amikor a nap a földre költözött

9. Bence segge nem formás

- Na!- húzott elő egy kis csomagocskát a táskájából Cally- ez a tiéd.- nyújtotta át nekem. Óvatosan leügyeskedtem róla a gondos csomagolást, hogy végre megnézzem, mi van benne, amiért be kellett buszoznom a negyven fokban a városba. Na, nem mintha amúgy nem ugrottam volna a lány első szavára. Néhány tipikus kis szuvenír hullott a markomba és egy kis csomagocska, ami nekem nagyon gyanús volt...

- Ez...- emeltem fel az említett tárgyat, de akkor megláttam rajta a francia feliratot, amit értettem is... jajj ne már!

- Csoki!- húzódott széles mosolyra a szája. Így mégis, hogy mondjam meg neki, hogy nem szeretem az édességet? Na, se baj, Napsi biztos szívesen megeszi majd a húgommal karöltve. Uh erről jut eszembe ő is írt tegnap valamit, de aztán inkább Callyvel beszélgettem, és nem néztem meg. Nem baj túléli...

- Köszi!- próbáltam egy teljesen őszintének tűnő mosolyt erőltetni az arcomra és belegyömöszölni a zsebembe a kapott dolgokat.- És hova szeretnél menni?- néztem körül, a buszpályaudvaron, ami nem a legmegfelelőbb hely a beszélgetéshez.

- Meki?- mutatott a közeli gyorsétterem irányába. Uhh... Nagyon régen ültem már be oda valakivel, nyáron Napsival mindig a falunkhoz vagy egy közeli parkba mentünk, ami sokkal nyugisabb a... na, hé, állj... miért jut mindig az a bolond űrlény az eszembe?

- Az tökéletes lesz!- egyeztem bele, még akkor is, ha nem volt kedvem. Megpróbáltam elhessegetni a gondolataimat és minden figyelmem a mellettem lévő lány élménybeszámolójára szentelni. A pultnál állva nem igazán tudtam mit kéne ennem az új, olasz fagyijukon kívül, úgyhogy beértem egy csórómenüvel.

- Sajtburger menü?- kérdezte a félvér lány, amikor végre találtunk szabad helyet.- Milyen kis basic itt valaki!- kuncogott

- Na, mer a Bigmac sokkal eredetibb.- néztem végig a tálcáján, elfelejtve, hogy most nem Napsival vagyok. Ebben a pillanatban esett le, hogy a menü, amit kértem kinek a kedvence... Szerencsémre Cally nem sértődött meg, sőt még kacagott is egy nagyot, mintha az év poénját lőttem volna el. Csendben eszegetve hallgattam tovább, hogy mik történtek vele ez alatt az egy hónap alatt. Csak akkor köptem ki majdnem a kaját, amikor ahhoz a részhez ért, hogy milyen és mennyi francia pasi környékezte meg a tengerparton, és hogy szerinte melyiknek kellett volna engednie. Öhm köszi.

- Ezt nem Napsival kéne megbeszélnetek?- próbáltam lenyelni a falatot, és barátságos hangnemet megütni.

- Lehet...- révedt a távolba egy pillanatra a tekintete- De ő most nincs itt, ha jól látom!- mosolygott rám és folytatta. Na, szuper. Miután már megettünk mindent, és nem tudtunk tovább a gyorséttermi zsírszagban tovább ülni elindultunk csak úgy céltalanul lófrálni a városban. Csak akkor vettem észre, hogy elszaladt az idő, amikor már kezdett sötétedni. Még jó, hogy Cally városi, különben nem hiszem, hogy visszataláltam volna egyedül a pályaudvarra.

- Tök jó volt, nem tudom miért nem találkoztunk még külön!- mondta mielőtt tényleg felszálltam volna a késői járatra.

- Ja, én se.- bólogattam, pedig a válasz egyszerű volt. Mert magától sose vett volna észre. Néztem, ahogy integet miközben lassan kiszenvedte magát a busz a megállójából és én is elkezdtem lóbálni a kezemet.

- Nagyon csinos a barátnője!- mászott bele a személyes terembe a mellettem lévő üres helyre lecsapó öreg néni. Napsi hol vagy ilyenkor??

- Neeem, tetszik tudni ő nem a barátnőm! Csak az osztálytársam!- tisztáztam a helyzetet.

- Óh, hát persze!- fordult vissza egy sokat sejtető mosollyal az arcán és elkezdett kötögetni(!) a buszon. Ahogy bedőltem az ágyamba realizálódott bennem, mennyire fáradt vagyok. Már aludtam is volna, ha nem jut eszembe az a sok értesítés, amit elnyelt a farzsebem a nap folyamán. Előhalásztam a szennyes kupacból, amit csak lehánytam magamról az ágy mellé, a telefonom és megnyitottam az olvasatlan üzeneteket. Egy kész regény fogadott.