amikor a nap a földre költözött

11. Házinyúlra nem lövünk

- Köszöntök minden új és régi diákot!- kezdett bele, hat órásnak tűnő, dög unalmas beszédébe az igazgató. Többször is próbáltam már rájönni, mi értelme van ezeknek a beszédeknek. A diákok, jobb esetben, csendben unják, de a mi osztályunkra mindent lehetett mondani, csak azt nm, hogy csendes, a tanárokat még annyira sem érdekli ez az egész, mert valószínűleg már egy korábbi értekezletről tudják az infót. Legalábbis a tesi tanárunk szolid állva horkolása erről árulkodott. Inkább én is a körülöttem lévőkre fókuszáltam egy unott sóhaj után. Kristófékat kerestem, amikor hirtelen belém hasított a felismerés; Napsi nem volt sehol. Ami még furcsább, hogy legutoljára akkor beszéltünk, amikor eljöttem tőlük a koncert napján. Így Cally mellett álltam és hallgattam, ahogy arról magyaráz, hogy mennyire hiányoznak a franciaországi barátai. Igazából próbáltam, de nem nagyon tudtam hozzászólni, így inkább bedobtam egy random témát, és arról dumálgattunk.

- Csá tesó!- jöttek oda hozzám Kristófék- Nem is láttunk egész augusztusban, mivolt veled?- kérdezte miután mindenkivel lepacsiztam.

- Semmi különös. - alkalmaztam a kedvenc mondatomat

- A marslakóval se jöttél össze végre a koncerten?- támaszkodott rám Márk egy hatalmas ásítás kíséretében. Ha van valaki, aki a legjobban unja ezeket a rendezvényeket, akkor az Márk. Már csak az is meglep, hogy egyáltalán itt van.

- A mi?!- néztem rá furán

- Napsit hívja így- világosított fel Bálint

- Mégis mióta?- röhögtem fel- még nem hallottam, hogy rajtam kívül bárki ne a nevén hívná.- gondolkodtam el a tényen.

- Kajak!- lökte meg Márk felsőkarját Kristóf- Csak Bence szokta űrlénynek hívni!

-Űrlény...- ejtette ki lassan a szót, mintha csak egy új kaját ízlelgetne- igazad van ez sokkal cukibban hangzik, jobban illik hozzá- gondolkodott hangosan a távolba meredve. Míg meg rá, kikerekedett szemekkel...

- Haver ...neked bejön...Napsi?- tért észhez Bálint legelőször. Bár én se gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, a hanglejtésre, amivel Bálint a lány nevét ejtette, egy aprót ugrottak a szemöldökeim. Igazából talán mégsem lennék annyira meglepve, ha most Márk azt mondaná igen.

- Dehogy!- röhögött ki minket, majd végre leemelte tetemes súlyát a vállamról. A többiek nevettek vele együtt, majd találtak valami érdekesebb témát, de valahogy elgondolkodtatott. Napsi az a lány, aki velünk játszik, marhul, és ha eleget kérjük, talán beáll kapusak plusz tesin.(na nem azért mert alkalmas rá, csak nem vagyunk elegen) Nem az a fajta aki bejön a többieknek.

Már rég unatkoztam ennyit, mint a mai, egész napos ofő órákon. A nap szinte teljes egészében Bori japánban töltött évéről szólt. Érdekes volt a beszámolója, de a haja még érdekesebb. Bordó színe volt, és egy frufruval gazdagodott a homloka. Végignézve a képeken, amiket mutatott a japán ismerőseiről, ez lehet most ott a nagy divat. Az egyik szünetben átfutott az agyamon, hogy Bori biztos tud Napsiról, de aztán mégsem mentem oda hozzá. Egyedül ült a padjában, füle bedugva, és ha nem a telefonját nyomkodta, akkor furcsa arckifejezéssel bámulta az osztályt. Bizonyára furcsa lehetett neki, visszajönni közénk, de aztán elhessegettem a gondolatot, mert nem az én problémám, és Napsival az oldalán unatkozni sem fog sokáig.

Szinte úgy szárnyaltam kifele ennek a kínzókamrának a portáján, és már épp beszippantottam a szabadság első friss, szmog áztatta levegőjéből amikor Cally lépett mellém.

- Salut! Nem jössz el velem enni?- kérdezte, de olyan hangsúllyal, aminek nem nagyon lehet ellentmondani.

- Hááát- gondolkoztam, hogy mikor jönnek a buszaim- akár még lehet róla szó...

- Oké! Akkor jössz!- lelkesedett azonnal, majd belém karolva szökellt tovább a járdán. Az el se jutott hozzá, hogy nem mondtam egyértelmű igent.