1. Első csókom

25.2K 687 64
                                    

Sietős léptekkel szedtem a lábaimat az iskola fele. Harmadéves vagyok, szóval nem kellene elkésni. Mondjuk, nem hiszem, észre venné bárki is hogy észre venné, hogy nem vagyok ott. Az órákon nem vagyok, nagyon aktív kissé félénk vagyok felszólalni pedig, tudom a válaszokat.

-Aliz! Ma elmegyünk a könyvtárba?-kérdezi Kata a legjobb barátnőm, aki éppen felém rohan, miközben a válláról már a táska félig a földön van

A barátnőm hosszú fekete haja szinte lobogott miközben sietett. A haja az enyém hosszával vetélkedik viszont ő sokkal alacsonyabb nálam így neki máshogy áll. Az arcán lévő mosolyt semmi pénzért nem cserélném le.

Katával nagyon sokszor szoktam járni könyvtárba. Szeretek ott lenni ott minden nyugodt és csendes el tudok vonulni a világtól és ott nem számit a szociális életem. Ott nem számít, hogy tizenhét évesen szingliként ülök-e ott vagy sem.

-Igen, mehetünk.

Az első órát szerencsére nem késtük le. Éppen mikkor neki álltam volna ki pakolni a tanár láttán egy ismeretlen fiú jelent meg mögötte. Még soha nem láttam őt, de az aurája már nem tetszik, szerintem nem leszünk jóba.

Semmi különös nem volt benne. A haja, mint a legtöbb srácnak felvolt nyírva és barna volt viszont a szeme az nagyon furcsa, aranybarna. Nem ide valósi látszik rajta.

-Gyerekek ő itt Kis Áron.-mutatja be nekünk a tanár

-Sziasztok.-mondja hanyagul

-Aliz mellett van egy üres hely. Ülj le.-utasítja a tanár

Elindult felém, vagyis a mellettem lévő helyfelé. Ahogy jött csak egy pillantást vetett felém, azt is csak úgy hanyagol, mint ahogy kezelte eddig a dolgokat. Nem nagyon foglalkoztunk egymással. Leült majd az óra folytatódott tovább a megszokott rendjében.

A nap többi része szokásos volt. Mondjuk, nem minden napos, hogy mindenki közelebben van. Mellettem voltak, mert Áron itt ült. Mindent kérdezgetek, és én ezeket mind hallottam, ha akartam, ha nem.

/Ebéd alatt a menzán/

Az menza kaja az évek alatt sem lett jobb, mintha romlott volna csak. Ma valami krumpli főzeléket szolgáltak ki, aminek az íze nem is volt olyan rossz a többihez képest. Bár csak én ettem ezt mivel Kata csak beszélt.

-Aliz ugye milyen helyes?-kérdezi Kata

-Ki?

-Áron.-suttogja elpirulva

-Biztos. Nem nagyon érdekel.

-Pedig nagyon helyes.-ábrándozik tovább

-Oké.

Kata egész nap csak róla beszélt. Hogy mit szeret, mit nem szeret, mi történt vele, hol született, meg még sok ilyen hülyeségről. Komolyan nem érdekel, de ő csak mondta és mondta. Végül is kibírtam volt már rosszabb is.

/Később/

A könyvtárba ma egymagam kellett mennem mivel Katának tanulnia kellett magyarra, mint kiderült pótdolgozatot kellene neki írnia holnap. A könyvtárba beérve a régi könyvek illata megcsapott. Elindultam felfedező útra hátha találok pár érdekes könyvet.

...

Nagyon belemerülhettem az olvasásba, mert amikor kinéztem már sötét volt. A könyveket még vissza kellene vinnem a helyére, amiket ide hoztam.

Már csak egy könyvet kellett vissza raknom a helyére. Amint a könyv becsúszott a polcok közé valaki erősen csuklón fogott és nekinyomott a könyvespolcoknak. A könyvek hangos csattanással értek földre, aminek zaja szinte víz hangzott az üres épületben.

-Hát itt vagy?-kérdezi suttogva

Nem tudom felismerni ki, lehet, az nagyon sötét van és az arcát a lámpák halvány fénye nem világítja meg elégé. A kezemet kissé erősen szorítja, mivel kezd fájni.

-Engedj el!-mondom hangosan ijedten

-Játszani akarsz? Oké, játszunk.

Ha lehetett még erősebben neki nyomott a könyvespolcnak, a könyvek sarkai mind a hátamat nyomták. Vadul már szinte erőszakosan csókolt meg. A szája próbált mozogni, de az enyém csak élettelenként elnyílt. A hirtelen ért támadás miatt egy kisebb sokk ért át, a kezei szorítása ez idő alatt kicsit meggyengült. Vettem az esélyt és a lába közé térdeltem, aminek következtében egy hangos nyögéssel elengedett. Elkezdtem az ajtó felé sietni, már-már futottam.

A kezemet megragadta vissza húzott magához. Majd mélyen bele nézett a szemeimbe. Abban a pillanatban felismertem ki az mivel már nem állt a könyvespolcok takarásában. Nem más volt, mint Áron. Akinek szemeiből a fájdalom egy pillanat alatt szégyenné váltak állt.

-Aliz?-kérdezi halkan

A kezei megremegtek a felismeréstől, rögvest elengedett.

-Sajnálom hadd magyarázzam meg.-szemei a megbánást mutattatta viszont engem nem érdekelt

Nem is figyeltem rá, csak ismét kifele vettem az irányt. Ahogy kiértem a hideg levegő megcsapott és észre veszem, hogy sírok és nevetek. Sírok és nevetek. Hogy miért? Mert vicces, de egyben szomorú is. Ez volt az első csókom.

Könyvtári alvótárs /befejezett/Where stories live. Discover now