Titkok és Hazugságok I. /Befejezett/

24. Egy barátság vége

Nem éreztem semmit, nem fájt semmi. Csak én és a tenger, a kékség ölelő habjai, melynek pár perc alatt részévé váltam. Béke és nyugalom szállta meg a testem, pusztán a mellkasomban éreztem a nyomást, ami egyre jobban rám nehezült, miközben mélyebbre és mélyebbre süllyedtem, és a fölöttem tornyosuló emlékeket nézegettem. Minden eszembe jutott, a gyerekkorom, hogy szinte Marta és Pablo neveltek fel, akiket Christina és Richard helyett szüleimként szerettem. Aztán Sara, aki leginkább csak kigúnyolt és lenézett, egészen mostanáig. Láttam, ahogy röpke hat nap alatt szinte már a barátomnak mondhattam, és akit eddig annak hittem, csúnyán átvert, becsapott, elvette tőlem azt, akit mindennél jobban szerettem. Mary volt az egyetlen, akiben igazán megbíztam, mindent elmondtam neki, most pedig hatalmasat csalódtam benne. Akkorát, mint még soha senkiben, talán még Saraban sem. Ezután megjelent előttem a Marc-kal való találkozás emléke, az interjú, az, hogy kipróbálhattam a motorját, amely óriási élményt nyújtott számomra, és az ezzel járó lehetőség az álmaim megvalósítására. Az amerikai nagydíj, ahol jóformán megszereztem a győzelmet, végül pedig a bajnokkal kapcsolatos álmom. Amikor éjszaka sétálni mentünk, majd a parkban kötöttünk ki, leültünk egy padra, ő pedig pár perc elteltével megcsókolt. Ettől elborzadtam, de most mégis valósnak éreztem. Ahogy ajkai az enyémre tapadnak, éreztem, ahogy a testem ismét erőre kap, a végtagjaimat, ahogy magukhoz térnek az ernyedt állapotból. Marc forró leheletét, amely megtölti a véremet friss oxigénnel, felgyorsítja a szívverésem, és hívogató, lágy hangja kényszeríti, hogy kinyissam a szemem, hogy térjek magamhoz, ahogy folyamatosan kérlel, amire testem egyből reagált. A tüdőmből kiszakadt a köhögés, de a sós víz továbbra is mardosta a torkomat. A szememet pedig alig bírtam kinyitni, mert túlságosan is bántotta a fény, viszont a fényben megláttam őt, a bátyámat, aki leküzdve félelmét utánam vetette magát és megmentette az életemet.
- Vicky. - ölelt át szorosan, de mégis nagyon óvatos volt. - Annyira megijesztettél.
- Mi történt? - kérdeztem fájó torokkal, és éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai. Ettől eszembe jutott Danny és Mary, ahogy senkitől se zavartatva magukat csókolóznak a parton. Magam előtt láttam Mary gúnyos mosolyát, ahogy hatalmas lyukat éget a szívembe, és kitágítja a Danny által okozott ürességet. A szememet égette a két sós folyadék, a tengervíz és a könny, amit nem tudtam megállítani. Ettől ismét gyengének éreztem magam, és ha Marc nem fogott volna olyan erősen, elmerültem volna. A bátyám gyengéden megragadott, a sekély vízben pedig a karjába vett és kivitt a partra, ahol aztán mindenki körénk gyűlt.
- Vicky. - hallottam meg anyu aggódó hangját. - Annyira aggódtam.
- Fektesd le ide! - utasította apu Marcot, belőlem meg kiszakadt egy újabb köhögés, majd valami puhát és meleget éreztem. Azt hiszem, a pléd volt az. Azonban a fekvés nem tett jót, mert csak jobban kapart a torkom, így inkább felültem. - Mi történt? - kérdezte a bátyámtól.
- Biztosan meglátta... őket. - biccentett Dannyék felé, ami rosszul esett, mármint Mary árulása. Ami pedig a legfurcsább, mintha tudta volna, mit érzek a pilóta iránt, és szándékosan akart volna fájdalmat okozni.
- Ez szép volt, Victoria. - paskolta meg a vállamat Sara, mire kérdőn néztem rá, ő pedig Danny felé biccentett, aki elindult felénk. Ezt látva inkább szemforgatva visszafeküdtem.
- Nem érdekel. - mondtam dühösen. - Nem vagyok rá kíváncsi, a barátnőjére meg főleg nem. - morogtam tovább, miközben újra felültem.
- Jaj, kicsim. - ölelt át anyu, ami most nagyon jól esett. Szükségem volt a támaszra, egy személyre, vagyis inkább többre, akik némileg enyhítik a fájdalmamat és egyben tartanak.
- Hé. - fogtam meg Marc kezét. - Köszönöm, hogy megmentettél. Még ha nem is lehetett könnyű.
- Nem számít, mert a félelmem ellenére is bármit megtennék érted.
- De nemcsak ő, hanem én is. - mosolyodott el Alex, miközben megfogta a kezemet.
- Mindannyian. - tette hozzá apu.
- Még én is. - ült le mellém Sara. Kijelentése alaposan meglepett, de örültem neki.
Nem is tudom, mikor éreztem utoljára az ilyesfajta törődést, bár amióta megismertem a családomat, egy percig sem voltam egyedül. Mindenben segítenek már a kezdetektől fogva, amiért hálás vagyok. Még Saranak is, mégha csak rosszindulatból is, számtalanszor figyelmeztetett Maryre, hogy nem olyan jó barátnőm, mint hiszem. Igaza volt, most már tudom. Na, és Danny? Ahhoz képest, hogy vasárnap valami jelekről beszélt, és hogy anyu szerint szeret, Maryvel smárol. Hát nem csodás? De, mondhatom, nagyon az, és ehhez adjunk még hozzá egy nagy adag iróniát, és máris tökéletes.
A családom a balesetem után mindent megtett, hogy jobban legyek, talán túlzásba is vitték az aggódást. Elhalmoztak mindennel, jégkrémmel, hókristállyal, kürtöskaláccsal, amiknek az ízét jóformán nem éreztem a sós víz miatt, aztán Alex hozott nekem egy rejtvényújságot, aminek a címlapján én voltam. Ezen elnevettem magam, és az interjú, amit találtam benne, az még szórakoztatóbb volt. Tisztára olyan volt, mintha Kimi Raikönnennel készítették volna az egészet, ugyanolyan rövid és tömör válaszokat adtam. Egyébként meg teljesen lekötötte a figyelmemet a magazin, és csak azt vettem észre, hogy egyre jobban kezd betelni, valamint a jégkásám is elfogyott. Csak jég maradt a poharamban, amit ráöntöttem a napozó, vagy inkább alvó, Alexre, aki a hideg miatt azonnal felriadt. Ezen persze szakadtunk a nevetéstől.
- Szörnyen poénos. - dünnyögte. - De legalább már jobban vagy.
- Testileg igen. - jegyeztem meg, aztán elindultam kidobni a műanyagot.
A szemeteshez érve megpillantottam Maryt és Dannyt, akik felhőtlenül boldognak tűntek. A látványtól elszomorodtam, de erősnek kellett lennem, viszont a brit elkapta a pillantásomat, ami tele volt fájdalommal. Aztán hirtelen elengedte Maryt, és elindult felém, míg a barátnője mérgesen nézett utána. Mikor észrevett, megragadta a pilóta karját, hogy visszatartsa, de nem ért el vele semmit, így megpróbálta útját állni, ami szintén kudarcba fulladt, így Danny egyre gyorsabban közeledett felém, ezért jobbnak láttam, ha visszatérek a családomhoz.
- Vicky, várj! - kérte.
- Hagyj békén! - mondtam rá se nézve.
- Kérlek. - állta el az utamat. - Beszélni szeretnék veled.
- Én viszont nem szeretnék veled. - közöltem. - Elég volt a verseny után. - néztem rá mérgesen, mert nem hiányzott még egy olyan beszélgetésnek nevezett valami, így inkább kikerültem, de ő megfogta a kezem.
- Csak hallgass meg! - könyörgött.
- Kösz, nem. - utasítottam vissza, amin eléggé meglepődött. - Egyrészt, mert legutóbb te se hallgattál meg, így én minek tegyek eleget a kérésednek, másrészt pedig elég világos volt a jelenet, amit láttam, úgyhogy nincs szükségem a magyarázatodra. - vágtam hozzá. - Ó, ha ezt is valamiféle "jelnek" szántad, akkor a lehető legrosszabb utat választottad. Na, szia. - hagytam faképnél. Büszke voltam magamra, hogy csak a családom körében tört ki belőlem a sírás. Szörnyen rosszul éreztem magam, és az üresség pedig még jobban kitágult.
- Ezt jól megmondtad neki. - nézett Danny után Sara. - Szép volt.
- De ettől csak rosszabb lett minden.
- Elhiszem. - simította meg a karom. - Hidd el, idővel majd jobb lesz. Kent rá fog jönni, mit is veszített el.
- Akkor siessen. - követeltem, ami Sarat igazán szórakoztatta.
- Jól van. - somolygott. - Egyébként valamiről tudnod kell.
- Miről? - kíváncsiskodtam. - Bár nem hiszem, hogy ezek után bármin is meglepődnék.
- Pedig meg fogsz. - mondta határozottan.
- Mi lenne az? - húztam össze a szemöldökömet, de Sara nem felelt. - Sara, miről kell tudnom? - ráztam meg egy kicsit.
- Oké. - fordult felém amolyan "figyelj!"stílusban. - Emlékszel, amikor Carlos fogadott, hogy lefektet, és te azt hitted, hogy én vettem rá erre?
- Igen.
- És arra is, hogy azt mondtam, bármennyire is szívesen ártanék neked, de nem én voltam?
- Igen, emlékszem. - bólintottam, viszont még most se értettem semmit.
- Akkor nem hittél nekem. - jelentette ki.
- Ezt akartad elmondani? - néztem rá kérdőn. - De ezt eddig is tudtam.
- Várj! - emelte fel a mutatóujját "még nem fejeztem be"stílussal. - Aztán az eset után meghallottam, hogy Carlos mindenről beszámol Marynek, így Mary "megjutalmazta". - formált idézőjelet az ujjaiból, mire mindannyian kérdőn néztünk rá.
- Hogy érted, hogy "megjutalmazta"?
- Olvastad A szürke ötven árnyalatát? - kérdezett vissza.
- Igen.
- És Grey hogy jutalmazta meg Anat, ha valami "jót" csinált a lány? - fonta össze a karját, amitől tátva maradt a szám. - Látom, leesett.
- Ez komoly?
- A lehető legkomolyabb. Figyelj, lehet, hogy gonosznak tartottál, de egy valami biztos, soha nem hazudtam! - fogta meg a karomat, amiben megfeszült az izmom.
- Tudom. - álltam fel mellőle, és elindultam megkeresni a két angolt.
- Vicky. - kiáltott utánam Sara, de nem álltam meg, így utánam jött.
Hatalmas haragot éreztem, amely átjárta testem minden egyes porcikáját. Elnyomtam magamban minden kellemes érzést Maryvel kapcsolatban. Mintha az összeset elvágták volna tőlem. Elszálltak, akárcsak a gazdáiktól elszakadt lufik, pusztán csak a negatív érzelmek maradtak meg. A düh, a keserűség, a csalódás, legszívesebben kitéptem volna az összes haját. A közös emlékeink elégtek, és a tűz által Mary alakja átváltozott. Hirtelen ő lett maga a megtestesült ördög, amely fojtogat, kínoz, és belülről felemészt. Gyűlöltem őt, ez pedig a csontomig hatolt.
- Mégis hogy tehetted ezt? - kiáltottam rá, mikor elértem célomat.
- Micsodát? - bontakozott ki Danny karjaiból mosolyogva. - Dannyt? Csak elmondtam neki, hogy szeretem.
- Nem róla beszélek.
- Hát? Lehetnél egy kicsit pontosabb is. - mutatta a mértéket.
- Hogy vehetted rá Carlost a fogadásra, miszerint járjon velem és fektessen le?
- Mi? - kerekedett el a szeme. - Jaj, ugyan már. Ennél jobban bízhatnál bennem.
- Ó tényleg? - fontam össze a karom.
- Igen, mert akkor tudhatnád, nem én vagyok az, aki ártani akar neked, hanem Sara. - mondta olyan hangon, amivel szinte összezavart, de nem járt sikerrel.
- Persze, most se okozol fájdalmat. - forgattam meg a szemem. - És nem te vetettél rám gúnyos és megvető pillantást, mikor megcsókoltad Dannyt. Ó, nyílván én láttam rosszul.
- Azt nem neked szántam.
- Hát persze, hogy nem. - nevettem el magam kínosan. - Csak szinte lyukat égettél belém, és a jelenetet látva kis híján a halakkal vacsoráztam.
- Tessék? - csodálkozott Danny.
- Jól hallottad.
- De a pasid megmentett, nem? - húzta félmosolyra a száját Mary.
- Nem a pasim. - mondtam erősen hangsúlyozva a "nem" szót.
- Ugyan, kár tagadnod. - lökte meg finoman a karomat. - Nekem elmondhatod.
- Ahogy te meg felelhetnél a kérdésemre: Hogy a francba vehetted rá Carlost a fogadásra?
- Rendben. - adta meg magát. - Tudni szeretnéd?
- Erre várok.
- Azért tettem, mert gyűlöltelek, amiért mindened megvan, amiért minden tanár odavan érted, és amiért tökéletes vagy. Pusztán csak leckének szántam, és sikerült elérnem, hogy lenézzenek. - örült meg magának, mire Danny szeme elkerekedett. Tudta nagyon jól, miről van szó.
- Te tetted tönkre Vicky életét?
- Nem, szívem. - simította meg Danny hasát Mary, ami... Szívdöglesztő volt. - Csak is magának köszönheti.
- Ja, csak is. - reagáltam le cinikusan. - Miattad mindenki kihasznált, és azt hitték, bármit megtehetnek velem. - támadtam le Maryt. - Mindenki egy lotyónak tartott, te pedig mindezt ölbetett kézzel nézted végig. Semmit sem tettél, hogy megvédj, miközben egész idő alatt mellettem voltál, mint állítólagos legjobb barátnőm. Átvertél, becsaptál és megaláztál. Tönkretetted az önbecsülésemet, de ezzel elvágtad magad nálam. - közöltem határozottan és elszántan, mintha nem is én lettem volna, hanem inkább a versenyző énem. - Végeztem veled. - fejeztem be, majd Saraval elindultam a táborhelyünkhöz, de egyvalami még eszembe jutott, így visszafordultam. - Ja, igen, a legjobbat még nem is tudod, Danny... - fordultam hozzá, mire rám nézett. - Carlos fizetésül megkapta Maryt. Testestől, lelkestől, bár inkább testestől. Na, sziasztok. - intettem nekik, majd ott hagytuk őket. Remélem, Danny most majd rájön, milyen ember is a barátnője.

A képen Mary látható.