r u ok? ❤{vkook fanfiction}❤

3. rész

- Elküldtem anyámnak- jelenti ki majd visszaír anyja kevésbé kedves üzenetére.
A beszélgetés konkrétan abból áll, hogy ez a hülye elküldte az édesanyjának ahogy alszom kiszívott nyakkal ő meg a mellkasomon fekszik. Elég jó selfie lett, de azért nem kellett volna elküldeni neki.
- Teljesen kiakadt a banya- mosolyog rám. Jungkook nem nagyon jön ki az anyával, lehet megint összekaptak valamin és azzal akarja idegesíteni hogy tetteti a buzit.
- Szerintem ez nem helyes- suttogom- így kihasználni engem.
Alig hallhatóan mondom mindezt és szerencsére nem hallja meg.
- Mit motyogsz?- kérdi összehúzott szemekkel.
- Mindegy- vágom rá kamu mosollyal.
Előre fordul és folytatja telefonja basztatását, csodálatos. Tehát csak kihasznált azért a képért, azért, hogy az anyját idegesítse. Pedig én kezdtem azt hinni, hogy komolyan gondolja amit tegnap mondott, hogy kíván és akar. Én hülye. Hogy lehetne meleg? Pont ő? butaság volt reménykedni abban, hogy lesz valami köztünk, ez az én formám.

A tanórák eseménytelenül teltek, csak hat osztályfőnöki óránk volt. Mikor vége lett az utolsónak Jiminnel vissza mentünk a koliba. Egy elég unalmas nap az biztos. Egész nap a tegnap estére gondolok és Jungkookra, ahogy ma közölte mire fel is volt az a dolog.

- Neked meg mi bajod van?-ül le ágyamra szobatársam mikor már öt perce a semmibe bámulok üveges tekintettel.
- Semmi, csak fáj a fejem- tekintetem rá emelem és megpillantom azt az aggodalmas arckifejezés amit utoljára kis gyerek koromban láttam, mikor leestem a fáról és eltörtem a karomat ami azóta is fáj néha.
- Mindig is gyenge voltál- hátra dől ágyamon és karjait kinyújtja maga mellett.
- Ez nem is igaz- oldalába öklözöm és nézem ahogy csukott szemmel elmosolyodik.
- Dehogynem- kezdi- mindig fájt a fejed akkor is mikor megismertelek, mikor először fociztunk külön csapatban vagy mikor először nálam aludtál.
A régi emlékek gondolatára elmosolyodom és én is hátra dőlök az ágyon.
- Emlékszel mikor elmentünk moziba valami horrort nézni?- kezdek én is bele a nosztalgiába.
- Arra mikor hánytál?- arcát felém fordítja.
- Igen arra.
- Kár volt enni előtte.
- Nem is tudom ki volt éhes akkor is...
- Neked folyton fáj valamid én meg mindig éhes vagyok. Megvan mindenkinek a maga keresztje.
- Mióta magázol?- nézek rá óriási mosollyal.
- Hee?- értetlenkedik- óóó, geez... Tae!
- Nah. Leesett?
- Nagyot koppant...- forgatja szemeit.
Így maradunk egy darabig, egymás szemébe mélyedve. Lecsukja szemeit majd úgy folytatja gondolatmenetét.
- Kedvenc gyerekkori emlékem mikor anyukád almás pitéjét ettük a kertben, egyedül voltunk nálatok, mert a szülei dolgoztak. Miután befejeztük az evést ruhástól beleugrottunk a medencébe.
- Az tényleg jó volt- a régi emlékektől elönt a melegség és olyat érzek amiről azt hittem régen eltűnt: a gyermeki boldogságot. Lélekben most is ott vagyok a nagy udvaron, a zöld füvön és Jimin száját tömöm... pitével, természetesen. Aztán az óriási medencébe ugrottunk és majd' megfulladtunk a nevetéstől. Régi szép idők.
- Hány évesek lehettünk?- kérdezi még mindig csukott szemekkel.
- 12- vágom rá határozottan, emlékszem mert az a bizonyos eset is akkor történt, a medence mellett.
- Furcsa belegondolni, hogy öt éve még milyen boldog gyerekek voltunk.
- Öt éve- suttogom magam elé.
- És mikor kimásztunk a vízből- lassan kinyitja szemeit és perverzen rám mosolyog- levettük a vizes ruháinkat és meztelenül. Feldobtam azt az ötletet, hogy...
Nem tudta befejezni mondatát mert kezemet szája elé kaptam.
- Tudom mire gondolsz- felülök- ne mond ki.
- Nem tán szégyenlős a kis TaeTae?- ő is felül és magával szembe fordít.
Törökülésben vagyunk, kezeim ölemben pihennek.
- Nem beszéltünk róla soha- megfogja egyik kezem, de nem veszi el onnan, az ölemben nyugszik az övé is. Ez egy kicsit zavarba ejtő.
- Nincs mit megbeszélni rajta- kezeinket nézem, nem merek szemébe nézni.
- De igen- idegesen megragadja államat és felemeli- igen is sokat kéne megbeszélni róla.
- Például?- kerülöm tekintetét habár nagyon közel vagyok arcához.
- Mit jelentett neked?
- Semmit. Csak egy játék amit a legjobb barátommal csináltam- ez teljesen igaz volt, habár még mindig felforrósodik testem ha az érintéseire gondolok, de nem volt több játéknál.
- Akkor jó- elengedi állam és feláll.
- Ezt hogy érted?- ösztönösen megragadom kezét és visszafordítom magam felé.
- Nekem se jelentett többet szórakozásnál- mosolyog, de szemei komolyak- csak azt hittem neked több volt. Ennyi.
- Sokan csinálják- csak ennyit mondok mire elneveti magát.
- De hidd el, nem olyan átéléssel mint én- megnyalja ujjait pont úgy, mint sok évvel ezelőtt és én belepirulok az emlékekbe.
- Bolond vagy- felpattanok ágyamról majd szorosan megölelem.
- Már emlékszem.
- Mire? - kérdem értetlenül.
- Hogy mikor hagytuk abba a random ölelkezést. Mikor ez a dolog történt.
- Lehet, nem emlékszem- hazudtam. Miután az a dolog megtörtént többet nem ölelgettem, valahogy abszurdnak tűnt. Ekkor megszólalta szobatársam telefonja.
- Kaja van- csapja össze tenyerét.
- Tessék?
- Beállítottam az ébresztőmet minden étkezésre, hogy a menza nyitására odaérjek.
- Bolond vagy- nevetem el magam.
- Lehet- ő is nevet- menjünk enni.
- Nem vagyok éhes- megint hazudok, de egy falatot se tudnék lenyomni a torkomon Jungkook jelenlétében.
- Hát jó, majd hozok neked száraz kenyeret, ha mégis megéheznél- nyugtázza egy hátveregetéssel, majd kilép az ajtón én meg egyedül maradok a gondolataimmal.