amikor a nap a földre költözött

14. Csúnya bácsik a klozetről

Szóval ezért lógott már hónapok óta a telefonján! Ahogy ott álltam egyhelyben a döbbenettől, a fejemben lassan összeraktam az egészet egy kész kirakóssá.

Megvártam, amíg végre sikerül elválniuk egymástól, és Napsi felszáll a buszra. Fél perc múlva már én is, az idők során besavanyodott képű sofőrnek mutattam a bérletem, majd levágódtam a meglepődött képű űrlényem mellé.

- Te még hogyhogy itt vagy?- Kérdezte, miután ki tudott nyögni valamit.

- Úgy döntöttem, hogy csatlakozom a színjátszósokhoz, és most lett vége a próbának- vontam meg a vállam és képtelen voltam visszatartani az idétlen vigyoromat- Miért?- Kérdeztem, miközben mindkét szemöldökömet felerőlködtem a homlokom közepére.

- Semmi, csak hát tudod, meglepődtem.- Méregetett még midig hitetlenkedve.

- És te?- Szenvedtem le magamról a kabátom, mert egy kicsit túlzásba vitték a buszon a fűtést, ami egyébként egyáltalán nem volt jellemző.- Az óráknak már régóta vége.

- Csak el kellett intéznem még ezt, azt.- Sóhajtott egyet félig rám figyelve, félig a telefonján pötyögve.

- Értem- mosolyogtam még mindig- és, ki a srác?- Húztam széles vigyorra a számat.

- Srác?- Ráncolta a szemöldökét, de még mindig csak félig figyelt rám. Ebben a pillanatban felvillant a telefonjának a kijelzője, amit mindvégig a kezében szorongatott. Egy bizonyos 'Bazsi' próbálta elérni a készülék tulajdonosát, és a név mellé egy csodálatos kép is társult, ahogy a szőkeherceg idiótán vigyorog a kamerába, a fél arca pedig tiszta tejszínhab. Hogy a kép hogy és miért készülhetett, inkább nem mertem belegondolni, de Napsit ismerve ezer meg egy szituáció lehetséges rá.

- Szóval Bazsinak hívják azt az elintézendő ügyet - engedtem szabad utat a bennem felgyülemlett nevetésnek. Napsi habozott egy pillanatig, majd fogadta a hívást. Pötyögtem a telefonomon, mert nem volt kedvem hallgatózni, bár fogalmam sincs, mit lehet egyből ennyit beszélni, ha most váltak el.

- Szóval?- Néztem még mindig jelentőségteljesen rá oldalról.

- Hát..csak nála maradt a powerbankom- nézett rám úgy, mint aki nem normális.

- Ó, istenem Napsi!- Kaptam a tekintetem az egekbe.- Mióta vagytok együtt?

Pár másodpercig csak nagyokat pislogva nézett fel rám, majd kitört belőle a röhögés. Hahota, fulladás roham, csapkodás, ezekkel a szavakkal pontosabb a jellemzése a jelenetnek, aminek részese lehettem. Most én néztem rá nagyokat kamillázva.

- Mi nem vagyunk együtt!- Kacagott még mindig, és már a szemeit is törölgetni kezdte.- Ő a mostoha tesóm!

- Bocsi, a mid?- Próbáltam elhinni, amit hallok.

- Illetve hivatalosan még nem az- forgatta a szemeit- de egy ideje így hívjuk egymást. Most...most azt akarod, hogy meséljek neked róla?- Nézett rám kitágult szemekkel.

- Öhm, Igen?- Nevettem.- Tudod, mennyire kíváncsi vagyok?

- Úúúú ezazz! Már vártam, hogy újra rendesen beszéljünk!

- Hát akkor miért nem beszéltünk?- nevettem vele együtt, de a mondtat végére elhalt a jókedvünk.

- Izé...- tekergette egy hajtincsét- először nagyon haragudtam a napló miatt, aztán egy idő után már fura lett volna csak úgy, hát tudod, csinálni, mintha semmi sem történt volna, de megbeszélni is és...- kezdett el hadarni, mint mindig, amikor elkezdi túlgondolni a dolgokat.