amikor a nap a földre költözött

3. Személyes extra nyáriszünet

Ki más, ha nem én kerülök kórházba a suli első hetén. Ezt a csodálatos nyarat még egy vakbélgyulladással is sikerült megkoronáznom. A nyár utolsó napjai felé közeledve egyre többször kezdett el fájni a hasam ok nélkül ezért anya elvitt orvoshoz. A már elég késői éveiben járó doktor közölte velünk a hatalmas drótszemüvege mögül, hogy mi innen már bizony nem megyünk haza. A műtét elvileg teljesen rendben volt bár én miután belém szúrták az altatókat már akkor is kótyagos voltam, amikor egyáltalán betoltak a mókára. Pedig kíváncsi lettem volna, hogy néz ki egy műtő belülről. Miután felébredtem megmagyarázhatatlan késztetést éreztem, hogy fussak egyet, de az egész terv megakadt, amikor nem tudtam felülni a fájdalomtól. Anya már legalább 6 nővért letámadott mire kézhez kaparintottam a megváltást ígérő tablettákat. Miután hatott a fájdalomcsillapító hiába szerettem volna, nem mehettem sehova. Ezért két teljes napig a laptopomon található filmeken és a korházi kaján éltem. Ezután már mozoghattam is. Más kérdés, hogy nem volt kedvem a folyosón rohangászó nővéreket kerülgetni vagy a többi beteggel a társalgóban üldögélni. Amikor felébredtem, a szobában volt egy férfi, akit nem olyan régen műtöttek, de pár nap múlva hazamehetett. Tehát egy egész szoba az enyém volt. Élveztem a csöndet és a nyugalmat. Az ágy felett elhelyezett illatosító pedig egész elnyomta a korház sterilizáló szagát. 

Anyáék minden nap eljönnek hozzám 3 órára. Ilyenkor Apa megkeresi az orvosom és kifaggatja az állapotomról. Nem viccelek! Minden. Egyes. Áldott. Nap. A húgom befészkeli magát mellém és elmeséli, hogy milyen betűt tanult meg aznap leírni, és ha már nincs mit mesélnie, akkor elvan azzal a rikító rózsaszín plüssteknőssel, amit még szülinapjára kapott tőlem, és ami ittlétem óta az ablakpárkányról figyel engem. Az egyik túlsúlyos nővér egyszer meg is dicsért milyen cuki kabalám van, amikor behozta azt az ehetetlen moslékot, amit itt ételnek hívnak. Persze vöröslő arccal hebegtem valamit arról, hogy azt a húgom hozta nekem, hogy ne legyek egyedül, de csak kuncogott és kiment a szobából. A bátyám az ágy szélén ül és mindenfélével ugrat, szokásához híven. Anya pedig mindig hoz nekem az otthoni kajából és hoz tiszta ruhát. Elsején még Krisztián is eljött hozzám. Az egyetlen haverom a régi osztályból. Az új sulijának ünneplőjét viselte és mesélt az osztályáról, meg hogy már mennyi barátja van, milyenek a tanárok és hasonlók. Megígértette velem, hogy nem érdekli hány barátom lesz, ha majd mehetek suliba, mindenképp tartsam vele a kapcsolatot és néha járjunk össze videójátékozni. Ez két napja volt. Az ágyon ültem és kifelé néztem a hatalmas üvegablakon. A nap lemenőben volt és vörösre festette az égboltot a rohanó város felett.

Egy madár fészkelt az ablakom mellett álló fán. Most is épp boldogan csicsergett bár nem tudom mit talált olyan szórakoztatónak, nemsokára úgyis elköltözik délebbre. Az anya által hozott csokis keksz ízű fagyit kanalaztam magamba és azon gondolkoztam, hogy nemsokára nekem is be kell majd mennem suliba. Nem tudom, pontosan mekkora hátrányból indul az, aki rögtön az első két hetet kihagyja, de el tudtam képzelni: Már mindenki megtalálta a számára megfelelő embert, aki mellett üljön és már egész össze is szokhatott az osztály. Nekem nem, hogy helyem nem lesz, de azokat a közös poénokat se fogom érteni, amin majd mindenki nevet. Egyszóval mind a négy évet valahol a sarokban töltöm és néha talán szóba állok valakivel. Ezek után már az összes korházban mulatott napon realizálódott bennem, hogy egyre lejjebb és lejjebb süllyedek azon a bizonyos táplálékláncon. 

De hát nem töltheti az ember az egész életét olyan szórakoztató emberek között mind a fogsor nélkül okoskodó öregember a szomszéd szobában vagy az állandóan májkrém szagú ügyeletes nővér, így nekem is haza kellett mennem innen egyszer. Szabadulásom napján (egész pontosan szombaton) viszont valamiért mégis megtorpantam a parkolóban és önként szaladtam volna vissza még egy műtétre, ha ezzel megúszhatom a sulit. És még el se kezdődött az év, számomra.