Titkok és Hazugságok I. /Befejezett/

31/2. Veszélybe került ösztöndíj

A felismeréstől egy pillanat alatt megváltozott bennem valami. Valami, ami egykor Maryhez kötött, amiről néha azt feltételeztem, hogy helyrehozható, semmivé foszlott. Egy tátongó, számos hegyes tüskével rendelkező szakadék keletkezett köztünk, melybe az összes közös emlékünk zuhant, melyek ezredjével akadtak fent a tüskéken. Egy perc se volt, hogy életüket és értelmüket vesztették. Már nem éreztem, hogy egykor fontos volt számomra. Abban a pillanatban az ingerültségszintem az egekig szökött, képtelenség volt normalizálni. Azt hiszem, ennél már nincs lejjebb, ez már mindennek a teteje volt. A rég betelt pohár kifolyt. Elég volt. Azt még csak-csak lenyelem, hogy szét akart választani minket, de azt már nem, hogy tönkre tegye az életemet, a jövőmet. Mindent meg fogok tenni, hogy visszakapjam az ösztöndíjam, és ha kell, erőszakkal rángatom el Maryt a dékánhoz.
- Miért érzem azt, hogy meg akarsz ölni valakit? - tanakodott Danny.
- Mert legszívesebben ezt tenném. - feleltem, miközben magamra vettem a ruháimat. - Tessék, emiatt nem lesz jövőm. - adtam neki a telefonom. - És mielőtt azt hinnéd, hogy ezzel foglalkozom, akkor közlöm, az exed tette ezt velem. - fortyogtam, Danny pedig megrökönyödve nézte a képernyőt, amikor megszólalt a telefonja.
- Anyám az. - közölte, majd felvette. - Szia. - köszönt, és abban a pillanatban el is tartotta a fülétől a készüléket. - Nem, anya, ez egy félreértés. Vicky sokkal jobb annál, minthogy ilyenre adja a fejét. - vett a védelmébe. Csodás, ezek szerint Mary Danny szüleivel is megosztotta a dolgot. Hurrá, már csak ez hiányzott. Nem akartam hallani ezt a kialakuló vitát, főleg nem úgy, hogy Danny anyukája anélkül ítél el, hogy tudná, mi folyik a háttérben, ráadásul még csak nem is ismer, így esélyt se kaphatok a szülőknél. Ez pedig megnehezítette a dolgomat egy jó benyomáskeltésre, mert az elszállt, amint Mary létrehozta azt a profilt. Így inkább átmentem apuhoz, neki is tudnia kellett erről, mit terjeszt rólam a volt legjobb barátnőm.
Amikor bementem a szobájába, a tesóimat is ott találtam, aminek örültem. Bíztam benne, hogy hisznek nekem, és segítenek visszaszerezni, amit elvesztettem. Szerencsére mellettem álltak, miután beszámoltam a történtekről, pusztán csak azt nem értették, Mary hogyan süllyedhetett ennyire mélyre. Na, ez egy jó kérdés, ugyanis ezt magam se értem, ám ezzel a húzásával megerősítette a bosszúvágyát, mert ez már tényleg az. Viszont a családom mindent el fog követni, hogy helyre jöjjön az életem.
- És Danny mit szólt ehhez? - kérdezte Alex.
- Nem volt ideje reagálni. - feleltem őszintén. - Felhívta az anyja, és letámadta. Nyílván azt kérdezte tőle, hogy járhat egy prostival. - nevettem el magam kínosan. - Viszont rendes tőle, hogy megvéd.
- Nocsak, megtanult kiállni valamiért, amit szeret? - mondta Marc kissé gúnyosan, amit egy zsibivel jutalmaztam. - Au. - dörzsölte meg a karját.
- Lehetnél kicsit kedvesebb is Dannyval, fiam. - szólt rá apa. - Igaz, fájdalmat okozott a húgodnak, de nem szándékosan. Nem úgy, ahogy ez a lány.
- Ez így van. - állt apu mellé Alex is. - Nincs ötleted, miért csinálta?
- Fogalmam sincs. - ráztam meg a fejem.
- De már igazán találhatna valami más elfoglaltságot. - lépett be Danny a szobába, a tekintete csak úgy szikrázott.
- Mi történt? - érdeklődte apu.
- Azonkívül hogy Marynek sikerült meggyőzni anyámat, miszerint sokkal jobban illik hozzám, mint Vicky, nem történt semmi. - ült le mellém, miközben átkulcsoltam az ujjait és megpusziltam a vállát. - A legrosszabb az egészben, hogy ezt nem volt nehéz elérnie, mivel a szüleim mindig is kedvelték Maryt.
- Mennyire? - dőlt előre a fotelban Marc.
- A jövendőbelimnek szánták.
Válasza enyhén szólva lesokkolt. Maryt a jövendőbelijének szánták? Hát ezt nem hiszem el. Akkor Mary vagy ennyire jó színész, vagy Danny szülei ennyire rossz emberismerők, és képtelenek észrevenni bizonyos jeleket. Például a hanghordozást, olyat, amilyenre azok a lányok képesek, akiknek csak a pénz és a hírnév számít, hogy büszkén villognak a fotósok előtt, miközben a barátjukat az frusztrálja, és ez hidegen hagyja őket, vagy hogy mennyire belelkesülnek egy-egy drága ajándék láttán, amik látszólagos szerelemre késztetik őket, ám az inkább szól az ékszernek vagy kocsinak, mintsem a barátjuknak, és ezután még én lennék a rossz, miközben én is áldozatául estem egy ilyen nőszemélynek? Azt hiszem, erre még nem gyártották meg a megfelelő szót, de lehet, hogy az élősködő közel áll hozzá.
Marynek hála az elkövetkezendő három nap egy rémálom volt számomra. A telefonom megállás nélkül csengett, mindegyik valamilyen ismeretlen szám volt. Megbántam, amikor fogadtam őket, mert a vonal túlsó végén hol fiatalabb, hol pedig öreg pasasok "Cicababával" akartak beszélni, hogy elvigyék egy "menetre". Aha, majd akkor, ha betöltötték már a huszadik életévüket, és felnőtt létükre megszabadultak a pelenkától, de még akkor se lennék hajlandó elmenni velük egyetlen egy "menetre" se, semmilyen formában. A tizedik hívás után már azon voltam, hogy megváltoztatom a számom, vagy összetöröm a telefonomat és minimum hússzor átmegyek rajta a motorommal. Akkor legalább bebiztosítom az ideiglenes nyugalmamat.
Azonban ezek a zaklatások teljes mértékben kihatottak az idegállapotomra. A csütörtöki sajtótájékoztatón kezdődött. Az egyik újságíró, hozzáteszem egy férfi, elemében volt. Vagy ezerszer mondta el a véleményét az ominózus esetről, hogy szerinte ez nem bűn, mert mások is csinálják, hogy pénzt keressenek, meg hogy ő szívesen eltöltene egy éjszakát egy olyan csinos lánnyal, mint én, meg ő mindenféle pózt bevállal, de az már más kérdés, mennyiért. Az utolsó megjegyzése alaposan betett, és nemcsak nekem, hanem a biztonságiaknak is, akik azonnal kivezették azt a perverz disznót. Undorító volt. Ezután nem tudtam megfelelően konctrálni az edzések alatt sem, mert akaratlanul is bekúszott Mary az elmémbe, és elégette a jövőképemet, amit már évek óta megfestettem, és készen állt a megvalósításra, viszont tudtam, hogy ha jó eredményt akarok elérni, hideg fejre lesz szükségem, így azon voltam, hogy mentsem a menthetőt, vagyis az ösztöndíjam, és csak ez lebegett a szemem előtt, semmi más. Kimerülésig harcoltam, kutattam a lehetséges admin után, felhívtam a dékánt, hogy meggyőzzem, egy cselszövés része, de nem hitt nekem. Azt gondolta, csak kitaláltam az egészet, viszont azt is mondta, ad egy esélyt, hogy bizonyítsam az ártatlanságom, és ha sikerül, megfontolja, de addig ne keressem. Hát, ez is valami. Megnyugtat és reményt ad, megerősít, magabiztossá tesz, ami az eredményeimen meg is látszott.
A szabadedzések alkalmával igyekeztem kihozni magamból a maximumot, ami során sokszor a határon motoroztam, azonban megérte a sok erőfeszítés, mert jobbnál jobb időket mentem, viszont mindig volt rá válasz, ahogy az időmérőn is. Hála a két yamahásnak és a bátyámnak, aki a többszöri utasítás alkalmával sem vett be fájdalomcsillapítót, így nem csoda, hogy amikor elesett, meghúzta a bal karját, ezáltal az jobban fájt neki a kelleténél, de még így is megszerezte a második helyet, míg én csak az ötödiket, Iannone és Rossi mögött. Na, de sebaj, holnap lesz alkalmam javítani, pontosabban huszonhét köröm, ami alatt bármi megtörténhet, és a célom, hogy segítsek Marcnak némi pontot szerezni, valamint egy dobogós hely.
A három napban a legrosszabb azonban az volt, hogy Dannyval némileg eltávolodtunk egymástól. Túlságosan is lekötött az elszúrt életem, meg a munka, hogy alig maradt időm a barátomra. Persze igyekezett segíteni, ahogy a családom is, beszélt a szüleivel, Maryvel, hogy szüntesse meg profilomat az oldalon, sőt még az Señor Garciát is felhívta, valamint engem is próbált megnyugtatni az interjúk után, de én leráztam és a tanulásba, meg a munkába vetettem magam, így estére teljesen kifáradtam, és hamar elaludtam. Ezért elhatároztam, hogy ma csak is az övé leszek, nem hagyom, hogy bármi kizökkentsen.
- És mit szeretnél csinálni? - kérdezte Danny, miközben az ölébe húzott.
- Mit szólnál egy vacsihoz? - tűnődtem. - Mármint ha benne vagy egy szállodán kívüli étkezésben. - Ezen elmosolyodott. - Én fizetek.
- Nem, arról szó sem lehet. - közölte somolyogva. - Szívesen megyek veled étterembe, de nem hagyom, hogy fizess.
- Hát jó. - húztam el a számat szomorúan, majd felcsillant a szemem. - Cserébe megkaphatsz desszertnek.
- Jól hangzik, bár... - kezdte.
- Bár?
- Ha rajtam múlna, az előétel és a főétel is te lennél. - fejezte be huncut vigyorral az arcán, amin nevetve megcsóváltam a fejem és megcsókoltam.
A nap további részét egészen vacsoráig a tanulásnak szenteltem, hiszen holnapután megkezdődik az érettségi, és szeretném, ha jól sikerülne, utána pedig egy kicsit felfrissítettem magam, majd elindultunk az étterembe. Útközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a taxis megjegyzéseit, amelyben Dannyt irigyelte, mennyire szerencsés, hogy egy profival csinálhatja, emiatt a brit megállíttatta a kocsit és inkább gyalog mentünk.
- Mikor fognak leszállni rólam? - mérgelődtem, mikor megszólalt a telefonom, megint. Ismeretlen szám volt, és anélkül, hogy felvettem volna, elhajítottam. Ripityára tört, de nem érdekelt. - Máris jobb. - közöltem megkönnyebbülten.
- Megoldjuk. - ölelt magához Danny.
- Hogy?
- Beszélünk vele, ha meg nem hallgat ránk, akkor szólunk a rendőrségnek.
- Na, mert ők hinnének nekünk. - forgattam meg a szemem.
- Igen. - mondta határozottan. - Azért vannak, hogy segítsenek.
- Tudom, de ha hozzájuk fordulunk, akkor megkezdődik egy hosszú és macerás folyamat, amit nem akarok. - ellenkezdtem.
- Ez igaz, de legalább nyugodt életed lenne. - hozott fel egy pozitív érvet.
- Jó, de nem akarom. - makacskodtam.
- Látom, hajthatatlan vagy.
- Az vagyok.
- És egyedül szeretnéd megoldani?
- Ezt tervezem, és a rendőrség beavatása nélkül.
- Vicky, kérlek.
- Nem, Danny, és ne is kérd! Megoldom.
- Rendben, de a családod is ezt tanácsolná. - próbált meg még egyszer hatni rám.
- Nem fogadnám meg.
- Rosszul tennéd, ahogy teszed is. - közölte mélyen a szemembe nézve. - De nem akarlak kioktatni a helyes és a helytelen cselekvésről.
- Pedig azt csinálod. - húzódtam el tőle. - És én nem szeretem, ha megmondják, mit tegyek és mit ne. - közöltem szárazon, majd elindultam a szállodába.
Kicsit haragudtam, hogy Danny rám akarta erőltetni a tervét. Persze, tudom, ez lenne a legoptimálisabb megoldás, de az nem lenne jó se nekem, se Marynek, se senki másnak. Ezért nem szeretnék ennyire komolyan belemenni ebbe, a másik pedig, hogy tizennyolc éven át szinte magamra voltam utalva. Senki nem segített, egyedül voltam, magamnak kellett döntéseket hoznom, senki nem avatkozott bele, mit hogyan végezzek el, és ezután pedig már nem fogom hagyni, és ez talán nem is fog megváltozni.
Másnap reggel korán keltem, egyszerűen képtelen voltam aludni. Az éjszaka folyamán percenként néztem az órát, de Danny egyáltalán nem jött vissza. Aggódtam, hogy valami baja esett. Számtalanszor hívtam, de nem vette fel, mindig kinyomta. Fogalmam sem volt, mi baja, hogy miért nem akar beszélni velem. Végig ezen járt az eszem, egész éjjel forgolódtam, nagyon féltem, és ez egy pillanatig se hagyott alább, viszont nem ez a legrosszabb.
Egy órával később láttam egy házaspárral és Maryvel. Először azt hittem, rosszul látok, de nem. Idegesített a látvány, ahogy illegeti magát, ahogy végigsimítja a kezét Danny karján, ahogy odabújik hozzá. Tudtam, hogy csak húzni akarja az agyamat. Provokálni akart, ám az idősebb párnak tetszett a jelent. Legalább is, ahogy a szemük csillogásából látszott, ellenben Dannyval. Ő egy cseppet sem volt boldog, míg meg nem látott az előcsarnokban. Akkor elmosolyodott, és elindult felém, lerázva ezzel a exét és a szüleit, mint kiderült, úgyhogy együtt mentünk ki a pályára. Marc persze nem hagyta figyelmen kívül a jelenetet, és kivételesen nem Dannyval volt problémája, hanem Maryvel, de azért a britet is figyelmeztette, ne hagyja, hogy ennyire rámozduljon a lány, mert ezzel csak engem bánt.
- Már nincs olyan dolog, amivel fájdalmat okozna. - sóhajtottam.
- Hogyhogy? - érdeklődött a bátyám.
- Tudom, miért csinálja, de már nem érdekel. Csak az a biztos, hogy nem fog sikerülni a terve.
- Még úgy is, hogy nem szólsz a rendőrségnek?
- Úgy is.
- Hát... te tudod. - hagyta rám. - Csak ne csinálj meggondolatlanságot!
- Nem fogok. - ígértem, amit be is fogok tartani.
A pályához érve, Danny elment a csapatához. Ahogy ott hagyott minket a szülei és Mary is megérkezett. Az angol pilóta anyja alaposan végigmért, arcáról sugárzott a döbbenet és a megvetés. Emiatt nehéz volt szemkontaktust tartanom vele, Maryvel meg méginkább. Gyűlölettel tekintettem rá, de az anya pillantása mélyebben súlytott, egyenesen a földbe döngölt, egészen addig, míg a testvéreim el nem rángattak onnan, és a Repsol Honda kamionjához vittek, ahol aztán szétváltunk, így Marc-kal maradtam.
Pár perc múlva Emilio is megjelent, hogy tudassa velünk a pálya állapotát, milyen körülményekre számítsunk, és ehhez megfelelően válasszunk gumit. A napos idő miatt, és tudván, hogy délután csak melegebb lesz, egyöntetű volt a szavazás. Mindketten előre a közepes, hátra pedig keménykeverékű abroncsot választottunk. Semmi eltérő taktika, maximum stílusban különbözünk majd. Nyílván a bátyám óvatosabb lesz a törött ujja miatt, de nincs kizárva egy kisebb csata se. Ki tudja.
10:50-kor szokásomhoz híven odaálltam Valentino mellé, hogy megnézzem a "kicsik" rajtját. Meglepetésemre Danny apja is ott volt. Kicsit félve mentem oda, nem tudtam, mire számítsak. De valamiért úgy éreztem, nincs okom az aggodalomra, és igazam volt. A brit apja nagyon rendes volt velem. Elmondta, hogy tegnap a fia náluk volt, és csupa jó dolgot mesélt rólam, hogy min mentem keresztül, amióta ismerem, köztük a Dannyban való csalódást és a családommal kapcsolatos történéseket, valamint, milyen személyiség is vagyok valójában, és örül, hogy a fia talált egy ilyen rendes lányt, mint én. Majd nevetve hozzátette, sokkal jobban illek a fiához, mint egy pénzhajhász nőszemély.
- Észrevettem a jeleket, amiket a feleségem nem. - mondta. - Marynek nincsenek őszinte érzései, talán csak magával kapcsolatban.
- Meglehet. - néztem a Leopard Racing 52-es pilótájára.
- Régen láttam ennyire boldognak a fiamat. Igazán jó hatással vagy rá. - mosolyodott el.
- Azt mondja? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen, és örülök, hogy rád talált.
- Elmondta, hogy? - nevettem el magam, mivel eszembe jutott, hogy megmentett a hasra eséstől, utána pedig Carlostól.
- Igen, de valójában már Katarban felfigyelt rád. - árulta be Dannyt, mire értetlenül néztem rá. - A találkozásotok előtt érdeklődött egy tehetséges női pilóta felől.
- Igazán? - húztam széles vigyorra a számat.
- Igazán.
Kellemes volt beszélgetni Danny apukájával. Nagyon rendes és figyelmes ember, aki láthatólag elfogadott, és nem érdekelte az a honlap, pedig tudott róla. Nem számított, mellém állt, és megígérte, hogy segíteni fog. Igen ám, csakhogy ő ügyvéd, ami egyet jelentett a hatalamas felhajtással, tárgyalásokkal, ami engem kiborít, így kedvesen visszautasítottam, és a rajtot figyeltem.
Danny egy kicsit beragadt, de az első kanyarban ő volt a jobb pozícióban, ezáltal megtartotta az első helyet. Élvezet volt nézni a moto3-as versenyzők csatáját az első helyért, valamint a pontokért. A barátomat is alaposan megdolgoztatták, de végül ő került ki győztesen, aminek nagyon örültem, és még előtte a csapatához mentem a park fermébe, természetesen az apukájával együtt, akivel néha mi tábláztunk az angolnak, hogy hányadik helyen van, ki mennyire van tőle, és még hány kör van hátra. Szóval elvoltunk, különösen akkor, mikor elsőként haladt át a célvonalon. Amikor a csapathoz értünk, Danny anyukája és Mary is ott volt. Remek, az előbbi a hátára se kíván, míg én a másikukat nem, de már csak a barátom miatt is maradtam, aki pár perc múlva meg is érkezett. Három mérnöke is odament gratulálni, valamint rögzíteni a motorját. Aztán Danny lepattant róla, és odajött hozzánk, miközben megszabadult a sisakjától, majd senkitől se zavartatva magát megcsókolt. Mondanom se kell, elég váratlanul ért, de tetszett. Boldog voltam, ám még mindig nem teljesen. Az örömömet továbbra is beárnyékolta a széthulló életem, és fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá a megmentéséhez. A családomtól, se Danny apjától nem szeretnék segítséget kérni, mert ők a törvény útján cselekednének, most meg nem tudom, kihez forduljak.
Folyamatosan ezen törtem a fejem, szinte semmire nem jutottam. Még az is átfutott az agyamon, hogy felkeresem Carlost, nyílván ő többet tud a dologról, mint bárki más, de ezt azonnal el is vetettem. Ő is biztosan benne van, hiszen már Maryvel van. Szóval nem tértem egyről a kettőre, ami szörnyű, mert máskor előbb meghozom a döntéseket. Már arra is gondoltam, csak a csoda segíthet. Emiatt enni is alig tudtam, szinte csak turkáltam a tányéromat, viszont szükségem volt az energiára a verseny előtt, jobban mondva az utolsó versenyem előtt, és szerettem volna egy jó eredménnyel zárni, és minél több pontot hozni a Hondának. Szüksége volt rá, nem is kicsit, és most erre kellett koncentrálnom.
Öltözés közben valaki bekopogott a kamionba. Kinyitottam az ajtót, és Carlosszal találtam szembe magam.
- Mit keresel itt? - érdeklődtem "kedvesen".
- Segíteni akarok. - felelte határozottan.
- Miért?
- Mert Mary messzire ment.
- Erre magam is rájöttem. - ültem le a lépcsőre, és felhúztam a csizmám. - Miért fogadnám el a segítséged, hiszen te is átvertél.
- Tudom, de megbántam.
- Ezt már mondtad... nem is egyszer.
- Igen, de mindig is komolyan gondoltam. - guggolt le elém. - Tényleg nagyon sajnálom. - fogta meg a kezemet. - Szeretnék segíteni, hogy visszakapd az ösztöndíjad. Ahhoz túl keményen dolgoztál érte, hogy egy őrült miatt elveszítsd.
- Tényleg így gondolod?
- Igen, és megérdemled.
- Rendben. - egyeztem bele. - De most mennem kell. - mutattam a pálya irányába.
- Sok sikert. - kívánta.
- Köszi. - intettem neki, majd elindultam a bokszba a motoromért.
Odabent felvettem a sisakom, meg a kesztyűm, felpattantam a járgányra, és elindultam a pályára. Marc, szokásához híven, most is bevárt és maga elé engedett, amit illedelmesen megköszöntem. A rajtrácsra érve beálltam a helyemre Valentino mellé. Mivel még volt vagy negyed óra kezdésig megszabadultam a sisaktól, és a kesztyűtől, és lehúztam a cipzárat a ruhámon. Irigyeltem a mellettem álló esernyőt tartó lányt. Neki biztosan nem volt olyan melege, mint nekem. Közben megkaptam Nakamototól az utolsó utasításokat, hogy azért vigyázzak az abroncsokra, és épségben vigyem be a célba a motort, illetve lehetőleg ne menjek bele hatalmas csatákba. Megnyugtattam, hogy igyekszem, de a stílusomon, ami a bátyámét tükrözi, nem tudok változtatni. Nem szoktam finomkodni, ahogy ő se, és egy ilyen mezőnyben kell is a határozottság.
Öt perccel a start előtt újra beöltöztem, és csak vártam a felvezetőig, ami hamarosan el is érkezett. A szerelők és a lányok is bementek a bokszutcába, ezáltal magamra maradtam. Koncentrálnom kellett, de nem szabadott görcsösen ragaszkodnom az elveimhez, se pánikolni, fő a határozottság és az elszántság. Erre volt most szükségem, egy támogató biztos pontot kellett nyújtanom Marcnak, emiatt a felvezető körön se hagytam magára. Hagytam, hogy előttem menjen, valahogy éreztetni akartam vele, hogy számíthat rám, ha már ez az utolsó versenyem, így mindent el fogok követni, hogy segítsek neki. Aztán a rajtrácsra visszaérve vártunk, míg mindenki beáll a helyére , majd kigyulladtak a lámpák, és elrajtoltunk. Marc kicsit beragadt, míg Iannone és Lorenzo jól kapták el a rajtot, ahogy Rossi és én is, de sikerült bevágnom a "doktor" elé, majd az olasz ducatist is megelőztem, ahogy Valentino is, ami annyit jelentett, hogy harcolni fogunk a dobogóért, ami valamilyen szinten jó is, meg nem is. Jó, mert a yamahásnak nem lesz esélye megelőzni Marcot, viszont rossz, mert ezzel fel fogjuk hozni magunkra a többieket, viszont erre néhány körön át nem került sor. Valentino az első néhány kanyarban nem tudott közelebb kerülni hozzám, különösen a féktávokon nem, ahol a Hondák különösen erősek. Ezt kihasználva építettem ki a yamahással szemben az előnyömet, ám a verseny felénél a gumik kezdték felmondani a szolgálatot, még annak ellenére is, hogy kíméltem őket. Lassanként kezdtem elveszíteni a tapadást, emiatt Valentino utolért. De valahol találtam némi tartalékot a motorban és a felnikben, így az utolsó körben a folyamatos adok-kapok kezdett eldőlni köztünk, ami az utolsó kanyarban vált egyértelművé. Addig harcoltunk egymással, míg ő a célegyenesre ráfordító kanyart túl szélesen vette, én pedig kihasználtam a hibáját, ezáltal Jorge és Marc mögött harmadik helyen hoztam be a Hondát, ami nekem és a csapatnak is egyaránt nagy örömet szerzett. Örömömben még egykerekűztem is, bár attól féltem, hogy elesek, amihez nem kellett sok, de sikerült megtartanom. A "doktor" a kis mutatványom után odajött gratulálni, majd Marcnak is, aki megint engem várt. Boldogan mentem mellé, azt hiszem, kicsit közelebb is, mint gondoltam. Majdnem nekiütköztem, ami igazából az ő hibája volt, mivel átkarolt az ép karjával, majd megfogta a csuklómat, ahogy az ökölvívókét szokták, és felemelte a rajongói előtt, akik hatalmas ovációban törtek ki. Élveztem az üdvrivalgást, sokat jelentett. Ezután már csak be kellett mennünk a park fermébe, ahol a csapat duplán örülhetett. Hatan álltak körbe minket, köztük Livio és Emilio is, aki megjegyezte, jó vásárt csináltak velem. Talán ezen meg kellett volna sértődnöm, de nem tettem, hiszen ezt elismerésnek szánta. Aztán megláttam Alexet apu társaságában, aki egy icipicit meghatódott. Legalább is szerintem, mert könnyes volt a szeme, ezen elmosolyodtam, és miután levettem a sisakomat, megöleltem a családom másik felét. Ám az egy kicsit elszomorított, hogy Danny nem volt ott. Egyszer már csinált ilyet, és nem akartam, hogy újra megismétlődjön, ezért az interjúk és a díjátadó után, ahol végre visszadhattam Marcnak és Jorgenak az elmúlt két hetet a pezsgőzés terén, megkerestem.
A kamionjuknál meg is találtam a szülei és Mary társaságában. A jelenetet látva megértettem, miért nem volt ott. Lehet, hogy az anyjánál kiverte a biztosítékot a csókunk, és nagy a valószínűsége, hogy ez történt. Nem akartam belefolyni a vitájukba, inkább elmentem átöltözni. Amint elkészültem, felkerestem Carlost, ha már azt mondta, segít. A bokszban meg is találtam, épp Marc próbálta meggyőzni, hogy szálljon le rólam.
- Csak segíteni akar. - rángattam félre a bátyámat, hogy Carlos ne hallja.
- Segíteni?
- Igen.
- Azok után, amit tett veled? - fonta össze a karját, amit rosszul tett, mert az ujja bánta, így azonnal lejegeltem neki.
- Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, mert az is, de tényleg így van.
- És képes vagy bízni benne? - csodálkozott.
- Nem, nem tudok már bízni benne, de ő mégis csak jobban ismeri Maryt.
- Jó, van benne valami. - értett egyet velem. - De nem tartom jó ötletnek.
- Elhiszem, és tudom, hogy meg akarsz védeni, de szeretném végre lezárni a dolgokat.
- Rendben. - adta meg magát, de a feszültség továbbra is ott volt benne.
- Nyugi. - ráztam meg egy kicsit a vállánál. - Nem lesz baj. - nyugtattam meg. - Ha meg mégis, akkor előveszem a harcias énem, és párszor hátsón billentem. - közöltem szórakozottan, amitől ellazult a tartása.
- De szólj, ha gáz van!
- Gáz az mindig van. - állapítottam meg, miközben a gázkarra mutattam.
- Néha fárasztó tudsz lenni. - állapította meg a szemét forgatva.
- Legalább jót alszol. - karoltam át a vállát, és a díjakkal a kezünkben mentünk vissza Carloshoz, valamint Alexhez és apuhoz, akik időközben csatlakoztak az exemhez.
A jerezi nagydíj után elindultunk haza, ami számomra sokat jelentett, mert így némileg tudtam pihenni a holnapi spanyol vizsgára, amivel hivatalosan is megkezdődik az érettségi, amin minél előbb szeretnék túllenni. A következő pillanatban már azt vettem észre, hogy az utolsó sorokat írom a dolgozatomra, végül átfutom az egészet hibák után kutatva. Nem is emlékeztem, hogy kerültem oda, vagy hogy egyáltalán mikor értünk haza. Valahogy ez kiesett az elmúlt tíz-tizenkét órában, az meg pláne, hogy vizsga után megbeszéltem volna egy találkozót Carlosszal, aki tegnap valami ügyes csellel kiszedte Maryből a profilomhoz tartozó felhasználónevet és jelszót, mert másképp nem tudná törölni, Mary pedig nem tenné meg. Ám az még jobban meglepett, hogy fel is vette az ominózus beszélgetést, amit aztán holnap lejátszunk Señor Garcianak. De komolyan, ezt mikor beszéltük meg? Na, mindegy, lehet a repülőút alatt, miután Dannyval elváltak útjaink, ugyanis ő hazament a szüleivel Angliába. Szóval, izgalmas délutánt töltöttünk együtt, és kifejezetten jól szórakoztam. Sokat nevettem, és szitkozódtam, elátkoztam a volt legjobb barátnőmet, majd készültünk a matek viszgára, ami Carlosnál ki is merült annyiban, hogy én+te=mi.
- Ugye, tudod, hogy erre nincs esély?
- Tudom. - mondta szomorúan. - De a remény hal meg utoljára.
- Nem, az már megdöglött, az új kedvencem a szarokrája. - vágtam rá csípőből, mire kitört belőle a nevetés.
- A humorod még mindig a régi.
- Igyekszem hű maradni magamhoz. - vontam meg a vállam.
- Nagyon helyes.
Eme rövid beszélgetés után folytattuk a gyakorlást, hogy másnap a maximumot hozzuk ki magunkból. Órák hosszat számoltunk, és egy sereg logikai feladatot oldottunk meg, legalább ez az egy közös bennünk, aztán már csak arra eszméltem, hogy a szemem kezd egyre elnehezülni, majd végleg lecsukódik. A következő nap szintén hasonlóan telt. Három órás vizsga, ami nem volt egyszerű, de sikerült megoldanom, és este a megoldások is arra utaltak, hogy mindent jól csináltam, de nem emiatt voltam boldog, hanem mert elmentünk a egyetem dékánjához, és lejátszottuk neki a felvételt, ha már bizonyítékot akart, de ez se volt neki elég, Marytől is hallani akarta, úgyhogy másnap megbeszéltem vele, hogy hajlandó vagyok adni neki még egy esélyt, és még Dannyról is lemondok, de legyünk újra barátok, és megkértem, hogy csütörtökön kísérjen el vásárolni. Azonban ez nem tetszett se a családomnak, se Saranak, bár neki ez a terv tetszett a legkevésbé, mintsem az, hogy elfogadtam Carlos segítségét. De nem tudtam ellene mit tenni, már elhatároztam magam, és így is lett. Csütörtökön a francia vizsga után elmentünk "csajos délutánt" tartani, azonban ez csak álca volt. Ugyanis az egyetemre mentünk, ahol a Señor Garcia és Carlos már vártak, ahogy a felvétel is. Amikor meglátta őket az angol lány teljesen kifakadt, hogy átvertük, és elkezdett fenyegetőzni, de hiába. Carlos lejátszotta a felvételt, így Marynek esélye se volt védekezni.
- Ezt nem úszod meg szárazon. - mondta továbbra is fenyegetőzve.
- Téved kisasszony. - szólt közbe Señor Garcia. - Maga nem ússza meg szárazon. A felvétel alapján megfontoltan tervelte ki, hogy elvegye Señorita Marquez továbbtanulási esélyeit, ellenben ez alapján a maga lehetősége igencsak csekély.
- Tessék?
- Jól hallotta. Intézményünkben nem toleráljuk az ilyen viselkedést, sem pedig, hogy valaki ártson egy diáktársának, bármilyen módon. Ha meg mégis előfordul, akkor viselje el a következményeket. - közölte a dékán. - Én nem szolgáltatok igazságot, mert nem az én feladatom kideríteni az indokát, de maga miatt majdnem elveszítettünk egy kiválóságot, amit kár lenne feledésbe dobni. - nézett rám, majd újra Maryhez fordult. - Remélem, tisztában van, hogy a tettének akár jogi következményei is lehetnek, és nem hinném, hogy ezután bárki is Ön mellé áll. Ami pedig Önt illeti, Victoria, örömmel adom át újra a jól kiérdemelt ösztöndíját.
- Köszönöm. - hálálkodtam.
- És remélem, megbocsájtja elhamarkodtt döntésemet.
- Hogyne, de meg tudom érteni, hiszen fontos az iskola jó híre.
- Na, most, hogy mindenki boldog, akár mehetnénk is. - állt fel Mary a székből.
- Rendben. - tette el Carlos a telefonját. - De azt hiszem, téged már vár egy díszes kíséret. - közölte, mikor megjelentek Mary szülei, akik értetlenül álltak az eset előtt. Nem értették, miért rendelték be őket az egyetemre, vagy hogy tulajdonképpen mit is csinált a lányuk, így röviden beszámoltam nekik a történtekről, miszerint Mary egy őrült gonosztevő, ám valamiért nem hittek nekem, se Carlosnak, de a dékánnak annál inkább, így egy alapos elbeszélgetésben volt részük, minket pedig elengedtek. Felemelő érzés volt újra a kezemben tartani az életemet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire boldog leszek, és furcsa mód, Carlos miatt.
- Köszönöm. - hálálkodtam, és megöleltem.
- Nagyon szívesen. - simogatta meg a hátam, ami egy külső szemlélő számára eléggé félreérthető, így eltoltam magamtól. - Bocsi.
- Semmi baj. - mosolyodtam el, majd be kellett látnom valamit. - Igazából jól esett. Egész héten mellettem voltál, segítettél, míg a barátom...
- Hazament Angliába, mert anyuci azt akarta?
- Igen. - feleltem őszintén, mert lényegében ez a helyzet. Amióta a reptéren elváltunk, alig beszéltem Dannyval, akárhányszor hívtam pár szó után letette valamilyen kifogással, hogy most az apjának kell segítenie, vagy épp az anyját viszi vásárolni, vagy hogy tesztelni megy, nekem úgyis tanulnom kell. Mindig ezeket mondta, de tudtam, valami más van a háttérben, méghozzá a féltékenység, amit Carlos váltott ki belőle. Utáltam, hogy ezt csinálja, pedig tudhatta volna, számomra Carlos már a múlté és nem jelent semmit. Ezt meg is mondtam neki, de újfent lerázott.
- Tudod, nem értem, mit eszel rajta annyira. - közölte Carlos.
- Hogy megért, hogy mellette önmagam lehetek, nem kell tartanom attól, hogy egy pillanat alatt elhagyhat, és hogy azért van velem, mert velem akar lenni, és nem pedig egy fogadás miatt.
- Kösz a célzást. - húzta keserű félmosolyra a száját. - Ám ha úgy lenne, ahogy mondod, most is melletted lenne, szembeszállt volna a szüleivel, de nem tette, és pont ez a különbség köztünk. Ő nem tesz semmit, hogy veled legyen, pedig állítólag szeret és boldoggá tesz, ellenben én igen, viszont bennem nem bízol, csak mert egyszer hatalmas csalódást okoztam, azonban most mégis egyedül rám számíthattál. - mondta, ami villámcsapásként ért. Be kellett látnom, hogy igaza van, nem bízom benne, de egyedül ő állt mellettem, míg Danny egy lépést se tett, hogy ide tolja a hátsóját, pedig szeret, és elméletileg a barátnője volnék. - Figyelj, nem akarok beleszólni, de ebbe a kapcsolatba bele fogsz roppanni, ha nem vigyázol. Szüneteltessétek egy kicsit, hogy átgondoljátok, mit is akartok a másiktól.
- Ha ezzel akarod elérni, hogy visszamenjek hozzád, rossz úton haladsz. - emeltem fel figyelmeztetően az ujjam. - Nem fogom elhagyni Dannyt.
- Nem kértem, hogy hagyd el, se azt, hogy visszagyere hozzám, mert erre nincs esély, megtanultam. Még annyival is megelégszem, hogy egy barátodnak mondj, nem kell több, de szeretném, ha boldog lennél.
- Tényleg? - csodálkoztam.
- Igen, de így nem leszel az. - rázta meg a fejét, ami számomra továbbra is gyanús volt.
- Ennek elég manipulatív szaga van. - húztam össze a szemem.
- Hjaj, Vicky. - sóhajtotta. - Nem kell egyből rosszat feltételezni rólam. Nem akarlak befolyásolni, pusztán csak azt mondom, amit látok, hogy az elmúlt pár napban mindig szomorú voltál, mikor felhívtad azt a srácot, hogy mindig a sírás és az összeomlás határán voltál, ami talán be is következik, ha nem vagyok melletted. Nézd, az egy dolog, hogy mindennél jobban szeretném, ha újra velem lennél, de képes vagyok elfogadni a döntésed, tiszteletben tartom, de ez nem állapot. - fejezte be mély őszinteséggel a hangjában.
- Igazad van. - ismertem be lelombozva.
- Hé, fel a fejjel. - próbált mosolyt csalni az arcomra. - Most kaptad vissza az ösztöndíjad. Meg kéne ünnepelni, és azt hallottam, hogy szombaton lesz egy király neon party. - mondta vigyorogva, amin elnevettem magam. - Elmehetnénk. Feltéve, ha nem bánod, és elfogadsz kísérőnek. - meredt a távolba, ezzel pedig egy cseppet se csillapodott a kacagásom, majd a fejemet ingatva indultam a kocsimhoz. Kinyitottam az ajtaját, és visszafordultam. Ennyivel tartozom neki.
- Hétre gyere értem.