amikor a nap a földre költözött

1. Indulás

Gólyatábor. A jelenlegi legijesztőbb dolog az életemben. Mondhatnám, hogy a bátyám szennyes zokniai azok, de nem, a gólyatábor. Már mióta az eszemet tudom gondjaim vannak a beilleszkedéssel. De tényleg! Kezdjük például az ovi első napját. Én a többségben lévő gyerekkel ellentétben nem bömböltem, de utána elrejtettem a jó játékokat, és nem osztoztam senkivel. Így aztán kicsit ki lettem utálva az elején. És ezt még most, érett 15 éves fejjel sem nőttem ki. Szóval egy többnapos tábor a balatonnál, ahol egyenlőre senkit sem ismerek, mégis azért megalapoz ezt azt az elkövetkező években igazán nagy kihívásnak számít. De azért dühös dünnyögésekkel kísérve bepakoltam a sporttáskát. Mert a bátyám és anyám kiszálkázna, ha nem mennék el. Nem hibáztatom őket, mindketten extroveltált, és a maguk közegében populáris emberek. De őszintén; szerintem senki sem halt még bele, ha gólyatábor nélkül indította a gimit. Ilyen és hasonló eszmefutattásokat levezetve lépkedtem a pályaudvar felé. Akkor se lettem volna képes eltéveszteni az osztályt, ha egyik percről a másikra elveszítem a látásom. Egy nagy csoport, bőröndökkel és táskákkal, túlságosan hangosan, megkérdőjelezhető zenét játszva és ugrálva álltak a csarnok kellős közepén. Legalábbis néhányan, a többiek csak kínosan álldogáltak a cuccaikkal. Na, ők az én embereim. Mellettük egy maximálisan unott fejű tanárpáros állt, feltartva az iskolánk nevét. Egy utolsó sóhajt kiengedve megindultam a cirkusz felé, és próbáltam nem olyan arckifejezést vágni, mint akinek a fogát húzzák. 

- Szia! Hogy hívnak?- csilengelte valaki a hátam mögül amikor kiválasztottam egy szimpatikus helyet a tömegtől picikét arrébb.

- Bence.- fordultam hátra- Villányi.- tettem hozzá fintorogva, mert a Bence túl gyakori név. Egy pillanatra leesett az állam. A lány látványa aki előttem állt, az egész pályaudvar zsivalyát és bűzét kiszorította az agyamból, és szégyen, nem szégyen megbámultam a kedvesen ragyogó arcát.

- Clementine-vagyok. mosolygott vissza rám.- De mindenki csak Callynek hív.- legyintett.

- Áh, te vagy a félig francia lány.- ütött fejbe a felismerés. Ez volt a gimis bejelentkezős hét fő történése. Hogy lesz egy  osztálytársunk aki apai ágon külföldi. A családnevét meg sem próbáltam megjegyezni, egyenlőre csak egy kimondhatatlan betűhalmaznak tűnt. Volt egy harmadik magyarneve is, de ezek szerint nem azt használja. Nagy kár.

- Igen.- forgatta meg a szemeit.- A többiek akik franciát fognak tanulni már most zaklatnak vele, hogy majd segítsek a háziban meg ilyenek.

- Én is franciás leszek.- állapítottam meg, csak úgy a levegőbe.- de nem kérem, hogy segíts a háziban, azt nem nagy szokásom megcsinálni.

- Hű már így előre tisztában vagy vele?- kacagott megint. Imádtam. Barna válligérő haja csak úgy hullámzott közben. Zöld szemei kíváncsian ragyogtak szája pedig széles mosolyra húzódott szeplős arcán. Hihetetlenül szép volt.

-Emlékszem a nevedre a névsorból, de a csoportban még sose láttalak írni. -folytatta a lány. Hát igen. Egy ilyen vezetéknevet nehéz nem észrevenni az biztos.

-Milyen csoport?- kérdeztem vissza, mert nem tudtam miről beszél.

- Ő nincs benne, mert nem találtam meg facebookon. -szólt bele a mellette állólány. Maximum a vállamig érhetett, és kreol bőrét leszámítva semmit nem láttam rajta, ami kirántotta volna a tömegből. Ombre haj, divatosnak szántruhák, és márkák amik akkor vesztették el értéküket, amikor minden másodikember azt hordja, még az arca is megszokottan kifejezéstelen volt. A másik lány mellett észre se vettem, amíg meg nem szólalt. Pedig ha ő csinálta ezt a bizonyos csoportot, akkor már bizonyára mindenki ismeri. -De majd ha leértünk a szállásra mindenképpen jelölj be és akkor felveszlek.

-Jólvan. Köszi. -mondam és csak szerencsétlenül álltam tovább. Elővettem a telefonomat és azt nézegettem, hogy ne unatkozzak. Néha amikor hangosan felnevettek lopva rájuk néztem. Mind jól kijöttek egymással, bizonyára már sokat beszélgettek abban a csoportban. Néztem Cally hullámzó haját miközben nevet. Az a fajta, aki sose vesz majd észre.

Az ismerőseim képeit tekergettem a nyaralásukról vagy egyéb hülyeségeikről, amikor hirtelen a füléhez emelte a telefonját majd mosolyogva elnézett a hátam mögé és integetett. Pár pillanat múlva egy szőke hajzuhatag suhant el mellettem és egyenesen Cally nyakába vetette magát. Majd köszönt mindenkinek, és aki nem ismerte fel bemutatkozott. Hallottam a nevét: Napsugár. Az ő nevére is emlékszem, de csak azért mert ilyen...furcsa. Mindig is volt egy apró unszimpátiám azokkal a nevekkel, amik jelentenek is valamit. Egy pillanatra rám nézett így végre láthattam az arcát, és pislognom kellett párat, hogy biztos legyek abban, amit látok. Az előttem álló lány erősen hajazott egy babára, de legvadabb esetben is maximum tizenkettő évesnek tippeltem volna. A helyzeten a nagy kerek szemüveg sem segített amit viselt. Biztos, hogy ő a mi osztálytársunk lesz??

-Szia! Kristóf vagyok. – Szakított ki egy hang a gondolataimból. Eddig akárhova mentem én voltam a legvékonyabb és a legmagasabb srác mindenhol. De a felém kinyújtott kézen az összes apró vénát látni lehetett és ahhoz, hogy az arcába tudjak nézni még nekem is meg kellett emelnem egy kicsit a fejem.

- Bence – mutatkoztam be. Először a két lány most meg ő. Nem értem miért ilyen kedvesek hozzám. Anyám diagnózisa szerint annyira befordulós energiáim vannak, hogy az emberek nem mernek közeledni hozzám, és ebben igaza volt.

- A Villányi Zsombor a bátyád ugye?

- Igen. Ismered? –Furcsa hogy nem ismerem, ha a bátyám haverja mert, miután nekem nincsenek, ezért elég sokat lógok a Zsombiékkal.

- Ugyanannál az egyesületnél kosarazunk és néha szoktalak látni a meccsein.

- Áááá! Értem. –Egészen addig elbeszélgettünk a közös ismerőseinkről és a kosárról, amíg egy nő azt nem mondta, hogy megjött a vonatunk. Nagy valószínűséggel ő lesz az osztályfőnökünk, mert utána végig velünk maradt és beszélgetett a többiekkel. Reméltem, hogy a vonaton majd az újonnan megismert Kristóffal utazok, és ezzel letudom azt, hogy ki mellé üljek, de amikor a peronra értünk már egy csapat fiú között röhögött valamin. Mivel látszólag jól kijöttek egymással nem mentem oda hozzájuk, mert úgyis csak kínosan érezném magam, de amikor meglátott elkezdett integetni felém, hogy menjek oda. Természetesen az egész társaság engem nézett. Így csak még kínosabban éreztem magam. Amikor odaértem bemutatkoztam és csendben álldogáltam. Igen, ez volt az, amit el akartam kerülni, de mindegy. Egyszer csak egy velem egy magas, zömök srác lépett közelebb hozzám,

- Helló! Bálint vagyok. Van kedved velem ülni vagy már megbeszélted valakivel? –nézett végig a kis csoporton. Azonnal igent mondtam, és mint a vonat úton kiderült Bálint nagyon jó fej. Ugyanazokat a focicsapatokat szeretjük és végig viccelődött meg nevetett. Akárhogy forgolódtam sehol se láttam Callyt, úgyhogy inkább bedugtam a fülesem és zenét hallgattam az út hátralevő részén. Amikor már végre látni lehetett a Balatont, az egész kocsit az osztály lelkes zsivaja töltötte meg.