Könyvtári alvótárs /befejezett/

42. +18 vagy mégsem

A karját megpróbáltam levenni magamról, de nem tudtam. Kezdett menekülés vágyam lenni meg akartam magam fékezni, de nem tudtam.

-Miért akarsz elmenni?

Behunytam szemem és próbáltam a levegő vételemre koncentrálni. A kezeim remegtek, ahogyan a testem is.

-Lélegezz.-suttogta

Egy pillanat múlva hirtelen pont, ahogyan elment minden fény vissza kapcsolódott. Keze szorítása engedett és több helyett hagyott nekem.

-Mi a baj? Ha nem mondasz, semmit nem tudok segíteni.

-Nincs semmi baj.

-Tényleg? Akkor miért akartál menekülni?

-Szorongás, pánik.

-Mióta félsz a sötétben?

-Már régóta gyerekorom óta.

-De a félhomálytól meg nem félsz igaz?

-Azt szeretem, mert abba látok is valamit. De a teljes sötétségben nem látok semmit és ez ijesztő.

Közelebb húzott magához és megölelt. Én hátra döntöttem a fejemet.

-Bocsi, amiért kicsit erőszakos voltam.-mondja

-Köszönöm, hogy aggódsz értem. Nem maradhatnánk így egy kicsit csendben?

-Mi lesz a sorozattal?

-Az rá ér.

Áron elhallgatott és már csak egymás lélegzet vételét lehetett hallani. Kintről a nyitott ablakon keresztül a tücsök ciripelése bejött.

Félóra múlva már Áron kezdte meg unni, mozgolódni kezdett mögöttem.

-Meddig akarsz meditálni még? Én szívesen csinálom veled, de kezd kemény lenni a padló.

Felálltam a földről először kissé meginogtam a sok üléstől viszont utána már a fényben mentem vissza ki a folyosóra.

-Ennyit a pasimról, nem bír a földön ülni mivel szegénykémnek kemény. Akkor nem is tudom mit várjak tőle? Nagyon gyenge.-mondom a levegőnek

-Ennyit a pasimról. Nem bír a földön ülni, mert szegénykémnek kemény. Akkor mit várjak tőle? Nagyon gyenge.-mondom a levegőnek

Áron is kimasírozott a szobából és mögém jött.

-Hogy mi? Gyenge?

-Igen sajnos az. Megárt neki a föld.

A térdem alá nyúlva megemelt miközben kezével a hátamat tartotta. Hercegnő fogásban fordult egyet velem.

-Ha gyenge, akkor miért bír felemelni?

-Azért mert könnyű vagyok.

-Persze, persze. Azért tudlak felemelni mivel erős, vagyok.

-Persze, persze.-nevetem el magam

Az ablakhoz sétált velem és a széles párkányára lerakott. Szerencse hogy bevan, csukva az ablak különben még képes lennék kiesni.

-Komolyan az ablakba akarsz rakni?-kezdek neki a panaszkodásba

Lábaimat a dereka köré fogtam és közelebb húztam.

A tarkójánál összekulcsoltam a kezeimet és közelebb húzva az arcát megcsókoltam. Áron a derekamnál fogva még jobban magához láncolt. Éppen hogy egy kicsit ráharaptam és meghúztam Áron alsó ajkát, amitől ismét egy kellemes hang szabadult fel belőle.

-Komolyan ki akarsz készíteni?

A homlokunk összeért olyan közel voltunk egymáshoz, de ez a távolság most túl nagynak tűnik.

-Igen.-mondom

-Ne akarj.-suttogja a fülembe

Hangja mély volt és valamilyen vágyat éreztem iránta. Egészen belsőmig hatolt a hangja.

-De kifoglak.

Lábaimat még szorosabbra csavartam köréje és ismét megcsókoltam. Áron vadul a számra tapadt miközben a combom alá nyúlva megemelt. Elindult velem a szobája fele, de egy pillanatra sem állt meg velem. Az ajtó kivolt nyitva szóval csak lábbal berúgta és ugyan ezzel a technikával csukta is be.

Lerakott az ágyra és felém mászott. Apró csókokkal lepte el a nyakamat. Keze lassan a derekamról a nadrágom tetejére vándorolt. Egy pillanatra megállt és rám nézet. Tudtam mit akar meg tudni szavak nélkül is. Egy aprót bólintottam. Közelebb hajolt hozzám és homlokát nekem támasztotta.

-Biztos?-kérdezi halkan

-Igen.

Egy apró csókot adott a számra.

Zavarban voltam, de valamilyen szinten vágytam az érintésére a teste melegére és az érzésre, amit kelt bennem. A szemeiben lévő vágy teljesen letepert.

(később)

Egy óra múlva izzadtan és fáradtan feküdtünk egymáson egy takaró alatt. Minden erőm elveszett, de az érzés még bennem él. Kissé még mindig nehéz elhinni, hogy mi komolyan megtettük, de hát ez van és még eddig nem is bánnom. Valahogy úgy érzem egy erősebb kötelék alakult ki közöttünk

-Mi van köztünk?-kérdezi

-Szerintem járunk. Miért kérdezed?

-Mert egy kicsit furcsállom.

-Mit?

-Már járunk. A karjaimban fekszel, jelenleg de pár perce még..

-Térj a lényegre.

-Még be sem mutattál a szüleidnek.

-Ez a legnagyobb problémád?

-Igen.

-Sajnállak, nem fogok most felkelni miattad.

-Annyira kifárasztottalak?

Rögtön zavarba jöttem. Megragadtam a párnát kissé felkellve a fejébe nyomtam

-Maradj.

Elvette a párnát és rákellett jönnöm, hogy ő neki sokkal több ereje van, mint nekem jelenleg.

-Szeretsz?-kérdezem ártatlanul

-Igen. Miért?

-Mert ha szeretsz, akkor békén hagysz?

-Csak akkor, ha kapok esti mesét.

-Kapsz egy jó éjt, puszit.

Kicsit durcásan, de bele egyezett.

Remélem, nem kell elmondanom, hogy mi történt. Azért nem írtam le, mert énekem nem megy az ilyen írás. Maradok a szerelmes kis aranyos részeknél inkább.