Azt hitte nem tudok róla, de mégis hagytam neki. Csak el akartam űzni a démonokat, amik minden este megtaláltak. 

- Min gondolkodsz?- kérdezte hirtelen Mike.

- Semmin.

- Azért ennél jobban is próbálkozhatnál. Tudod, hogy minden az arcodra van írva.

Mélyet sóhajtottam.

- Mi a következő állomás?- kérdeztem, hogy eltereljem a témát. Már voltunk Chicagoban, Indianapolisban és most egy újabb hely felé tartunk.

- New Orleans.

- Mi?- kerekedtek el szemeim döbbenetemben. - Imádom azt a helyet! Vagyis gondolom. Még sose jártam ott, de azt mondják nagyszerű.

- Meglepetésnek szántam, de mivel látom, hogy így el vagy kenődve, ezért gondoltam felvidítalak- mondta vigyorogva, kivillantva fehér fogait.

- Köszönöm- mondtam és megöleltem. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

- Jó, jó, de azért ne fojts meg, mert akkor soha nem jutunk el oda- mondta nevetve.

- Bocsi- hajoltam vissza. - Mike- szólítottam meg pár perc múlva. Valamit nagyon nem értettem.

- Hm?

- Miért?- csak erre az egy szóra szerettem volna választ kapni.

- Mit miért?- ráncolta homlokát.

- Miért vállaltad ezt be? Hogy eljössz velem.

- A barátom vagy. Nem hagyhattam, hogy a nagyvilágban kóborolj, ezért eljöttem.

- De hisz már vagy öt éve nem találkoztunk, te pedig egyből belementél.

- Lis- sóhajtott fáradtan. - Nem mindennek kell indoknak lennie. Segítettem nektek. Apád így is úgy is elkapott volna, ezért így gondoltam miért ne?

- Tényleg ennyire törődsz velem?- kérdeztem halkan.

- Melissa... a barátom vagy. Mindig is törődtem veled.

- Hagyjam, hogy más mentsen meg?- idéztem korábbi szavait mosolyogva.

- Pontosan- ő is elmosolyodott.