amikor a nap a földre költözött

17. Burgundi, te vadbarom

- Köszöntelek titeket szerény hajlékomban!- Nyitott ajtót Márk, és meghajolva invitált minket beljebb. Nála találkoztunk a buli előtt, mert nem voltak itthon a szülei, nekünk Napsival pedig később már nem lesz buszunk, amivel haza mehetnénk. Legalábbis ez volt az eredeti terv, majd a többiek is kijelentették, hogy itt alszanak, hogy Bálint szavaival élve "egy valamire való aftert azért rakjunk össze" , de hogy ebből lesz-e valami, arra kíváncsi leszek.

- Mégegyszer köszi, hogy itt maradhatunk!- Vette le a cipőjét Napsi.

- Bármikor!- Kiáltotta hosszan elnyújtva a szót a házigazdánk, és megölelte a lányt.

- Azért az alapozással megvárhattál volna minket- pacsiztam le vele.

- Bori a hibás! Én nem akartam megbontani azt a sört, esküszöm!

- Bori már itt van?- Nézett furán Napsi.

- Egy sört?- Kérdeztem vele egyszerre.

- Ugh várjatok- tette fel a kezét Márk maga elé, és látszott rajta, hogy nagyon próbál koncentrálni.- Ez túl sok egyszerre.

- Tényleg csak egy sört ittunk, meg egy cidert- lépett elő az említett fufrus- de ez a ragyogó elme egész nap alig evett valamit, és szerintem a piát se bírja jól- nézett végig a srácon. Hát rajta egy szemernyit sem látszik, hogy ivott volna bármit is. Nem mintha valaha láttam volna már részegen.

- Bence, védj meg!- Suttogta a fülembe Márk.- Bori mindig olyan gonosz!

Odahajoltam hozzá, hogy én is bele tudjak pusmogni hallójáratába- Kérek piát.

Megilletődve nézett a szemembe, és az egyetlen emberre bámult az előszobában, aki még nem árulta el ma.

- Napsi!- Kiáltott fel.- Legalább te mondd, hogy a barátom vagy!

- Mi így szeretünk.- mondta Bori, és összeborzolta a barna fürtöket, amit ránézésre Márk valahogy megpróbált rendbe szedni életében először.

- Most mé' kellett?- Kapott a göndör fészekhez tulajdonosa.

- Kócosan úgy is cukibb vagy- legyintett a lány, majd visszaindult oda, ahonnan jött.

- Mi?- Engedte el a haját az említett és a két lány után nézett. Rám kapta a fejét, amikor nem kapott választ, én meg csak megrántottam a vállam, hátba veregettem és megindultam Napsiék után.

- Amúgy ez az én házam ám!- Kiáltott Márk az előszobából, ahol hagytuk, de nem tudott utánunk jönni, mert megint csöngettek. Beléptem a nappaliba, majd rögtön szemet szúrt a TV feletti iszonyat sok kép a házigazdánkról. A legtöbb fotón egy szőke lánnyal vigyorognak a kamerába. Nem is tudtam, hogy van testvére.

Amikor Napsi megkérdezte Boritól, hogy hol van a konyha, akkor rontottak be a többiek a szobába.

- Ejjjj, meghoztuk a bulit!- Üvöltötte Kristóf, és az égnek tartotta az üveg bort és egy zacskó dobozos sört. 

- Nem, mintha mi nem készültünk volna- mondtam neki, és leraktam a már a dohányzó asztalon sorakozó alkoholmennyiség mellé.

- Bár Japánban nem jellemző a házibuli, annyit azért megtanultam, hogy egy olyan eseményre ahol amúgy is innátok, nem lehet teljesen józanul menni, különben az eleje nagyon kínos lenne- bólogatott Bori, magát nyomatékosítva

- Milyen okosak ezek a rizsszeműek. Magamtól sose jutott volna eszembe- húzta a lány agyát direkt Kristóf. Már csak megszokásból, vagy reflexből, nem tudom, de kapott egy hatalmas tockost.