Titkok és Hazugságok I. /Befejezett/

26. Ami sok, az sok(k) /Danny szemszöge/

Elszalasztottam egy lehetőséget, sőt talán többet is, hogy elmondjam Vickynek, mit érzek iránta. A féltékenységemmel elveszítettem őt, fájdalmat okoztam neki, és magamnak is. Amióta először megláttam, meg akartam ismerni, amikor pedig sikerült, elszúrtam az esélyét annak, hogy több legyen köztünk. Hiba volt, hogy nem hagytam őt szóhoz jutni, csak mentem a saját fejem után, amit megbántam. Nélküle üresnek éreztem magam, nem érdekelt semmi, nem találtam a helyemet, mert mindenhol Vickyt kerestem. Mondhatni teljesen megőrültem, mindenkiben őt láttam, folyton ő járt az eszemben. Nem tudtam koncentrálni, mert mindenről ő jutott az eszembe, egy-egy illatról, dalról, filmről, sőt még a lovakról is, de leginkább a motorozásról. Egyszerűen nem bírtam tovább, látnom kellett, így Barcelonába utaztam, azonban ez valahogy Mary fülébe jutott, és megkeresett.
Kezdetben azt hittem, Mary életem szerelme, de tévedtem. Rájöttem, csak azért van velem, mert az vagyok aki. Csak a pénz miatt kellettem neki, semmi másért. Ezért amint találkoztunk szakítottam vele, de ő megfenyegetett, hogy ha nem töltök el vele egy "boldog" napot a parton, mindenkinek azt mondja, megerőszakoltam, pedig nagyon jól tudja, hogy soha nem tennék ilyet. Viszont ismerem, és tudtam, képes lenne megtenni, így belementem, de nem sejtettem, hogy ez lesz a vége. Nem gondoltam volna, hogy féltékenységből képes ártani Vickynek, és ezért fizetésül lefekszik azzal a sráccal. Nem tudom, mit hitt, talán hogy erre senki nem fog rájönni, vagy hogy nem fogják megtudni, milyen ember is valójában? Egy undorító ribancnak tartottam, és ott hagytam, ami hatalmas felüdülést okozott, ám az örömöm mégse volt olyan felhőtlen. Valami azt súgta, hogy Vicky miattam majdnem megfulladt, ezért is akartam vele beszélni, és mikor Marc vette fel a telefonját mondván, hagyjam békén a húgát, mert ha nem, bajok lesznek, eltört bennem valami. Valami, ami Vickyhez kötött, képtelen voltam nélküle élni, ahhoz túlságosan is szerettem. Azonban egyrészt megnyugtatott, hogy Vicky és Marc között nincs semmi, másrészt viszont meglepett, hogy testvérek. Ezt nem tudtam hova tenni, se felfogni, pedig nagyon hasonlítanak egymásra, mind a hárman.
Aztán eljött a vasárnap, az indulás napja, amit vártam, és örültem, amikor Vicky mellettem ült. Nagyon feszültnek tűnt, amit megértettem, hiszen fájdalmat okoztam neki, és az csak még jobban elszomorított, amint sírni láttam. Megijesztett a viharos távozása, így utánamentem. Helyre kellett vele hoznom a dolgokat, mert nem akartam még egyszer elveszíteni, és ezt a bátyainak is megmondtam. Szerencsére Alex ismer annyira, hogy megbízik bennem, ahogy Juliá is, így megadták a zöld jelzést a kommunikációra.
Elmondtam Vickynek mindent, amit az elmúlt napokban átéltem, az érzéseimet, amik már az első pillanattól fogva jelen vannak, az aggodalmam, ami a megismerkedésünk estéjén fogott el. Elmondtam, hogy egyszer még fontos lesz nekem, de már kezdettől fogva az, és hogy emiatt is mentem utána, de akkor egyből áttért Maryre, amin igyekeztem nem felhúzni magam, úgyhogy megpróbáltam minél higgadtabban beszélni róla. Láttam rajta, hogy megijedt, mikor elmondtam, mivel fenyegetett meg a volt legjobb barátnője, de megnyugtattam, és közöltem vele, hogy Mary képtelen elfogadni, hogy mást szeretek, de mielőtt folytathattam volna, ő visszament az utastérbe és leült Marc mellé, aki eléggé szúrósan nézett rám. Nyílván azt hitte, valami rosszat tettem a húgával, de nem.
A repülőút után egyenesen a szállodába mentem, ahol továbbra is azon agyaltam, hogyan értethetném meg Vickyvel az érzéseimet, mert semmi se tenne boldogabbá, mint az, hogy velem legyen, hogy elfelejtessem vele a rossz emlékeit, hogy megvédjem, hogy a karjaimban tarthassam, és hogy minden reggel mellette ébredjek. Tudom, ez őrültségnek hangzik, mivel csak másfél hete ismerem igazán, ennek ellenére tényleg így érzek. Aztán elindultam a csapatmegbeszélésre, és a folyosó végén összefutottam Vickyvel. Átázott ruhái arra utaltak, hogy a zuhany alól lépett ki, vizes haja lágy fürtökben omlott a vállára, széles mosolya és izgalommal teli szeme pedig csak sugárzóbbá tette. Nagyon dögös volt, még néhány piszkos gondolat is átfutott az agyamon, például, mennyire szeretném ezt a lányt az ágyamban látni, de ez a vízió azonnal eltűnt, amikor elindult felém, a karjaimba vetette magát és megcsókolt. Habozás nélkül viszonoztam. Megfeledkeztem az elmúlt pár nap gondjairól, elmúlt az üresség, amely már egy hete kínzott. Általa visszataláltam magamhoz, képes voltam koncentrálni, de abban a pillanatban csak is Vicky érdekelt, senki és semmi más. Éreztem a szükséget, a fájdalmat, a hiányt, a magányt, az örömet és a boldogságot, mindezt egyetlen csókban. Hihetetlen volt, úgy éreztem, hogy ezt a pillanatot, a kapcsolatunkat, nem tudja elrontani semmi, de tévedtem.
Másnap reggel, amint végeztem az evéssel, megjelent Mary. Fogalmam sem volt, mit akarhat, így rákérdeztem.
- Miattad jöttem, butus. - lökte meg finoman a mellkasomat, pont úgy, ahogy a nyomulós lányok, akiket ki nem állhatok.
- Vagy azért, hogy továbbidegesítsd Vickyt. - hátráltam el tőle.
- Nem, arról már letettem. - legyintett, mire kérdőn néztem rá. - Komolyan mondom.
- Hát persze. - nevettem fel elítélően.
- Tényleg így van. - simította meg a vállam, majd megcsókolt, ami váratlanul ért, és még csak védekezni se tudtam. Az egész pár másodpercig tartott, de annyi elég, hogy végleg elveszítsem Vickyt, ugyanis nagy a valószínűsége, hogy észrevett minket. Láttam, ahogy összetörve elhagyja a szállodát az apja és a bátyai kíséretében.
- Remélem, most boldog vagy. - toltam el magamtól dühösen Maryt és Marquezék után mentem.
- Miért érdekel ennyire az a kis senki? - szólt utánam, mire megfordultam.
- Ne hívd így!
- Miért ne?
- Mert ő sokkal értékesebb, mint te valaha voltál. És ha most megbocsátasz. Helyre kell hoznom valamit. - mondtam és folytattam megkezdett utamat. Azonban Vicky és a családja eltűntek, így fogtam egy taxit és kimentem a pályára, volt egy olyan érzésem, hogy oda mentek.
Számoltam a perceket, de az idő csak nem akart telni. Folyamatosan az órámat néztem, mert tudtam, hogy minden egyes másodperccel egyre távolabb kerülök attól a lánytól, akit szeretek, és aki mindennél fontosabb nekem. Tisztában voltam vele, hogy ezzel most elvágtam magam nála, és a testvéreinél, de egy magyarázattal tartoztam nekik. Bíztam benne, hogy legalább meghallgatnak. Tudatni akartam velük, legfőképp Vickyvel, hogy nála nincs fontosabb személy az életemben, ő az egyetlen, akivel lenni akarok. Nem akartam, hogy így érjen véget valami, ami még csak el sem kezdődött igazán.
Óráknak tűnt, mire a pályához értünk. Amint kiszálltam, Vicky keresésére indultam, viszont Efren előbb megtalált és berángatott a bokszba, mondván húzzak tesztelni. Na, ja, pont az érdekelt a legjobban, de azért átöltöztem. Amikor elkészültem, észrevettem egy Repsol hondás motort, ami a mi istállónknál állt le, így odamentem bízva benne, hogy Vicky lesz az, de tévedtem. Marc levette a sisakját, és elkapta a karomat, amikor elmentem mellette.
- Hova mész?
- Beszélni akarok a húgoddal. - feleltem.
- Akarni tudod, hol kell. - mondta. - De az nem a húgomnál van.
- De tudnia kell az igazat.  - erősködtem.
- Nem, elég volt neki az, amit látott. Megbízott benned, de te elcseszted, és miattad eddig szinte csak sírni látom.
- Tudom. - értettem egyet fájdalmasan.
- Örülök, hogy tisztában vagy vele. - veregette meg a vállam. - És pontosan ezért mondtam, hogy hagyd békén. Amióta ismer, többnyire csak fájdalmat okoztál neki. Szenvedett miattad, összetört, és sokkal inkább olyan volt, mint egy zombi. Ne nehezítsd tovább az életét, mert nem ezt érdemli! Jobban teszed, ha távol tartod magad tőle, és elrendezed a dolgaidat Maryvel. Addig nem akarlak a közelében látni, amíg nem tudod elkötelezni magad mellette, mert egyszerre két lánnyal nem megy. Felfogtad?
- Fel. - feleltem. Igaza volt, el kell rendeznem Maryt.
- Nagyon helyes. - bólintott, amikor elment mögötte Vicky, de azonnal elfordult, amikor ránéztem. - Tartsd magad ahhoz, amit mondtam! - közölte fenyegetően, majd felvette a sisakját, felült a motorra, és kiment a pályára.
Bármennyire is nehezemre esett, de elfogadtam. Most tényleg az lesz a legjobb, ha távoltartom magam Vickytől, és elintézem a dolgokat Maryvel, mert ez már nem állapot, amit művel. Ez ügy érdekében tartottam magam Marc szavaihoz, emiatt nem is mentem a legifjabb Marquez közelébe, de távolról mindig figyeltem, és némileg felvidított, hogy mosolyogni látom, az viszont kevésbé, hogy azt Alex érte el nála, és nem pedig én. Legalább valamelyikünk némileg boldog. Nekem ahhoz pedig még hátra volt egy komoly elbeszélgetés Maryvel, ami nem volt egyszerű. Hiába próbáltam meg, mindig elterelte a témát, és arról kezdett el csacsogni, mint például az esküvőnkről (ami ezer százalék, hogy nem fog megvalósulni), ha pedig megszólaltam, akkor teljesen kiakadt, és ez így ment napról napra, kivéve, amikor a pályán voltam. Azt hiszem, ebben a pár napban az volt az egyetlen hely, ahol nyugtom volt, azonban tudtam, hogy meg kell tennem, és nem húzhatom tovább az időt, nem halogathatom tovább a dolgot, és nem várathatom tovább Vickyt sem. Attól féltem, hogy bele fog fáradni, és keres valaki mást, aki mellett megtalálja az egész életen át tartó boldogságot, a gyógyírt minden problémára, a vígaszt a rossz pillanatokban, a támaszt, aki mindig vele lesz, és soha nem bántja meg, vagyis valakit, aki biztosan nem én leszek.
Ennek fejében elhatároztam, hogy a verseny előtt beszélek Maryvel. Ha törik, ha szakad, de meg fog hallgatni, és nem fogom hagyni, hogy tereljen.
- Valami baj van? - figyelt fel rám merő véletlenségből Mary, miközben a jövőbeli gyerekeinkről áradozott.
- Nem tudom, ítéld meg te! - mondtam közömbösen.
- Ne mondd már, hogy még mindig Vicky jár a fejedben! - nyavajgott.
- De igen, ő jár.
- Mikor fogod már elfelejteni?
- Soha? - kérdeztem vissza.
- Pedig jobb lenne. - fonta össze a karját maga előtt.
- Nem, Mary, nem lenne jobb, viszont az igen, ha felfognád végre, közted és köztem már régen vége mindennek. - kopogtattam meg a homlokát. - Hetek óta nem érzek irántad semmit, de ez valahogy nem jutott el a csöppnyi eszedig.
- Mert egyszerűen ez hülyeség. - dobbantott a lábával.
- Nem az. - ráztam meg a fejem. - Egy álomvilágban élsz, ha azt hiszed, elviselem az állandó hisztidet, és azt, hogy kihasználsz.
- Nem használlak ki. - cáfolta meg.
- Ó, akkor nyílván én értettem félre a rengeteg "tudnál adni egy kis pénzt?" kérdesedet. Nyílván azért volt, mert mással is törődtél, nemcsak magaddal. - állapítottam meg cinikusan. - Elegem van belőled, és már a puszta jelenléted is kikészít. Mindenkit. Jobban tennéd, ha visszamennél oda, ahonnan jöttél. Tudod, oda, ahol az a Carlos gyerek biztosan vár rád, szinte ki van éhezve a bájaidra. - közöltem mélyen a szemébe nézve, és még a sírása se hatott meg, majd kimentem a bokszból.
- Terhes vagyok. - szólt utánam, amitől megállt bennem az ütő, így megfordultam.
- Hogyan? - kérdeztem kicsit nyugodtabb hangon.
- Jól hallottad. Gyereket várok... - hallgatott el egy pillanatra, ami egy picit gyanús volt. - Tőled.
- Mióta? - léptem közelebb hozzá.
- Három hónapja. - felelte, amin majdnem felnevettem, ugyanis januárban három hetet a családommal töltöttem, és amikor vele voltam, akkor pedig egyszer se feküdtünk le. - Most meg mi van?
- Az, hogy nem adod fel könnyen. - húztam megvető félmosolyra a számat.
- Ezt most miért mondod?
- Mindent megteszel, hogy ne jöjjek össze Vickyvel, és egy életre magadhoz láncolj, ugye?
- Tulajdonképpen igen, mert egy gyerek neveléséhez ketten kellenek.
- Akkor tudok javasolni pár anyát, akik megoldották egyedül. - tettem össze a tenyerem, majd eszembe jutott valami más. - Vagy még jobb, keresd meg a gyereked valódi apját, aki nem én vagyok, ugyanis hónapok óta nem voltunk együtt. - vágtam hozzá a fejéhez, és dühöngve otthagytam.
Hogy lehet valaki ennyire arrogáns, szívtelen és önző alak, aki csak saját magát érdekli? Na, és ez a terhesség? Argh, ami sok, az sok(k). Elegem van.