Könyvtári alvótárs /befejezett/

14.Utazás

Beszaladtam a házba. Ledobtam a cuccaimat és felmentem a szobámba. Szerencsére csak anyum van itthon ő is csak a konyhába hogy a csörömpölésből hallom.

(másnap osztályfőnökin)

-Na, akkor lesz kirándulás? Vagy nem?-kérdezi egyik fiú

-Igen lesz, holnap után indulunk.

-Hova is?-kérdezi

-Most akarom mondani.

-Ja. Jó.

-Na, szóval két nap múlva indulunk Párizsba, vagyis Franciaországba megyünk egy hétre. A repülő este tizenegy órakor indul. Kaptok egy kis papírt arról, hogy mit kell hozni meg még az is rajta van, hogy hova megyünk. A szobák majd ott lesznek felosztva.

Az iskolának amint vége lett mentem is haza pakolni, hiszen elég hosszú időre megyünk. Már csak pár nap is indulunk is. Egyébként az elmúlt időben teljesen elfejtettem a kirándulást pedig már egy hónapja tervezzük.

Az utazás estéje sokkal gyorsabban jött el, mint az bárki is gondolná. A csomagokkal megrakodva anyummal rohantunk mivel nekem persze hogy filmet kellett néznem, ami miatt később indultunk el. Reménykedtem benne, hogy ne én leszek az utolsó, de mégse én lettem.

A tanár mérgesen rám nézett, ahogy még sokan mások is

-Végre hogy itt vagy Aliz.-mondta a tanár- Akkor mindenki búcsúzon el. Indulunk.

-Szia, anya.-mondom anyának

-Szia, Aliz. Vigyázz magadra.

Egy gyors ölelés után el is indultam a többiek után. Mi előtt teljesen elváltunk volna intettem egy utolsót. Nem sokára a tanár a kezünkbe adta a jegyünket.

-Mindenki oda üljön, ahova a jegye szól! Nem cserélünk!-ordítja a tömegen át

Beálltunk egy hosszú sorba. Ott egy fél órát álltunk, ami még viszonylag nem is volt olyan hosszú idő. Ahogy felértünk a gépre átadtuk a jegyeket majd helyet foglaltunk.

Én az ablak mellett kaptam helyett, aminek nagyon örültem, viszont még az utas társam nincsen itt. Azt hittem szerencsénk lesz, és Kata mellé tudok ülni, de nekem nem, kedvezz a szerencse.

Az emberek sorban mentek el mellettem még végül Áron megragadta a fejtámlát a mellettem lévő üreshelynek.

-Ez hányas hely? -kérdezi

-Száztízes pontosan.

Egy gyors mozdulattal elvágódott mellém.

-Együtt fogunk ülni kettő óra húsz percett.

A számra erőltettem egy vigyort. Komolyan pont ő ül itt?

-Én zenét fogok hallgatni és olvasni szóval el leszek.

-Nyugodtan.

Elővettem a fülhallgatót és bekapcsoltam a zenét. Fejemet neki dőltötem a fejtámasznak és csak bámultam, ahogy lassan elkezdünk felszállni.

Áron szemszöge

Már egy ideje mehetünk. Lassan úgy éreztem mintha kezdene elnyomni az álom, de nem nagyon ment, mert valami nyomni kezdte a vállamat. Ahogy oldalra néztem megláttam Alizt. Elaludt. Nem akartam felkelteni, mert olyan aranyos. A szája egy kicsit elvolt tátva, miközben halkan szuszogott.

Noel, aki előttünk ült hátrafordult. Amint feltűnt neki hogy Aliz alszik neki állt a kezével mutogatni, én csak megvontam a vállamat.

-Mióta alszik?-suttogja

-Nem tudom olyan öt perce.

-Nem zavar?

-Nem igazán.

-Olyan más mikkor alszik. Akkor nem olyan okoskodó.

-Akkor olyan nyugodt.

-Igen.

-Nem rajzoljuk össze az arcát?-kérdezi vigyorogva

-Ha össze rajzolod. Ne ijedj meg reggel, ha össze leszel firkálva alkoholos filccel mindenhol.

-Akkor ragaszunk a homlokára valamit.

-Van matricád vagy ragadós papírod?

-Nincs.

-Akkor?

-Semmi.

Oldalra pillantott és feltűnt neki hogy egy másik osztálytársunk Kristóf is alszik. Fel kelt a helyéről és neki állt össze vissza firkálni az arcát.

Senkit nem zavart igazán, a fél társaság aludt.

Aliz mellettem még mindig aludt. Vajon szépet álmodhat?