Könyvtári alvótárs /befejezett/

5.Könyvtári alvó társaság

Áron szemszöge

Alizt egy másodperc alatt zavarba tudtam hozni, ami meglepett viszont tetszett is egyben. Pedig semmi mocskos dolgot nem csináltam. Lehet, ő nem szereti, ha valaki tisztátlan? Mondjuk elég ránézni maga az ártatlanság.

Aliz szemszöge

A kis orvosi incidens után viszonylag úgy éreztem mintha az idő a szokásosnál gyorsabban telni. Amint észbe kaptam már a utolsó óráról csengettek ki. A mainap eseménytelen volt leszámítva a reggelt, azóta Áron is „nyugton" van, jó mondjuk egyszer kiküldték óráról.

Mivel kevés leckét adtak úgy gondoltam elmegyek megint a könyvtárba. De remélem, nem találkozok egy olyan vakkal, aki csak úgy megcsókol.

Kinyitottam a könyvtár ajtaját, de egy szokatlan látvány fogat, ami nem más volt, mint az asztalon alvó Áron. De hát mit keres itt?

Oda léptem hozzá, de nem ébredt fel továbbra is halkan szuszogott. Közelebb hajoltam és megböktem a vállat. Erre a mozdulatra viszont már felkapta a fejét, amit a nagy lendületének köszönhetően bevert az államba.

Egyszerre szisszentünk fel. Kezemmel az államhoz kaptam, de közben elkezdtem hallkan nevetni, hiszen csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek.

-Mit csinálsz?-kérdezi miközben ő is a fejét fogja

-Felkelltetelek.

-De miért?

-Mert meg akartam kérdezni miért vagy itt.

-Büntetést kaptam, és ezért kell itt lennem.-mondja duzzogva

Eközben lemászott az asztalról és leült a nem messze lévő kanapéra. Én csak sétáltam mellette a táskámmal a kezembe.

-Ne haragudj amiért felkelltetelek.

-Én meg állon fejjeltele szóval kvittek vagyunk.

-Amúgy miért az asztalon feküdtél?

-Mert a kanapé messze volt, így megspóroltam magamnak csomó időt.

-További jó semmit tevést akkor.-mosolygok

A táskámat lerakva elindultam a könyvek tengere felé.

-Hé! Hova mész?-szól

-Könyvtárban vagyunk, szóval könyveket olvasni megyek.

-De ha találtál valami jót. Mellém ülsz?-

-Miért?

-Mert olyan üres ez a hely mellettem.-paskolta meg a kanapét

-Jól van.

Végül beleegyeztem.

Elmentem könyveket nézegetni. Nagyon sok jó könyv fordult meg a kezemben. Olyan negyedóra elteltével megtaláltam azt a könyvet, ami jónnak nézett ki.

Visszamentem és le ültem Áron mellé a kanapéra. Nem volt köztünk sok hely talán egy olyan 10 cm. Nagyon közel voltunk egymáshoz, de ő már félig aludt.

-Az a dolgod hogy aludj?

-Tanulni kéne. De én nem fogok.

-Ki gondolta volna?

-Ha majd mész felkeltesz?-kérdezi egy ásítás közepette

-Ennyi erővel akár haza is mehetnél.

-De én nem mehetek.

-Oké. Akkor, ha megyek felkeltelek.

-Köszi.-mondta majd be hunyta mindkét szemét ismét.

Hátra hajtotta a fejét és aludt. Kinyitottam a könyvet és belemélyedtem a regénybe. Áron csak hallkan szuszogott mellettem, kellemes volt a jelenléte.

Már majdnem a harmincadik oldalnál tartottam, amikkor rádőlt a vállamra. A fejét a nyakamba hajtotta, aminek köszönhetően éreztem minden egyes levegő vételét.

Megszeppentem nem akartam fel kelteni olyan aranyosan aludt, de olvasni se tudtam túlságosan elterelte a figyelmemet. Végül inkább csak nézegettem a könyvet, minthogy olvastam volna.

(később)

-Kisasszony.-szól egy halk rekedtes hang

Nagy pislogások mellett kinyitottam a szememet. Egy öreg néni nézett vissza rám, aki nem más volt, mint a könyvtáros.

--Siessetek öt perc és zárok.-mondta a könyvtáros majd elment

Öt perc? Mégis mennyi idő lehet? Az ablakon kinézve tudatosult bennem hogy már este van, szóval biztos késő van. Sikerült elaludnom nekem is, hogy ennyire gyorsan elment az idő?

Elkezdetem Áront ébresztgetni, aki még mindig a vállamon aludt.

-Hé, Áron ébresztő.-szóltam miközben az arcát paskoltam

-Még aludni akarok.-mondta álmosan hunyorogva

-De már zárás van.

-Oké. Oké öt perc.-a szemeit vissza hunyta

-De már nincs öt perced.-sürgetem

-Nincs?-kérdezi, miközben rám nézz

A szemei olyan szépek így. A pupillája teljesen kivan tágulva és olyan mintha az egész fekete lenne, viszont látszik benne az aranybarna szín is kicsit.

-Nincs.-mondom miközben felvettem a táskámat

-Akkor mehetünk?

-Hova?

-Haza kisérlek.

-Nem kell.

-De. Mert ilyen sötétben nem engedlek haza egyedül.

A számon egy halvány mosoly terült el. Végül is sötét volt kint, meg miatta maradtam tovább. Meg egyébként is szeretném, ha hazakísérne.

-Rendben.

Felálltunk. Elindultunk az ajtó felé. Áron előttem sétált én pedig utána. Mikkor oda értünk az ajtóhoz lovagiasan kinyitotta nekem.

-Hölgyeké az elsőbbség.-mondta

-De kis úri ember lett belőled.

Ahogy kiértem rögtön megcsapott a hideg levegő, bár mit vártam hisz ősz van.

-Merre laksz?-kérdezi

-Petőfi út 36.

-Akkor 10 percre.

-Igen.

Elindultunk egymás mellett. Pár perc séta után megcsapott a hideg ismét. Szerencsére nem lakok olyan messze hogy megfagyjak.