Titkok és Hazugságok I. /Befejezett/

31/1. Veszélybe került ösztöndíj

A hír hallatán egyenesen a kórházba mentem. Úgy futottam, ahogy a lábam bírta. Reménykedtem benne, hogy ez az egész egy rossz vicc, és a bátyám nem sérült meg komolyabban. Bíztam benne, hogy minden rendben vele, és hogy ha a kórtermébe érek teljesen épnek fogom látni, nem pedig talpig gipszben. Hinni akartam, hogy jól van. De az operálás hallatán elfogott az aggodalom, hirtelen nem tudtam, mi tévő legyek, csak abban voltam biztos, hogy mellette a helyem, és fel kell készülnöm a legrosszabbra. Viszont mikor kifulladva megérkeztem a kórházba, és bementem Marchoz, meglepett, hogy csak a keze van gipszben. Ez némileg megnyugtatott, ám annyira mégse, mert eszembe jutott a hétvégi verseny, ahol szükségem van rá, mint csapattársra a pályán, mert a jelenléte rengeteg erőt ad, és bátrabbnak érzem magam tőle.
- Hogy vagy? - érdeklődtem.
- Kicsit még kómásan az altatás miatt. - felelte szórakozottan. - Amúgy egész jól.
- Mi történt? - ültem le mellé.
- Szerencsétlenül értem földet egy esésnél, és a fal állított meg. Ezt pedig a kisujjam bánta.
- Eltört?
- El. - bólintott. - De Dr. Mir szerint már huszonnégy óra elteltével megkezdi a gyógyulást, így nagy esélyt lát rá, hogy indulhatok a futamon.
- Ez jó hír. - mosolyodtam el halványan.
- Szerintem is. - ült fel az ágyon.
- És mikor jöhetsz haza?
- Még ma, csak a dokit várom a papírjaimmal. - biccentett az ajtó felé, majd tekintete aggódóra változott. - És te? Miért rohantál el reggel?
- Mert egy gyáva nyúl vagyok, aki nem mer szembenézni a félelmével. - nevettem fel kínosan.
- Mitől félsz?
- A kocsi hátsó ülésén való utazástól. - fúrtam bele az arcomat az ágyba.
- Miért? - kérdezte féltéssel, én meg egy nagy levegővétel közepette felemeltem a fejem.
- 10 voltam, amikor New Yorkban éltünk. - kezdtem bele mesémbe. - Tél volt, és egyik este Richarddal hazafelé tartottunk. Hátul ültem, és épp a napomat ecseteltem, mikor hirtelen megcsúszott a kocsi eleje a jeges úton, majd pörögve egy másiknak csapódott a hátulja. - emlékeztem vissza, és mintha meg is jelent volna előttem az egész jelenet. - Nem tudtam kicsatolni magam, beszorultam. A helyszínre érkező tűzoltók szabadítottak ki, és az orvosok azonnal rám helyeztek egy nyakmerevítőt, és elkezdték a kivizsgálásomat, de csodával határos módon semmi bajom nem esett, viszont a kocsi hátulja totálkáros lett. Azóta félek hátul utazni. - vallottam be, ő pedig ép karjával átölelt. - Azt hiszem, ebből a szempontból nem vagyok olyan, mint te.
- De igen, és segíteni fogok.
- Köszönöm. - mondtam hálásan.
Pár perc múlva megjelent Dr. Mir Marc papírjaival, amik sok pozitívumot tartalmaztak. Ilyen volt például a gyógyulás, valamint az is, hogy folyamatos kezelésre lesz szüksége, ha hétvégén versenyezni akar, illetve a kötelező gyógytorna, végül pedig közölte, hogy a bátyám hazamehet, és nekem kell felügyelni, hogy pihentesse a kezét, és semmiképp se szereljen.
- Kiszolgálni azért nem fogom. - jegyeztem meg.
- Nem is kell. - rázta meg a fejét a doki.
- Pedig lett volna egy jó hetem. - nyavajgott Marc.
- Így jártál.
Nem sokkal később anyuék is bejöttek, és segítettek a bátyámnak elkészülni, majd a biztonság kedvéért megörökítettük a dokit és Marcot, amint kezet fognak. Csodás látvány, mondhatom. Ezután már csak az eredmény miatt izgulhattunk.
Otthon persze anyu turbó gondoskodó üzemmódra váltott, és mindent megtett Marc kényelméért. Felverte neki a párnát a kanapén, kiszolgálta étellel, itallal. Adott neki kakaót, mintha 5 éves lenne és nem 22, pedig a fia csak az ujját törte, ami szinte semmiben nem akadályozza. Szerencse, hogy a bátyám leállította, mondván, hogy holnap vagy holnapután le is veszik a gipszet, ezáltal könnyebb lesz neki minden, de addig se szeretné, ha gyerekként bánna vele, mert így is képes gondoskodni magáról. Ebben igazat adtam neki, hiszen nem vagyunk már kicsik, hogy ne tudjunk kezelni egy ilyen helyzetet.
A délután folyamán Marc teljesítette az ígéretét, és megkezdte a balesetem feldolgozását. Először egy laza beszélgetéssel, akárcsak a pszichológusnál, aki elkezd a fejedben vájkálni, hogy felszínre hozza a rossz emlékeket, amik traumát okoztak, és megfélemlíttettek. De valahogy nem könnyebbültem meg, emiatt elmondta, neki mi segített leküzdeni a vízfóbiáját. Én voltam az, és az irántam érzett szeretete, amiről nem is sejtette, hogy ennyire erős lesz, ami minden másnál szorosabb köteléket eredményez köztünk. Teljesen egyetértettem vele. Amíg nem ismertem, jóformán nem is tudtam, mi az a testvéri szeretet. Most viszont már rájöttem, egy olyan kapocs, ami soha nem bomlik fel, még akkor is összetart minket, ha veszekedünk, ezért ment könnyen a kibékülés is.
Hétfő reggel hatalmas izgalommal ébredtem, ugyanis szinte arcon vágott a felismerés, miszerint röpke egy hét van az érettségi vizsgákig. Emiatt már most görcsöl a hasam, de tudom, nem lesz semmi baj, mert ott lesz a családom, hogy szorítsanak nekem és támogassanak. Ám ez az izgatottság a hét folyamán egyre csak nőtt. Három dolog miatt is, az egyik a bátyám indulása a spanyol nagydíjon, ami még kérdéses volt, a másik a jövő heti megmérettetés a különböző tárgyakból, a harmadik pedig, hogyan fogom megvalósítani a jövő szombati a végzős évet hivatalosan is lezáró neon partyt, amiben persze Sara is segít, de a legtöbb dolgot nekem kell elintézni, mivel az én ötletem volt. Ám érdekes módon a testvérem állapota jobban aggasztott, mert Marcnak nem tenne jót, ha nem szállhatna harcba egy újabb világbajnoki cím megszerzéséért, a jó hír viszont az, hogy kedden már levették a gipszét, és Dr. Mir eléggé biztató hírekkel szolgált a bátyámnak, azonban még nem mondta biztosra, ami abból a szempontból rosszul fest, hogy konkrétan már csak két nap van az első szabadedzésig, ahol számítanak rá.
Aztán elérkezett a ma délután, az indulás napja, amikor Marc hatalmas reményekkel indult el az utolsó barcelónai kezelésére Dr. Mirhez. Nem mutatta, de látszott rajta, hogy nagyon ideges, egész nap alig evett valamit, ami engem személy szerint megdöbbentett. Félt az eredménytől, ám legbelül tudta, hogy minden rendben lesz, és az orvosa rábólint a karriere folytatására. A megnyugtatás kedvéért vele tartottam, ami számára óriási békét eredményezett a fejében, képes volt a koncentrálásra.
- Hogy ezt miért nem láttam az elmúlt pár napban? - forgattam meg a szemem.
- Mit? - nézett rám értetlenül.
- Ezt az összpontosítást és a kiegyensúlyozottságot.
- Eddig is megvolt. - ráncolta össze a homlokát az idősebb bátyám.
- Ezt valahogy nem vettem észre.
- Pedig így van. Nem szoktam frászt kapni, ha megsérülök. Ha eltörik valamim, akkor eltörik, majd helyre jön. - vonta meg a vállát, ami nekem nem tetszett.
- Ha ilyen lazán kezeled, akkor miért félsz?
- Nem félek. - rázta meg a fejét. - Viszont te annál inkább, emiatt nem ettél rendesen, kialvatlanabb, és sokkal szétszórtabb vagy, mint máskor. Csak ezt a környezetedre akarod kenni.
- Ez nem igaz. - vágtam rá azonnal.
- Vicky. - szólt rám sóhajtva. - Légy szíves!
- Argh, utálom, ha igazad van. - morogtam, ő pedig széles mosolyra húzta a száját.
- A bátyád vagyok, még szép hogy igazam van.
- Haha.
- Marc. - jelent meg a doki egy borítékkal a kezében. - Itt van a röntgenfelvétel a kezedről. - közölte, majd a lámpához tette. - Jól látszik rajta, hogy nagyon szépen gyógyulásnak indult az ujjad, de még el kell telnie egy kis időnek mire teljesen rendbejön.
- Tudom. - mondta a bátyám.
- Viszont az eredményt látva, és hogy rendszeresen elvégzed a gyógytornát, ami igazán hasznosnak bizonyult, akár a versenyen is indulhatsz.
- Igazán? - vidult fel Marc, én meg még igyekeztem felfogni a hallottakat.
- Igen, de csak akkor, ha továbbra is elvégzed, amit a kihelyezett orvosod mond, és ha fáj, jegeled és beveszed a fájdalomcsillapítót, amit felírtam.
- Úgy lesz, Dr. Mir. - nyújtotta felé a kezét. - Köszönök mindent. - mondta hálásan.
- Nem kell hálálkodnod. Csak a munkámat végzem.
Miután elköszöntünk az orvostól, elindultunk haza. Útközben egy kisebb dugóba kerültünk, ami egyet jelentett azzal, hogy Marc perceken belül robbanhat, így meg se próbáltam beszélgetést kezdeményezni, mert ha megtettem volna, tuti, hogy ott hagy, amit semmiképp nem akartam, így inkább csendben bámultam kifelé az ablakon, közben pedig a bulin agyaltam.
Nos, ha már most neon party, akkor mindenképp szükség van neon lámpákra, ami szerencsére Saraéknál van, aztán kell még festék, ruha, illetve egy kiváló DJ, ez esetben a suli rádiósa, aki mindig minden szünetben kiváló zenékkel szolgál. Úgyhogy írtam egy üzenetet Saranak, hogy keresse elő az izzókat, valamint Riconak, hogy gondoskodjon a megfelelő partyhangulatról. Ezáltal már csak a kaja és ital maradt hátra, amin elég sokat gondolkodtam, még a Jerezbe vezető úton is. A bátyáim persze igyekeztek segíteni, és elhalmoztak egy sereg ötelettel, ami leginkább új volt, mint jó, legalább is Sara szerint, aki elvetette a mini szendvicseket, meg a pizzát, illetve a kólát, mondván valami kifinomultabb kell, mindkét szempontból.
- És mégis mi? Talán rendeljek egy halom rákkoktélt, meg kaviárt pezsgővel és osztogassam fűszoknyában? - háborogtam, bár az utolsó kijelentésemre Dannynak felcsillant a szeme. Biztosan elképzelte, ahogy ott illegetem magam hawaii öltözetben.
- Nem is rossz ötlet. - mondta Sara álmodozó hangján a telefonba.
- És szerinted a mai fiatalok mennyire vevők az ilyen ételre egy buli keretében?
- Szerintem nagyon is, úgyhogy intézd el! Na, szia. - tette le a telefont.
- Remek. - dőltem hátra az ülésen, Danny pedig megfogta a kezem, én pedig a vállára hajtottam a fejem, miközben a kezemmel végigsimítottam a combján, fel egészen a hasáig, ahol közvetlenül a férfiassága felett megállapodott. Ettől a szemei, akárcsak egy ragadozóé, amely ki van éhezve egy védtelen őzre, csillogtak. A belsőmben éreztem, hogy a nap folyamán még megbüntet a kis akcióm miatt, de nem bántam.
A városba érve, teljesen megszálltak minket a rajongók. Csoda, hogy épségben ki tudtunk jönni a reptér épületéből. Természetesen nem azt mondom, hogy nem örülök a hirtelen jött hírnévnek, de azért néha már sok. Kerestünk egy taxit, ami elvitt a szállásunkhoz. A hatalmas hotel láttán már meg se lepődtem, ugyanis az elmúlt évek során, már hozzászoktam az efajta kényelemhez, azonban a recepcióhoz érve a szobák mennyiségén meglepődtem. Nem is kicsit, ám az még jobban sokkolt, hogy az egyiken Dannyval fogok osztozni. Hogy miért? Mert apu szerint múltkor is jó hatással volt rám, hogy a brit nem hagyott egyedül. Ettől a kijelentéstől azonnal az eszembe villant néhány kép arról az éjszakáról, amitől az arcom pírba borult, a barátom persze jól szórakozott a rákvörös ábrázatomon. A lakosztályba érve, míg Danny lepakolta a bőröndöket, kinyitottam az erkély ajtaját, amelyen át betört a szobába a meleg nyárias szellő, amihez pár másodperc múlva két ölelő kéz is társult, majd Danny a fejét a vállamra helyezte, forró lehelete pedig az arcomat édesgette. Olyan romantikus volt így állni és a nyitott erkélyajtón át a lemenő nap fényét nézni, amely azt jelezte, hogy lassan elérkezik az est, és végleg befejeződik a ma, hogy a átadja helyét a holnapnak. Emiatt kicsit elszontyolodva fordultam meg barátom védelmező ölelésében. Először a mellkasát, majd a tekintetét kezdtem el vizslatni, amiben szokás szerint elvesztem. Danny kisimított egy tincset az arcomból, és lassan közelítve megcsókolt.
- Nincs kedved felavatni a fürdőt? - kérdezte rossz fiús mosolyra húzva a száját.
- Hmm. - gondolkodtam el egy pillanatra. - Talán tényleg jól esne egy zuhany. - nyomtam egy puszit a szájára, aztán kikerülve őt elindultam az említett helyiség felé. Útközben megszabadultam a felsőmtől, amit megfordulva a barátomnak dobtam, az ujjammal pedig tusolni invitáltam.
Danny kapva az alkalmon, utánam jött, belépve a fürdőbe folytatta a félbeszakított csókunkat, miközben megszabadított a ruháimtól, amik eltakarták a testem egy részét, de előbb ő volt soron, ami a pólóját illeti. Felső testét látva nem bírtam ki, hogy ne simítsam meg izmos hasát, ám kezem abban a pillanatban elszabadult, és lecsapott a nadrágja gombjára, ami le is hullott róla, mint egy száraz falevél ősszel. Ám ő se tétlenkedett, ügyes ujjai válaszul lefejtették a csípőmre illeszkedő fehér ruhadarabot, ami szintén a földön landolt. Ezután a jobb keze különböző mintákat kezdett a hátamra rajzolni, az egyik körvonal megalkotása alkalmával megtalálta a melltartóm csatját, ezzel egy mozdulattal megszabadított tőle, végül az utolsó ruhadarab is lekerült. Danny kinyitotta a zuhanykabin ajtaját, beléptem, és megnyitottam csapot, majd a barátomat is behúztam a kellemesen meleg víz alá. Átkaroltam a vállát, és a homlokomat az övének támasztottam, ő meg a falhoz irányított, ahol ismét a számra tapadtak ajkai, de csak egy pillanatra. Felpattintotta a tusfürdő kupakját, amiből nyomott egy keveset a kezére, és elkezdte vele bedörzsölni a hátamat, majd az egész testemet, miközben egyre erősebb vágyat keltett bennem. A vágy pedig egy intenzív energiává alakult a gyomromban. Késztetést éreztem, hogy szembeforduljak vele kidolgozott karjaiban, amik így a fenekemre csúsztak. Ezen elmosolyodtam, és egy másik tisztálkodószer után nyúltam. Dannyhoz hasonlóan kényeztetni kezdtem a kezemben képződött mentás habbal. Előbb a mellkasát, majd kecses léptekkel mögé kerültem és a hátát is bekentem, miközben megcsókoltam a nyakát. Ekkor hirtelen megfordult, és az ölébe kapott. Folyamatos smár között vitt vissza a szobába, ahol letett az ágyra, egy pillanat alatt már rajtam is volt. Ám, ahogy az a filmekben lenni szokott, megszólalt a telefonom.
Elkeseredve kászálódtam ki alóla, hogy érte menjek. Señor Garcia volt, a műszaki egyetem dékánja.
- Hallo, itt Victoria Marquez. - szóltam bele izgatottan az újdonsült nevemen.
- Jó napot, Señorita Marquez! - üdvözölt erőltetett kedvességgel. - Roberto Garcia vagyok, az ösztöndíjával kapcsolatban keresem.
- Igazán? - ráncoltam össze a szemöldököm, Danny pedig rám terített egy köntöst, és aggódva fürkészte az arcomat.
- Igen. Nézze, rövid leszek, Victoria! - mondta fennkölten, pont úgy, ahogy Richard, ha valami gond van. - Számomra nagyon fontos az intézmény jó híre, és az, hogy a diákok megfelelő oktatásban részesüljenek, hogy aztán egy diplomával a kezükben fejezzék be a tanulmányi éveiket, valamint hogy közben elég idejük legyen a hobbijukra vagy a munkájukra.
- Elnézést, hogy közbeszólok, de ez hogy kapcsolódik az ösztöndíjamhoz? - értetlenkedtem.
- Nézze, én nem szólok bele, mit csinál a szabadidejében, de nem engedhetem, hogy az Önhöz hasonló lányok lerombolják azt, amit az évek során sikeresen felépítettünk. - közölte szárazon, ami megdöbbentett. Mi az, hogy a hozzám hasonló lányok? - Sajnálom, Victoria! Nehezemre esik, mert nem szeretnék elveszíteni egy kiválóságot, viszont meg kell tennem. Elutasítom a felvételijét, és az ösztöndíjat is visszavonom. - mondta, amitől megállt bennem az ütő. A telefonom kiesett a kezemből, lerogytam a szőnyegre, és elsírtam magam, Danny pedig azonnal magához ölelt. Ez mégis hogy történhetett? És miért pont velem?
- Nem. - motyogtam magam elé. - Nem, ez nem lehet. - ráztam meg a fejem.
- Mi történt?
- Vége.
- Minek van vége? - érdeklőtte némi félelemmel a hangjában.
- Vége az... - szipogtam. Nem bírtam kimondani, de erőt vettem magamon. - Az ösztöndíjamnak.
Ahogy ez a szó elhagyta a számat, kaptam egy üzenetet Saratól "ezt azonnal meg kell nézned" szöveggel és egy hozzátartozó linket. Könnyes szemekkel nyitottam meg a weboldalt. Amikor betöltött, egy szexpartner kereső oldal jelent meg a képernyőn, amihez szöveg is társult, miszerint "Cicababa várja a hívásodat!", majd megjelent a szám is, ami alaposan ledöbbentett. Az enyém volt, és megláttam a képemet is, ami az egyik fürdőruhás fotóm volt, alatta pedig megláttam egy videót. Talán jobb lett volna, ha nem vettem volna észre. Hogy tehette ezt velem Carlos? Hogy készíthetett felvételt rólunk? És hogy tehette fel őket a netre? Vagy mi van, ha nem ő volt. Mi van, ha...
- Mary.