amikor a nap a földre költözött

15. VIP csirkés szendvics

- Gergő...- sóhajtott egy nagyot a tanárnő, a próbán már legalább milliomodszorra- ha megint meglátom, hogy oda rakod azt az unikornis szarvat ahova nem való, én fogom neked hozzáragasztózni a bőrödhöz, hogy örökké azzal mászkálj, világos?- nyomkodta az orrnyergét szegény drámatanár. Bizonyára nem óvodásokra képezték ki.

- Na de tanárnő!- Húzta perverz mosolyra a száját az említett, és végre elvette a szóban forgó díszletet az ágyékától. A végzős srácnál még az újonc gólyák is érettebbek voltak. Amikor megtudtam, hogy Kata osztálytársa, nem tudtam felfogni, hogy nem volt még soha betörve az orra az évek során. Azóta se, hogy őszinte legyek. Így, hogy már lassan két hónapja folyamatosan próbálunk, nem tudok úgy végigmenni a folyosón, hogy ne fussak bele egy ismerős arcba, és ne álljak le beszélgetni valakivel. Beismerem, marha jó érzés. Pedig világéletemben úgy voltam vele, egyedül jobb lesz nekem. Erre itt vagyok én második év gimnázium tavaszán, a fél suli legalább látásból ismer és egy ötfős baromfogattal töltöm minden időmet.

Ha már róluk van szó, az osztályban Kristóf úgy döntött, hogy beköltözik mellém az utolsó padba, amit az ő érdekében sajnáltam, mert persze most már eszünk ágában sem volt az órára figyelni. A többiek sem akartak kimaradni a mókából, ezért Márkék az előttünk, Napsi és Bori pedig a mellettünk lévő padot rohamozták meg. Bálintnak és Márknak pár nappal tovább tartott elcserélni a helyeket, mint a lányoknak, hiszen Napsival senki se akart leállni vitatkozni, mert az előre biztosított agyzsibbadás a másik félnek, így a mellettem vegetáló Ákosék inkább csak vállat vonogatva cseréltek a lányokkal.

- Hát csak sikerült nekik- dünnyögte Bori, amikor a két srác végre befoglalta az új helyét előttünk, fel sem nézve a magazinból amit teljes nyugalommal olvasgatott, másik kezével egy bögre kávét emelgetett a szájához, amit fogalmam sincs honnan szerzett, így a harmadik szünetben. Persze Márk nem bírta ki, hogy ne szóljon vissza valamit, mostanában még gyakrabban húzzák a másik agyát, mint eddig. Egy ideig hallgattam a szócsatát, aztán úgy döntöttem meglátogatom a büfést, mielőtt migrénem lesz.

- Várj meg!- szökellt utánam Napsi lapokkal a kezében.- Hova mész?

- Kajáért. Remélem még nem vitték el az összes csirkés szendvicset- pedig esélyes volt, figyelembe véve, hogy általában a második óra után már ritka jelenség volt az egyébként borzalmas büfénk egyetlen jó tápanyaga.

- Ez az, szuper, akkor én elmegyek veled büfébe, te pedig feljössz velem a magyar tanáriba oké?- Csillantak fel sötét szemei.

- Aha... de én ezzel nem profitálok ám semmit- mondtam, de ő már megindult és lerendezettnek találta az ügyet.

- Mii...- akadt ki túljátszva a szerepet- élvezheted a csodás társaságom!

- Hát te se küszködsz önbizalomhiányban- dünnyögtem, de meg sem hallotta.

- Beragyogom az életed, mint egy napsugár...érted Napsugár....ez a nevem!- magyarázta nagy izgatottsággal a saját szóviccét.

- Igen, elsőre is leesett- ráztam a fejem nevetve.

- Te.Jóságos.Úr.Isten!- fagyott le egy pillanatra, amikor meglátta mekkora sor áll a büfében. Nyújtogatta a nyakát, hogy nem túl magas termete ellenére is ellásson az elejéig. Ekkor felvirult az arca, és elkezdett integetni.- Kata!- kiáltott oda neki. Várjunk. Micsoda? Felpillantottam volna, hogy vajon arról a Katáról van-e szó, de megragadta a karom, és máris 10 (felháborodott) emberrel előrébb voltunk. Kétség kívűl arról a Katáról volt szó.

- Sziasztok!- köszönt a talpig sötét ruhákba öltözött lány.

- A dilinyóst még megértem, de már a Kisvillával is barátkozol?- húzta a száját az osztálytársa. Rémlik az arca a tavas összefutásunkról.