Könyvtári alvótárs /befejezett/

30. Sajnálom

Amennyire csak tudtam előre nyújtottam a kezem. Kezét megragadtam, és ahogy csak bírtam felfele húztam. Magamhoz szorítottam miközben felfele úsztam.

Belsőmben mérhetetlen düh volt.

Amint felértem a víz tetejére levegőért kaptam. Aliz hátát megütögettem, hogy észhez térjen.

Pár másodperc erőtlenül nekiállt köhögni. Karjai a nyakam köré tekerődztek. Semmilyen erő nem volt benne, teste teljesen hideg volt. Olyan törékeny volt, mint még eddig sosem láttam.

Össze szorult a szívem, ahogyan ránézzek. Mérges vagyok rá még mindig, amiért nem hallgatott rám.

Lassan neki álltam kifele úszni miközben Alizt szorosan a kezemben tartottam. Ha nem fogtam volna, lehet ismét vissza csúszott volna.

-Jól vagy?-kérdezem, miközben még mindig kifele úszom

-Igen. Köszönöm.-mondja halkan

-Hol van ilyenkor a szőke herceged?

-Nincsen nekem hercegem.

Amint leért a lábam Alizt a kezembe vettem és kivittem. Leültettem a móló legelejére és leguggoltam eléje. Szemeiből lassan a könnyek potyogtak miközben a kezét szorongatta.

-Sajnálom. Sajnálom, hogy nem hittem neked.

-Fel tudsz állni?

-Igen.

-Menjünk vissza, nem kellene megfáznunk.

Aliz szemszöge

Nagyon szégyellem magamat az miatt, amiért nem hittem Áronnak teljesen igaza volt. Ha nem lett volna, itt lehet meg is haltam volna.

Fejemet a kezeimbe temettem és próbáltam vissza fojtani a feltörő sírást. Levegő után kezdtem kapkodni mintha még mindig víz alatt lennék. A kezeim ismét remegés lett úrrá.

Áron eközben végig előttem ült. Felakartam kelni, de a lábam nem bírta, ahogy én sem, rögvest elestem volna, ha nem fogja meg a karomat.

Leültetett a földre és neki álltunk légző gyakorlatokat csinálni.

Áron szemszöge

Elég sok időbe telt mire Aliz ismét megnyugodott. Tőlem is elakart menekülni, mint Ádám elől tehette. Ez a gondolat nagyon rosszul esik.

Végül Aliznak sikerült a saját lábán előttem vissza jönnie a szobába. Bement a fürdőbe tusolni.

Én csak leültem az ágyra és tervezgetni kezdtem hogyan fogom megölni Ádámot.

Aliz szemszöge

Nem sokára már az ágyamba feküdtem magamban mivel Áron jelenleg tusol.

Még mindig nem bírom felfogni a mai napot olyan valóság szérűtlen. A csuklómon még mindig látszik a fogás nyoma. Ha rá gondolok a történtekre ismét a sírhatnék kap el.

Áron is olyan rideg lett, bár megértem miért, de meg akarom ölelni és kisírni magam a kezeiben. Vágyom az érintésére, a meleg szavaira. Áron mérgesen is segít nekem.

Amint kiért vizesen félmeztelenül a testem magától cselekedett. Oda mentem hozzája és szorosan megöleltem hátulról. Olyan jó érzés fogott el. A megszokott illat ismét körbe járt. Áron viszont semmit nem mozdult csak állt.

-Mi ez a hirtelen ölelés?-kérdezi

-Nem tudom meg akartalak ölelni.

-Máris egy másik pasit ölelgetsz?

-Igen.

-Miért nem mész Ádámodhoz? Őt is tudnád ölelgetni.

-Bocsáss meg kérlek. Csak elragadtak a régi érzelmek.

-Érzések? Lehet, amikkor velem vagy akkor csak érzelmi fellángolás.

-Nem! Ő benne még a régi Ádámot láttam azért volt gondolom.

-Vele boldogabb vagy. Nála többet mosolyogsz.

-Ezek után képtelen lennék újra a szemébe nézni. Nem hogy az övéibe a tieidbe is nehéz nézni. Bűntudatot keltesz bennem, mivel neked volt igazad én meg nem hittem neked. Pedig csak meg akartál védeni.

-Miért akartalak szerinted?-kérdezi, miközben lehámozza a kezeimet a hasáról

-Azért amiért én megöleltelek.

-Ez nem válasz.-fordult meg

Szembe kerültem vele.

-Én megmondtam, hogy nem fogsz a karomban sírni miatta szóval ne is várd, hogy megölellek.

-Nem fogok sírni. Mi lenne, ha csak úgy minden ok nélkül ölelnél meg?

-Ok nélkül nem lehet ölelni.

-Akkor csak fogadj el tőlem egy köszönöm ölelést.

-Csak akkor, ha többé hinni fogsz nekem.

-Ígérem.

Kitárta a kezeit ezzel engedélyt adva az öleléshez. Közelebb léptem és lábujjhegyre állva a nyakát átkarolva megöleltem. A kezei körém fonódtak miközben lejjebb hajolt szorosan magához húzott. Fejét a nyakamba vájta és csak ölelt. Még soha nem ölelt meg ennyi érzelemmel és szorosan.

-Azt hittem elvesztelek szóval ne merj még egyszer ilyet csinálni.

-Nem tervezek.

Fejemet a nyakára hajtottam és hagytam, hogy az ölelésünk időtlenné váljon.

De egyszer mindennek vége kell, hogy szakadjon egyszer.

Hátrébb léptem.

-Nincs kedved velem aludni?-kérdezem félve

-Nincs.

Egy pillanatra ledöbbentem. Nem kötelező velem aludnia ez igaz, de ez akkor is sokkolt egy kicsit.

-Rendben.

A szavakat nagy nehezen ejtettem ki. Mintha csak a fonal elszakadt volna Áron hangosan felnevetett. Értetlen pillantást vettem rá.