amikor a nap a földre költözött

7. hakuna matata

Az első osztálykirándulásunk napján, már hajnalban gyülekeztünk a suli bejárata előtt, és azt vártuk, hogy végre mindenki megérkezzen a busszal egyetemben, és aludhassunk is tovább.

Mivel ebben az embertelen órában, csak nagyon ritkán járnak be tőlünk buszok a városba, még nem találkoztam aznap Napsival, mivel gondolom, őt is a szülei hozzák. A lehető legmesszebb álltam az ofőnktől, hogy még véletlen se hallja meg, ahogy az energiaitalos dobozok összekoccannak a táskámban. Jóval az indulás előtt leszögezte, hogy ő ilyesmit nem szeretne nálunk meglátni ebben a korban, de nem én szerveztem egynapos kirándulást külföldre, és nem vagyok egy nagy kávés. Valamit viszont muszáj lesz magamba töltenem a nap során, ha nem akarok végkimerültségben meghalni. Végre megérkezett Kristóf is, így már teljes volt a bandánk. Éppen azon ment a vita, hogy páratlanul vannak, és így nem tudnak mind együtt ülni. Összeszaladt a szemöldököm, hiszen négyen voltunk. Ezt meg is említettem nekik, hátha csak a korai óra miatt nem megy nekik a számolás.

- Jó, de te mindig Napsival vagy, úgyhogy már alapból nem számoltunk bele.- legyintett Márk, miközben próbálta nyitva tartani szemeit

- Igen amúgy most már jelentsétek be, hogy jártok, aztán találj vissza hozzánk már!- szállt be Bálint is. Abban a pillanatban sikerült teljesen felébrednem.

- Hogy mi van?!- néztem végig a srácokon. Hirtelen a csípős hajnali levegőt nagyon melegnek éreztem. Ezt meg mégis honnan vették?- Teljesen félreértitek!- emeltem fel a két kezem védekezésképp.

- Akkor talán magyarázd el?- nézett rám Kristóf. Ahogy belenéztem értetlenséget tükröző szemeibe, erős bűntudat kerített hatalmába. Egy ideje kicsit talán tényleg mellőztem őket egy bizonyos szőkeség miatt. Pont mikor felvázoltam nekik, hogy erről szó sincs, feltűnt az utca végén, beszélgetésünk tárgya is.

- Jó hajnalt!- lépett oda hozzánk Napsi, nagyokat pislogva. Egy hatalmas fehér párnát szorított magához, az elmaradhatatlan hatalmas fejhallgatója pedig a nyakában lógott.- Figyu, nem beszéltük meg, de ugye együtt ülünk?- nézett rám álmos szemeit dörzsölgetve.

- Felőlem.- vágtam rá gondolkodás nélkül, aztán ahogy kimondtam eszembe jutott az előző kis vitám a többiekkel, és a körülöttem állók sokatmondó pillantásai sem segítettek. Megfordult a fejemben, hogy azt mondom neki, inkább az egyik fiúval ülök, de a szemében felcsillanó öröm és megkönnyebbülés láttán nem tudtam rá venni magam. Igazából mit érdekel, mit gondol az egész osztály? Sose adtam mások véleményére. Amikor végre a busz megállt előttünk, és kicsapódtak az ajtók, a keletkező felfordulásban, az alacsony lány elsodródott mellőlem, így kénytelen voltam egyedül helyet választanom magunknak. Megláttam két üres széket Bálint és Kristóf előtt, majd behuppantam a belsőre. Pár perccel később, elveszett útitársam is levetődött mellém. Az előttünk lévő szabad helyekre dobálta a felesleges cuccait, majd miközben egy literes, fémkulacsból gőzölgő kávét szürcsölt, (igazából a magába dönt, jobb kifejezés lenne) mormogott egy sort, az ülések között lévő kevés helyről majd rámutatott a felsőmre, ahogy leráncigáltam magamról a túlméretezett fekete pulcsit.

- De menő a pólód!- mutatott rá ruhadarabra, amire a közös kedvenc bandánk logója volt nyomtatva. Tudtam, hogy ő lesz az egyetlen, aki értékelni fogja.- Hallgatjuk őket? Lóbálta meg a szemem előtt a telefonját. Mivel nála csak a hatalmas fejhallgatója volt, ezért előráncigáltam a táskám zsebéből, az összegabalyodott fülhallgatómat. Amíg hatalmas erőfeszítéssel próbáltam kibogozni azt, Napsi belegyűrögette a párnát az üléseink támlája között lévő résbe, egy kisebb válaszfalat létrehozva ezzel a fejeink között, majd felhúzta apró lábait maga alá, és bekuckózta magát az előbb kialakított helyére.